Az ukrán biztonsági szolgálat beidézte és a múlt szerdán kihallgatta Orosz Ildikót, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorát az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulóján a budapesti Terror Háza Múzeumnál tartott megemlékezésen elmondott beszéde miatt.

A kihallgatáskor a titkosszolgálat emberei ismertették vele beszédének szövegét. A professzor asszony erre így válaszolt: „Ezek az én gondolataim, ezeket én közöltem. Amit szerettem volna, azt elmondtam, a beszédemhez sem hozzátenni, sem abból elvenni nem kívánok. Mindenki értelmezze azt úgy, ahogy szeretné.” Kövessük Orosz Ildikó tanácsát. Idézzük fel előadásának részleteit, és értelmezzük úgy, ahogy szeretnénk.

Itt van mindjárt az első: „A legújabb vád ellenünk a szeparatizmus. Ennek kapcsán vegzálnak órák hosszat embereket a határon, többször is szétszedik járműveiket, megmotozzák őket. Mindent elkövetnek, hogy elmenjünk, itt hagyjuk szülőföldünket. Mi maradunk, mert otthon vagyunk, és ott akarunk élni, dolgozni, boldogulni, ahol őseink nyugszanak. Innen üzenem mindenkinek, aki nem érti: mi őshonosok vagyunk e vidéken, mint az indiánok Amerikában…”

Kárpátaljai emberek mondják, hogy egyre erősebb megfélemlítésben élnek, de nem hajlandóak sem megtörni, sem félni, sem elvándorolni, amit az ukránok a leginkább szeretnének. „Őshonosok vagyunk, mint az indiánok Amerikában…” Ezt lassan minden nyugat-európai polgár elmondhatja, ám ez a pár szó ott egészen más összefüggésben jelenik meg. „Őshonosok vagyunk…” Micsoda hátborzongató párhuzam, micsoda sötét távlatok, és mégis, milyen fölemelő a hűség bátorsága! Igen, van egy döntő különbség a kiirtott indiánok és az elcsatolt részek magyarsága között: az indiánoknak nem volt hátországuk.

Tovább: „A huszadik század kommunista-fasiszta hatalomgyakorlási eszközei napjainkban is kísértenek, különösen Ukrajnában. Minket, kárpátaljai magyarokat akarnak bűnbaknak kikiáltani az ország gazdasági, politikai csődközeli helyzetéért, mi kerültünk a célkeresztbe. Az utóbbi években rendszeressé vált, hogy a televíziós csatornák a kárpátaljai magyarokat becsmérlő műsorokkal félrevezetik a közvéleményt. Történelmi emlékhelyeinket, emléktábláinkat megrongálják, történelmünket átírják. Tudományos konferencián a magyar közösséget debilnek minősíti és a kutyákhoz hasonlítja egy professzor. A KMKSZ székházát felrobbantják. A városokban fáklyás meneteket szerveznek arcukat eltakaró fiatalok, és azt skandálják, hogy »Késhegyre a magyarokat!« Az események emlékeztetnek a száz-százötven évvel ezelőtti, zsidók elleni tüntetésekre. Legutóbb a kettős állampolgárok személyes adatait tették ki egy halállistának tartott honlapra. A parlament honlapján pedig aláírásokat gyűjtenek azért, hogy tűzzék napirendre a kitelepítésünket….”

Azt gondolná a Tisztelt Olvasó, hogy az európai uniós jogvédő szervezetek és a Soros-pénzen hizlalt civil szervezetek erre aztán fölfigyelnek? Hát tévedne, bár azt hiszem, a Demokrata olvasói nagyon is tisztában vannak a szomorú valósággal: „Nem tiltakoztak érdekünkben a világon sehol, Magyarország kivételével nem tüntettek mellettünk. A világ és annak szócsövei, a máskor oly hangos, érdekvédő civil szervezetek, a kisebbségi, személyiségi és egyéni jogok védőharcosai mintha nem hallanák, nem látnák, mi történik, ingerküszöbüket nem éri el.” Mit lehet ehhez hozzátenni? Mit lehet ebből elvenni? Semmit.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>