Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Potyautasok

Potyautasok

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Bárhogyan nézzük, ez egy egyenes vonal, a hazaárulás egyenes vonala.

Ahogyan elnéztem ezt a két a viháncoló, megelégedett nőt, Cseh Katalint és Donáth Annát a strasbourgi parlamentben, a Magyarországot lejárató felszólalásuk után, eszembe jutott, hogy nagyjából éppen száz éve szólalt fel szintén Franciaországban, Párizsban a magyar békedelegáció elnöke, Apponyi Albert gróf a „gyilkos béke ellen”.

Amíg az államférfiúi képességekkel rendelkező magyar arisztokrata a konferencián három nyelven, 1920. január 16-án Magyarország tervezett megcsonkítása ellen küzdött, addig 2020. január 15-én két, a magyarsággal semmi közösséget nem vállaló hölgyemény  a Magyarország ellen folytatott, 7-es cikkely szerinti eljárás legfőbb érvelői voltak. Két magyarellenes senki harcolt hazánk ellen, akikről pontosan azt sem tudjuk, honnan jöttek, hová tartanak.

Sőt, szellemi elődeikhez, az 1919-es kommün magyar bolsevistáihoz, vagy a Galilei-kör polgári radikálisaihoz képest – akik akkoriban kevesellették a magyarok megbüntetését, a trianoni békediktátum rendelkezéseit hiányosnak tartották –, ők, a momentumosok száz évvel később még erőszakosabban támadják hazánkat és uszítanak a magyar kormány ellen. Szerintük még a 7-es cikkely szerinti eljárás is kevés, mert az nem hatékony, még keményebben meg kellene büntetni  Magyarországot.

Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára (a rablógyilkos Apró Antal unokája) pedig reményét fejezte ki, hogy a magát keresztény-konzervatívnak nevező Európai Néppárt a közeljövőben bebizonyítja, hogy nem tud azonosulni azzal a politikával, amelyet a Fidesz képvisel. Végül is Manfred Weber vezetésével bebizonyította. A liberálissá váló Európai Néppárt a 7-es cikkely boszorkányüldözésének pogromjában szégyenszemre nem Lengyelország és Magyarország mellé állt, hanem a balliberális, szocialista parlamenterek mellé.

A PestiSrácokon láthatta mindenki a gyalázatosan viselkedő magyar ellenzéket. Láthatta, ahogy Cseh Katalin, Donáth Anna és Molnár Csaba (DK) uszít és lejáratja Magyarországot olyan hazugságokkal, melyek szerint a magyar kormány rombolja az EU egységét, tíz éve lopja az uniós pénzeket és leépíti a jogállamiságot.

Hasonló hazug módszerrel dolgoztak száz évvel korábban eszmetársaik – Károlyi Mihály, Szabó Ervin, Kun Béla, Szamuely Tibor, Jászi Oszkár, Bőhm Vilmos –, akik azt hazudták a többi között, hogy szörnyű nemzetiségi elnyomás volt Magyarországon. A különbség csak annyi volt azok és ezek között, hogy ők gyilkoltak, gyilkoltattak is. Bár ezektől minden kitelik. Megjegyzem az Országházban, a törvényhozás házában minden nemzeti kisebbség kapott képviseleti helyet és felszólalási lehetőséget. Iskoláikban anyanyelvükön oktathattak. Ennyit a nemzetiségi elnyomásról.

Bárhogyan nézzük, ez egy egyenes vonal, a hazaárulás egyenes vonala.

Ezek sohasem azzal a vonattal utaznak, amivel a magyarok többsége. Nem a nemzetépítés, a hazaszeretet, a kulturális, anyanyelvi, múltbeli összetartozás vonatával utaznak. Ők felkapaszkodott potyautasok, migránsok, idegen országból, idegen pénzekkel érkezők. Idegen érdekeket képviselnek. De vonatjegyet, helyjegyet sem fizetnek. Nem fizetnek semmiért. Szinte elszakíthatatlanok tőlünk. Mint a kullancs, mint a vérszívó pióca, belénk szívódtak. A legnagyobb bajban mindig ellenünk fordultak, pedig magyarul beszélnek. Ez történt a 46 éven át tartó szovjet megszállás idején, amikor is önként és dalolva szolgálták ki a bolsevista diktatúrát, az internacionalista eszmét, amely majdnem katasztrófába vitte hazánkat.

De az 1956-os szabadságharc alatt is a függetlenségért harcoló magyarok ellen fordultak. Vezető politikusait, képviselőit ismerjük. Vérbeli és szellemi leszármazottaik folytatják ugyanezt a nemzetvesztést. Most Moszkva helyett Brüsszeltől és Washingtontól várják az utasításokat, a globalizmus és a liberalizmus direktíváit, természetesen busás anyagi támogatásért cserébe. Céljuk Magyarország meggyengítése, a magyar identitás elpusztítása. Ennek nyilvánvaló jele volt, amikor a szocialista Gyurcsány Ferenc vezetésével a megtévesztettek a kettős állampolgárság ellen szavaztak (2004. december 5.), s amivel megtagadták az elszakított nemzetrészek magyarjait. 

Ezek a magyarság elleni akciók máig nem szűntek meg. Nyíltan csinálják, és egyre büszkébben. A kérdés az, hogy a magyarok egy kisebbik része meddig támogatja a kollaboránsokat, a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik stb. árulóit, akiknek a legfőbb ellensége Magyarország. Mikor jön el az ébredés?

A potyautasokat, a kéretlen vendégeket le kell szállítani a vonatról. Nincs helyük közöttünk, ne utazzanak tovább velünk. Persze ez mindannyiunktól, a választóktól függ. A magyarságért fizetni kell: hittel, harccal, szellemi odaadással és szeretettel. 

Stefka István - ]]>https://azoreg.hu/]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Heti lámpás (310) Tereb (146) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Nagyvilág (1309) Flag gondolja (36) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Belföld (10) Egészség (50) Autómánia (61) Történelem (17) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>