Aztán ötödikben eldöntöttem, hogy ennek vége. Lassan 12 éves leszek, az iskolaköpeny alatt saját ízléssel. Az nem lehet, hogy ugyanolyan tornacipőben szaladgáljak, mint mindenki más. Ki akartam törni az uniformisból. Tudtam, hogy a szüleim pedagógusfizetéséből nem futja flancos holmikra, hát a saját kezembe kellett vennem az irányítást.

Szorgalmasan gyűjtögettem a zsebpénzemet, egymás mellé raktam a forintokat, a hetente kapott kicsiket meg a születésnapra a rokonoktól kapott nagyobbacskákat is. Év közben nem költöttem semmire, minden hónap végén megszámoltam, és nyugtáztam, hogy tényleg megmaradt mind. Tavasszal pedig megbeszéltem anyámmal, hogy ha nyáron elutazunk Jugoszláviába a rokonsághoz, akkor szeretném, ha dinárra váltanák a spórolt pénzemet, és segítenének megvásárolni életem első külföldi és divatos tornacipőjét.

450 forint gyűlt össze augusztusig. Nem emlékszem a dinár-forint árfolyamra, csak arra, hogy micsoda boldogság volt a kezemben tartani a hófehér, oldalt kék feliratos Yassa cipőt. A két A betűben a hézag csillagot formázott. Megállt az ész.

Ma már tudom, hogy abban a cipőben nem a dizájn meg a „külföldiség” volt az igazán különleges. Hanem az, hogy ez volt az első komolyabb dolog, amit én magam, egyedül, a saját pénzemből vásároltam. Erre voltam igazán büszke, nem a csillagokra az A betű közepén.

A lányunk második osztályba megy, és a barátai közül már többen is kapnak zsebpénzt. Mi eddig nem adtunk neki, nem is igazán érdekelte őt a pénz. Mostanáig. Ezen a nyáron tudatos fogyasztó lett belőle. Rengeteget kérdezett arról, hogy honnan van, hogy mi mindenre jó, hogy mit okoz, ha van és ha nincs, hogy miért kell vele vigyázni, hogy miért hívják forintnak itthon, fontnak a nagymamánál és eurónak útközben. Válaszolgattunk szorgalmasan, és közben gondolkodtunk. Azon, hogy nagyon úgy tűnik: eljött az idő. A zsebpénz ideje. Kicsit korábban kezdődik, mint nálunk kezdődött (eh, de hiszen Loláéknál minden egy kicsit korábban kezdődik), de nincs menekvés.

Szeretnénk, ha tudná, hogy dolgozni kell érte, hogy tudatosan kell használni, hogy ha hülyeségekre költjük, akkor gyorsan elfogy, hogy ha félretesszük, akkor gyűlik, hogy boldogabb legföljebb pillanatokra leszel tőle, viszont biztonságot ad, hogy nem evidencia, hogy mindenkinek van, sőt, rengeteg embernek nincs, és hogy ha másokat segítünk vele, attól mi magunk is többek leszünk. Szóval, szeretnénk, ha tudná, mi a pénz.

Azt remélem, hogy ha most kicsiben megtanulja, ha most elköveti a saját kicsi hibáit és levonja belőlük a maga kicsi tanulságát, akkor később, ha már nagyobb pályán játszik, ügyesen mozog majd. Nem hagyja, hogy csőbe húzzák az üres ígéretekkel, a kecsegtető, de irreális ajánlatokkal, nem szórja majd gondolkodás nélkül két kézzel, hogy ha van fölösleges, akkor segít belőle másokon, hogy gondol majd a jövőjére, értékeli, de, ami a legfontosabb: a helyén kezeli.

A jövő héttől a gyerek kap tőlünk pár száz forintot hetente. És ő maga, egyedül, a mi beleszólásunk nélkül eldöntheti, hogy mit kezd vele. Hát, kíváncsi leszek...

D. Tórh Kriszta - shopline.hu