A francia szatirikus hetilap, a Charlie Hebdo elleni terrortámadás után végigsöpört Európán az aggodalom, hogy ide vezet a menekültek befogadása, a „milliószám” érkező bevándorlók letelepítése, vagyis a nemzeti és történelmi „tisztaság” feladása a multikulturalizmus oltárán. Magyarországon is hallható volt ez a hang, a témát maga a miniszterelnök vetette fel, aki azt mondta, hogy szerinte nincs szükségünk gazdasági menekültekre, még annak dacára sem, hogy nálunk az európai átlaghoz képest – idézem – „csekély számban élnek tőlünk különböző kulturális háttérrel rendelkező emberek”.

Finom körülírása ez arabnak, muszlimnak, hindunak, afrikai törzsi kultúráknak és mindenféle egzotikumnak. Azoknak, akikről a friss ENSZ-jelentés szól.

Elsőre sokkoló az UNHCR beszámolója, mert az derül ki belőle, hogy
a második világháború óta még soha nem keringett a világban ennyi otthonából elüldözött.

Tavaly 51 millióan menekültek el a lakóhelyükről. Ami viszont talán még ennél is meglepőbb (az aggódó Európában mindenképp), hogy az életükért futók többnyire a saját országukon belül bujdosnak el, vagy a közvetlenül szomszédos államokban keresnek menedéket. Relatíve elhanyagolható az a szám, amely Európában felkavarta a politikai állóvizet, és valószínűleg (a számok tükrében mindenképpen) fölösleges aggodalmat keltett Magyarországon éppúgy, mint tőlünk nyugatabbra, a nálunk sokkal aktívabb befogadó országokban.

A belső menekültek száma 33 millió, ők tehát el sem hagyták Szíriát, Líbiát, a palesztin területeket, Szomáliát vagy éppen Dél-Szudánt. 17 millióan a szomszédos, tehát sokszor épp annyira elmaradott, de pillanatnyilag biztonságosabb országokba menekültek. Összesen tehát, és ez a lényeg, a Föld több mint hétmilliárdnyi lakosából tavaly összesen csak egymillióan kértek menedékjogot, letelepedési engedélyt másik, távoli országban. Közülük 600 ezren Európában. Ennyi jutott el idáig lélekvesztő csónakokban, zárt kamionokban, drótkerítéseken át.

Vagyis ha van bevándorlási probléma, akkor valós súllyal az épp nem Európában jelentkezik. A volt gyarmatokról családegyesítés és hasonló alapon letelepedőket most tegyük félre, az minket magyarokat aligha érint. Lássuk be, hogy francia útlevelével a zsebében senki sem fog a Magreb-térségből Miskolcra bevándorolni.

Szóval menekültügyben a valós nehézség az amúgy is sanyarú sorsú és legyengült erőforrású országokat érinti. Pakisztánban 1,6 millió menekült vár letelepedésre. Libanonban 1,1 millió (vagyis a négymilliós ország lakosságának egynegyede). Irán 980 ezer hozzá menekülő ellátásáról gondoskodik, Törökország 824 ezerről, Etiópia 588 ezerről, Kenya 537 ezerről. Egyik sem európai ország. És egyik sem gazdag.

Mi, magyarok az alig több mint négyezer hozzánk menekülő és nálunk letelepedni szándékozó problémájával, még ha a számot szolidaritási hajlandóságuk alapján sokan súlyosnak érzik is, akkor is csak a világranglista 92. helyén állunk mint célország.

A teljes kép ismeretében ez az ügy nálunk majdhogynem szóra sem érdemes.

Frei Tamás - metropol.hu