Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Hol nyaral Orbán?

Hol nyaral Orbán?

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A liberális sajtó szerint egyre nagyobb titkolózás övezi Orbán Viktor nyaralását.

Azon túl, hogy állami vezetők pihenési szokásait nem szokás sehol a világon közölni, mert van nemzetbiztonság, meg ilyesmi: mi a köze ehhez bárkinek?

Orbán Viktor ma reggel omlettet reggelizett. Ezt utólag rántottának hívta, mert az volt. Szalonna is volt benne. Megpirítva, kicsit ropogósan. Kenyeret is szelt hozzá, sőt, tunkolt! A liberális sajtó ezen felháborodott!

Orbán Viktor ezután ivott egy kávét. A „független” sajtó fürkésző tekintete ellenére nem sokáig fontolgatta, hogy kis kortyokban fogyassza, vagy egyszerre igya meg.

Orbán Viktor aztán azt mondta feleségének, hogy szereti. Ennek nem volt különösebb politikai oka. Gyermekeinek is jelezte, hogy szereti őket. A liberális média ebből levonta azt a következtetést, hogy Orbán különleges előnyökkel illeti leszármazottait.

Orbán Viktor a levegőből is vett egy mély lélegzetet. Ezt azért tette, mert jól esett. Egyes média-orgánumok ezt úgy értelmezték, hogy a miniszterelnök visszaél hatalmi jogköreivel.

Orbán Viktor sétálni is ment. Hosszas utat tett meg ráadásul. Közben állatokkal is találkozott, sőt, egyiket-másikat meg is simogatta. A zöld szervezetek reakciója nem késett: Orbán veszélyezteti a környezetet!

Orbán Viktor egy múzeumba is benézett. Érdeklődve járt körbe. Egyes tárlatoknál többet is időzött. Beszélgetett emberekkel, kérdezett, érdeklődött. A szabadelvű média ezt úgy értelmezte, hogy Orbán beletipor a kultúrába.

Tényleg csak ennyire telik?

Máté T. Gyula - ]]>http://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Autómánia (61) Életmód (1) Vetítő (30) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Politika (1582) Egészség (50) Nagyvilág (1309) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Tereb (146) Gazdaság (702) Belföld (10) Történelem (17) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Nézőpont (1) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>