Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Földi László: Invázió folyik Európa ellen

Földi László: Invázió folyik Európa ellen

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Egyre gátlástalanabbá válik a tömeg, olyan dolgokat is megtesznek, ami hazájukban meg sem fordulna a fejükben

A polgári titkosszolgálatok volt műveleti igazgatója a nápolyi eset kapcsán kifejtette, hogy nagyon gyorsan rendet lehetne tenni Európában, ha a politika azt hagyná. Ezt a véleményt erősítette meg Kis-Benedek József, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára is a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A Kossuth Rádió 180 perc című műsorában Földi László elmondta:

„A katonák támadása békeidőben nem normális. Egyrészt, mert nem tartózkodnak az utcán, másrészt eszébe sem jut senkinek sem. Ilyenek helyzetek háborús övezetben vannak, ahol a katonák az utcán vannak. Ezekben az esetekben ez erkölcsi fölényt is jelent a támadó szempontjából, hiszen nem civilt támad, mint a robbantó és gázoló merénylők, hanem azt a fegyverest, aki számol azzal, hogy megsérülhet, vagy meg is halhat.”

A szakértő kifejti, hogy észre kel venni: invázió folyik Európa ellen. Egyre gátlástalanabbá válik a tömeg, olyan dolgokat is megtesznek, ami hazájukban meg sem fordulna a fejükben – utalt a katonákat ért támadásra Nápolyban.

 
A nagy vihart kavart felvételeken azt látni, ahogyan a migránsok egy csoportja kiszabadítja társát a katonák fogságából, míg a fegyveresek kézzel védekeznek a támadókkal szemben.
 
A rendvédelmi szerveknek politikai nyomásra olyan technikákat kell alkalmaznia, mely „nem normális”, a gyakorlatnak ellentmond – értékelt Földi László. Hiszen alapesetben azért nem támad az ember rendőrre és katonára, mert tudja, hogy az használni fogja a fegyverét.

Európa elvesztette védekező készségét

Példaként hozta fel, hogy hazánkban az „utcai cirkuszokat” a kormány, óvatosan, de kezeli. Ugyanakkor Európában ennek az ellenkezőjét látjuk, hiszen a rendvédelmi szervek keze meg van kötve, nem vethetik be azt, amire ki lettek képezve.

„Ha végre a politika egy normális stratégia mentén megengedné a szerveknek, hogy intézkedjenek, akkor nagyon gyorsan rendet raknának” – emelte ki. Hozzátéve: ha migránsok azt tapasztalnák, hogy a rendet be kell tartaniuk, akkor lehetne egymás mellett élni.

Olaszországban tétlen a politika

Az egyre feszítőbb olasz helyzettel kapcsolatban Kis-Benedek József kifejtette, hogy az NGO-k nagy része egyelőre kivár, hiszen komoly belpolitikai vihar övezi a kódexet, mely értelmében a migránsokat Líbiába kell visszavinni.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára kiemelte, hogy az olasz parti őrség és haditengerészet rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek ahhoz szükségesek, hogy a migránsáradatot megállítsák, „a kérdés az, hogy a politika mennyire engedi nekik, hogy beavatkozzanak” – hangzott el.

hirado.hu - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Sport (729) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Belföld (10) Heti lámpás (310) Mozaik (83) Politika (1582) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Kultúra (6) Nézőpont (1) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Életmód (1) Tereb (146) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>