Ma 2022 június 27. László napja van. Holnap Levente, Irén napja lesz.
A DK szerint vannak a magyarok, meg az európai magyarok

A DK szerint vannak a magyarok, meg az európai magyarok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Legalábbis szerintük.

Nem vagyok egy nagy szemfüles (bár ehhez nem is kell annak lenni, haha) de feltűnt, hogy minden DK-s politikus az utóbbi hónapban, ki április elején, ki egészen a hónap végén, de megváltoztatta a Facebook-os borítóképét ugyanarra a fotóra.

A képen lévő szöveg így szól: Mi vagyunk az európai magyarok!

Nem újdonság tőlük ez az európaizás, kb. minden szlogenjükben, kampányszövegükben ez kiemelt helyet foglal el. De gondoljunk csak Dobrev korábbi videójára, ahol az Egyesült Európai Államokról beszél. Szóval kínosan törekednek arra, hogy az „európaiságot” – bármit is jelentsen ez – Magyarországon mindenképp velük azonosítsák.

Számukra (a magyar emberek nagy részének, úgy tűnik nem) ez jól cseng, a „nyugatra”, a jövőre, a fejlődésre próbálnak hatni, ezt az asszociációt igyekeznek elérni a fejekben ezzel a szóval.

De nézzük ezt a mondatot. Bár tanultam politika kommunikációt meg marketinget is, ám ehhez az elemzéshez nem igazán szükséges bármilyen szakmai előtudás, hiszen ennél jóval egyszerűbb, és szembetűnőbb ez az üzenet.

Ha ugyanis kijelented azt, hogy te vagy én, jelen esetben MI vagyunk az európai magyarok, az egyértelműen kizárólagosságot képez.

Magyarul mindenki más nem az.

Ők feltehetően a többi párttal szemben igyekeztek ezt a testtartást felvenni, velük szemben meghatározni magukat, azonban ez az üzenetből egyáltalán nem derül ki, sőt a társadalom egészére mutat. Vagyis: vannak magyarok akik nem európaiak.

Ez pedig egy újabb bődületes baromság, egy ordító szembenállás. Mert Európa egy kontinens, kedves DK, amiben vannak országok, ahol élnek emberek, akik – bármilyen furcsa – is, de európaiak.

Persze lehet folytatni a saját játékainkat, lehet szólni csak a sajátjainkhoz, lehet különbséget tenni európai meg nem európai magyar között, ez azonban – ha még nem tudnák – nem a politikai sikerek felé fog vezetni. Ahogy a megosztás, sosem hozza el az összetartást.

De persze ezt ők biztosan nem így látják, sem a PR-szakembereik, hiszen akkor nem üvöltenék ezt nagy mellénnyel büszkén a világba.

DK, csak így tovább!

Fábián Eszter - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (7) Szépségápolás (15) Gazdaság (665) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2341) Politika (1581) Mozi világ (440) Vetítő (30) Történelem (15) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (141) Mondom a magamét (6147) Sport (729) Heti lámpás (259) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Kultúra (6) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (513) Életmód (1) Flag gondolja (33) Gasztronómia (539) Egészség (50) Nagyvilág (1465) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>