Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
028501b911f0a9b7680ce4e9498dc618.jpg

Frei Tamás - Javítsuk meg a Földet

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kezdeném az első hallásra nekünk, laikusoknak nem túl sokat jelentő számmal. A Föld légkörének szén-dioxid-koncentrációja egymillió részecskére számítva elérte a négyszázat.

Mérték, számolták, nincs tévedés. Azt viszont már mi is értjük, amikor a tudósok ehhez hozzáteszik: az elmúlt hárommillió évben ez a szám ilyen magas még sosem volt. Innentől kezdve pedig már inkább az a kérdés, hogy akkor mi is a teendő.

Figyelve az éghajlatváltozás körüli nemzetközi vitát, úgy tűnik, hogy egyre hangosabbak a B terv támogatói. Az „A” lenne a szennyezés csökkentése. A „B” viszont a szerviz. Megjavítani a Földet, technikai, mérnöki megoldásokkal. Geoengineering – mostanság ez a legújabb, a magyarban egyelőre frappáns fordítással nem is rendelkező kulcsszó. 

A geoengineering hívei úgy gondolják, hogy nem a károsanyag-kibocsátás csökkentésére kellene koncentrálni, mert józanul gondolkodva erre úgysincs lehetőség. A világ annyira sokféle, annyi ellentétes érdek ütközik, hogy mire például az ipari fejlődés kezdő, legszennyezőbb stádiumában tartó Kína egyetért majd bármiben is mondjuk Amerikával, és aztán velük a németek, addigra felforr a Föld, és már rég elindulnak a visszafordíthatatlan folyamatok. 

Éppen most, amikor az elhúzódó gazdasági válság miatt amúgy is elszegényedéssel, társadalmi szétszakadással küzd a nyugati világ, kivetni extra adót a környezetszennyezőbb autókra? Átnevelni az embereket extra költségen, büntetőjárulékokkal, ha a lakásukban nem cserélik le környezetkímélőbb technikákra a fűtési rendszert?

Ugyan már – mondják a B terv szószólói. Ne ezekkel a reménytelen, sehová sem vezető vitákkal húzzuk az időt, hanem „szereljük meg” a Földet. A megoldások egy része a tudományos-fantasztikus regények oldalaira kívánkozik. Tükörfelhők fellövése például a világűrbe a napfény visszaverésére. Viszont egyre több olyan okos ötlet is felbukkan, amely egyáltalán nem költséges, és szinte azonnal megvalósítható lenne. A kötelezően hófehérre festett háztetőktől kezdve (a világ sok pontján jelentősen csökkentenék a légkondicionálók használatát, mert visszatükrözik a napfényt) egészen az úgynevezett biomassza faszénszerű állapotba hozataláig. Nagyon leegyszerűsítve, el kellene ásni a szén-dioxidot, nem pedig a légterünkbe engedni.

Az ellenzők persze azonnal hangosan kiabálni kezdtek, hogy micsoda őrület ez… Újfajta óriásipart (szén-dioxid-temetés) kiépíteni egy már létező másik világipar szennyezésének az eltüntetésére, ahelyett, hogy a Föld légkörét bemocskoló hagyományos ipar változna meg.

De felmerült az óceánok fenekére vastartalmú iszapréteg lebocsátása is éppúgy (a tengervíz így jobban magába szívná a szén-dioxidot), mint a sarkvidékek permetezése szulfát-
részecskékkel.

Olyan ez, mondják egyre hangosabban a B terv hívei, mint az orvosság. Ahogy az embert képes meggyógyítani az orvos, úgy lesz képes a Földet is a műszaki doki. Lowell Wood amerikai asztrofizikus, a geoengineering pápája mondta a minap: a minket körülvevő mikrokörnyezetet már rég átalakítottuk műszakilag, az autóktól kezdve a telefonig, a házakig, szinte minden mesterséges. Miért ne tehetnénk ezt meg a Földdel is?

Lenne miről beszélgetni vele…

Kapcsolódó anyagok:

Frei Tamás - metropol.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Tv fotel (65) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Kultúra (7) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Irodalmi kávéház (537) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7549) Jobbegyenes (2789) Mozi világ (440) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Történelem (18) Szépségápolás (15) Politika (1582) Tereb (146) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Belföld (11) Gazdaság (705) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>