Nos, a rekordot ezúttal az a tizenhat éves leányzó tartja, aki egyesegyedül küzdött le egy üveg vodkát; illetve az a hevesi fiatalember, akinek a kézfeje bánta az illegális petárdadurrogtatást. Olyan kötelező hírelemek ezek, mint a friss év első órájának a szülöttjei. A győri Noel és a fővárosi Flóra (az egyik karácsonyi, a másik tavaszi név – ám ez legyen a legkisebb bajunk) komolyzenei DVD-t is kiérdemeltek az operaház korán kelő igazgatójától, Ókovács Szilvesztertől: nem lehet a közönségszervezést elég hamar kezdeni. Az újévi bébik mellett pedig megszületett a Magyar Haltani Társaság szavazásán az év hala is: abszolút többséggel, 58 százalékkal a compó győzött (ha parlamenti választáson indul, egyedül alakíthatna kétharmados kormányt); futottak még: a selymes durbincs (24 százalék), illetve a márna (18 százalék). Így aztán 2016 Magyarországon a compó éve lesz.

Tudom, ez nem hangzik elég tekintélyesen (noha a kínaiaknál is a majom váltja a kecskét; semmi sárkány vagy tigris), viszont a compó évében joggal reménykedhetünk mindenféle vizes sportágak – úszás, kajak-kenu, vízilabda – fényesen csillogó olimpiai érmeiben. A politikában olyan szempontból nem lesz kitüntetett esztendő, hogy demokratikus hatalmi átrendeződés volna várható (másfélében meg egy demokrata még a zuhany alatt sem gondolkodik): azon a néhány időközi választáson jól elrágódik majd a politológusok hada, máskülönben a Fidesznek akkora az előnye minden más vetélytárssal szemben, mint a compónak.

Ilyenkor aztán, talán a közpolitikai ásítozást ellensúlyozva, némelyik elemzőnek alaposan meglódul a fantáziája. Az egyik azt állítja, hogy a kormánypárt jobb híján a saját ellenzékét is eljátssza (pedig nem véletlen, hogy egykapuzásból nem rendeznek világbajnokságot); a másik meg azt, hogy a migránsválság bravúros kormányzati kezelése afféle elterelés (mintha a belpolitikai érdekekről egy pillanatra is el lehetne terelni a választó figyelmét holmi külpolitikai hókuszpókusszal; mintha a más kontinensekről való szervezett betelepítési kísérlet nem a legégetőbb belpolitikai érdekeket sértené). Lehet ellenzéki címlapsztorit kreálni abból, hogy a rezsicsökkentés kormánya bezzeg nem törődik a kályhával és a hagyományos kazánnal tüzelők arcátlan megsarcolásával (tényleg: miért nem?), de már a kormány kritikusai is elkerülhetetlenül a kormány (politikai) anyanyelvét beszélik. Ugyancsak lehet elterelésnek titulálni az áfacsökkentés miatt kilónként kétszáz forinttal zuhanó húsárakat; s fanyalogni is lehet olyasmin, hogy a 10+10 milliós háromgyerekes állami apanázsból vidéken lehet lakást építeni, Budapesten bezzeg nem – ám ezek csak részletkérdések. A részleteken, a taktikán mindig lehet alakítani, ha amúgy a stratégia nagy vonalakban rendben van.

Persze nemcsak a hosszútávfutó magányos, hanem a hosszútáv­úszó is. Követhetné azt a taktikát, hogy beáll a mezőnybe, s fergeteges hajrájában bízva tör győzelemre. De gondolkodhat fordítva is: unortodox módon, a maga tempójában úszik, s reménykedik abban, hogy – doppinggal vagy anélkül – senki nem fogja az utolsó métereken lehajrázni. Tudnia kell: a végső elszámolásnál a látszólag érdektelen, köztes hosszak is messzemenően számítanak majd. Az okos compó tehát nem pazarolja az energiáját, de nem is mulasztja el megtenni azokat a mozdulatokat, amelyek a céljai eléréséhez szükségesek. És nem pakolja tele a hasát, nem szed magára súlyfölösleget, mert a megzsírosodás nem tekintélyt, hanem ellenszenvet szerez majd neki a végelszámolásnál. Durbincs sógor és Márna sógorasszony pedig csak a hibázásra vár…

Csontos János - ]]>www.magyaridok.hu]]>