Az Orbánság aranya című írásműről van szó, Narancskönyv alcímmel. Mint történelemtanárnak, van róla halvány fogalmam, mi az a forráskritika, de azért ilyet még nem pipáltam. Ekkora szívességet még nem tett ellenzék kormánypártnak, mint a szerzői ezzel a könyvvel.

Maó­nak és Kadhafinak bizonyára csodálói és harcostársai gyűjtötték össze jeles mondásait, Orbán Viktor viszont olyan helyzetbe került, mint senki eddig a világtörténelemben: gyűlölői állították össze a szerintük aranymondásnak tartott szállói­géit, nevezetesebb szónoki fogásait, megjegyzé­seit, pontos forrásmegjelöléssel. Farkasházy Tivadar és csa­pata alapos munkát végzett.És ez még mind semmi.

Ők azt is ábrázolják az idézetekhez fűzött értelmező kommentárokban, hogy az Orbán-pártiak hogy vélekednek róluk, az Orbán-gyűlölőkről. Sőt ők tudják jobban. Akkor sem jönnek zavarba, ha valami nem jellemző Orbán Viktorra: ha nem beszél trágárul, akkor ők bebizonyítják, hogy biztosan trágárul gondolkodik, és mások mondják ki helyette, amit gondol.

És ehhez is találnak idézetet. Számukra nincs lehetetlen. Már csak egyet tudok nekik javasolni: a Központi Statisztikai Hivatal adattárát az elmúlt harminc évből. Igazi kihívás lenne ezzel szembesíteni Orbán Viktor szöve­geit. Hát még a saját szövegeiket.Arra sokkal inkább gondjuk volt, amit a politikus vallott önmagáról.

Hogy is ne lenne a könyvben egy A parasztlegény című fejezet, amikor nevezetes liberális tekintélyek „vidéki fickók” névvel illetik és furcsállva járják körül a fideszes vezérkart, mint valami egzotikus állatkertet.

Hát igen, a miniszterelnökünk egy igen jó székesfehérvári gimnázium angol tagozatos tanulójaként végzett, egy osztályban a legkitűnőbb 1848-as történésszel; a köztársasági elnök Győrött érettségizett, az ország egyik legjelesebb iskolájában; az Országgyűlés elnö­kére pedig egy kiváló pápai gimnázium büszke.

Lehetne folytatni a sort Karcaggal, Hódmezővásárhellyel, Debrecennel, ám a lényeg: igen, kedves Farkasházyék, önök, akik már nem tudom, hányadik rendszernek a kritikusai, szembesülhetnek vele, hogy a vidék, sőt a falu is képviselve van a politikai vezetésben, és nem olyan kontraszelekció eredményeképpen, mint a Kádár-rendszerben. Sőt nemcsak a politikai, hanem a gazdasági főszereplők között is, hiszen például a Széchenyi-terv atyja, no meg a jelenlegi gazdaságpolitikát támogató, nemzetközi hírnevű egyetemi tanár is egy-egy észak-dunántúli faluból származik, Karcag mezőváros pedig két gazdasági minisztert is kinevelt a kormánynak.

Van, akinek mindez közömbös (hiszen szociális érzékenységet csak a jobboldaltól lehet számonkérni), másoknak talán érdekes, de a könyv A parasztlegény című fejezete természetesen nem erről szól, hanem leleplezni kívánja az ádáz politikust, aki a kedélyes népiesség mögé rejti aljas szándé­kait. A gondosan összeválogatott Orbán-idézetek után az utolsó szó a szerkesztőké, akik az idézetek gazdájánál jobban tudják, mi áll a bölcs mondások hátterében. Ha már kiragadták az idézetet a szövegkörnyezetéből, hát teremtenek hozzá szöveg­összefüggést is!

Ez csak egy példa a könyv logikájára.

„Európa leköpi bennünk az ázsiait” – verselte már Kassák Lajos a XX. század elején; ezt nem önkritikának szánta, sőt a Nyugat gőgjét és vakságát ostorozza benne, mert ő maga forradalmat várt, és úgy hitte, keletről támad Európa megúju­lása. Ezzel szemben Farkasházy csapata és minden elvtársa Európa nevében marasztalja el nap mint nap Magyarországot, miközben Magyarország védelmezőjeként tündököl.

Nyugat-Európának esze ágában sincs sem Magyarországot, sem Kelet-Közép-Európát, annak történelmét leköpni, már csak azért sem, mert a saját történelméhez való viszonya sem befolyásolja semmiben. Farkasházyéknak van rá szükségük, hogy állandó vitá­ban álljanak Orbán Viktor történetfelfogásával. Valóságos csemege számukra az olyan miniszterelnök, aki nemzeti politikát folytat. Nem kell mást tenniük, mint a piedesztált minél magasabbra állítani – ahogy az egyik szerző ezt meg is fogalmazza –, aztán kiírni rá, hogy „pellengér”.

Farkasházyékat támogatni kell, mert már olyan régen elnyomott helyzetben vannak, annyiszor meghurcolták őket, hogy igazán megérdemelnek egy kis erkölcsi és anyagi elismerést a könyv megvásárlásával. Azt a közéleti közeget pedig, amelyet ők képviselnek, hungarikummá kellene nyilvánítani. Hadd mondják meg ők, hogy miért.

Goór Judit - ]]>www.magyaridok.hu]]>

A szerző pedagógus