Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
momentum-1.png

Cicaharc a mozgalmistákkal

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Van, abban valami egészen csodás, amikor – Hofi Gézát idézve – "egyik marxista, üti a másik marxistát", márpedig most ennek lehetünk a szemtanúi, mert elkezdődött baloldali cicaharc.

Most éppen nem arról van szó, hogy hiába riszálta meg magát Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök Botka László szocialista listavezető előtt, nem lépnek frigyre. Ha lehet, akkor a két baloldali törpepárt civódásánál is szórakoztatóbb történet bontakozik ki: Tóta W. Árpád publicista és Szigetvári Viktor Együtt elnök nekiesett a Momentum Mozgalomnak. Kell-e ennél izgalmasabb cicaharc így március elejére?

Nem.

Na, de nézzük ]]>mit gondol momentán a Momentummal kapcsolatban ]]>Szigetvári. Először is azt állítja, hogy Fekete-Győr András, az alig pár napja pártként üzemelő mozgalmisták vezetője hazudik, amikor arról beszél, hogy az ellenzéki pártok elárulták a választóikat. Ellentétben persze saját magával, illetve például a fütyülőjéről elhíresült Juhász Péterrel, aki ugye nem keres, de mégis van pénze autóra, házra, stb. Szóval Fekete-Győr hazug, de ez a legkevesebb, mert Szigetvári szerint még rasszista is.

"Nem lesz abból semmiféle megújulás, ha a politikusellenes rasszizmus bűnében meghenteregve a fiatal magyar elit egy tagja elitellenesnek hazudja magát, és mivel nem elég bátor ahhoz, hogy értékekről, vízióról vitatkozzon, így inkább leköpi tisztességes és fenyegetésben élő, eredményeket elérő ellenzéki politikusok munkáját."

Azt a mindenit neki. Ez aztán a hozzáállás. Tehát, aki szerint a baloldali kispártok hazugok, az rasszista. Fura egy vélemény annyi szent, főleg egy ultraliberális politikai túlélőtől.

No, de nézzük ]]>mit írt Tóta W. Árpád,]]> akinek sok minden fáj az életben, például annak sem tud örülni, amikor egy magyar olimpiai bajnoki címet nyer. Azt hordta össze a HVG szerzője, hogy a Momentum Mozgalom semmi újat nem talált ki.

"Hű, a mindenit, mekkora innováció bontakozik itt ki éppen: valakik végre meg akarják haladni a jobb- és baloldalt egyaránt! Hát ez aztán felfedezés a javából, talán ki is lehetne tűzni egy táblát, hogy Északi Sark, felfedezve a Momentum Mozgalom által. Csak sajnos ezt a fát már körbepisilte minden erre járó kutya a kétfarkún kívül."

Nesze neked Momentum…

A liberális fő megmondóembertől is megkaptad a magadét.

Cicaharc.  

A mozgalmisták szerint mindenki hazudik, a liberális szerint a mozgalmisták hazudnak és rasszisták, a megmondójuk szerint meg az új formáció maximum a lyukat találták fel a csőben.

Komolyan kérem, hogy béküljenek ki és ha ez sikerült, akkor énekeljék el az internacionálét. Az a biztos. 

]]>http://ezatuti.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Heti lámpás (342) Belföld (11) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Nézőpont (1) Sport (729) Szépségápolás (15) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (723) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Kultúra (9) Tv fotel (65) Egészség (50) Mozaik (83) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Politika (1582) Jobbegyenes (2898) Mondom a magamét (8034) Irodalmi kávéház (543) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>