Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Az SZDSZ ökológiai lábnyoma

Az SZDSZ ökológiai lábnyoma

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A szabadmadarasok sötét árnyéka...

Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót.

Nagyot próbált alakítani az MSZP elnökhelyettese és agrárszakembere a minapi pártkongresszuson.

Már a felkonferáló is hízelgett neki, amikor úgy mutatta be, hogy ő az, aki tudja, hány szürke marha van Magyarországon és név szerint is ismeri őket. Aztán megszólalt az érintett is, aki szerint „a parasztember két alkalommal vesz fel öltönyt: esküvőre és temetésre. Így most azért van Gőgösen, mert az MSZP és a Párbeszéd frigyre lépést ünnepli. És felhúzza a választások napjára, mert bízik benne, hogy április 8-án temetik a diktatúrát.”

Bizonyára sokan, köztük Kunhalmi Ágnes (MSZP) is lelkesen megtapsolta a fenti mondatokat, de azért nekünk, akik különböző történelmi és mentális okokból nem lehettünk részesei a felemelő hangulatú pártkongresszusnak, szóval nekünk is lehet néhány észrevételünk. Van is.

Válasszuk ketté az agrárszakembertől vett idézetet. Mondjuk úgy, hogy a néprajzi és a politikai részére.

Már az előbbi is lesújtó.

A magyar paraszt csak-csak él és túlél ezer éve, kibírta a török időket, még Rákosit is. És tényleg felöltözött egy esküvőre. De hiába tapsol lelkesen Kunhalmi, hiába szónokol Gőgös Zoltán, a magyar paraszt azért nem ekkora balek. Felöltözött volna-e olyan nászra, ahol az addig ismeretlen és idegen vőlegény néhány hét alatt beférkőzik a pajtába, a házba, a nászágyba, hozza a pereputtyát és aztán mindjárt ő diktál?

Kunhalmi még mindig tapsol, de a nagy tudású egyetemi tanár, a választmány elnöke (MSZP) azért csak sejthetné, hogy ez a Gőgös nem egy Szabó István mélységű, Féja Géza mélységű, Erdei Ferenc mélységű, Andrásfalvy Bertalan mélységű, Für Lajos mélységű néprajztudós, de úgy látszik, nem sejti.

És akkor jön a szürke marha szaktudósának oly kedves frigy.

Az idézet másik része könnyebben elintézhető lenne, de ez csak a látszat. Mert itt már létkérdésekről van szó. Gőgös, mint szocialista politikus a diktatúrát akarja eltemetni áprilisban. Elhiszem neki, hogy így gondolja. Azt is, hogy diktatúra van (ráhagyom) és azt is, hogy ezt felöltözve el fogják temetni. Elhiszem, hogy ebben hisz.

Kunhalmi még mindig tapsol, de folytatom.

De néhány kérdéssel azért el lehetne oltani ezt a nagy szövetségi eufóriát. Szegény agrárszakértőnk és néprajztudósunk (meg a pártja) tavaly még ugyanilyen lelkesedéssel fogadta a Szegedi Megváltót. Az a vőlegény - olyan, amilyen, a mi kutyánk kölyke - legalább házi volt, belülről jött. Akkor is felöltöztek, Kunhalmi akkor is tapsolt. Kunhalmi mindig tapsol. Aztán valahogy mégsem kellett. Nehéz idők jöttek - miközben persze tombolt a diktatúra -, nehéz, válságos idők. Aztán hirtelen megjött Fény.

És most itt van. Fiatal, jó megjelenésű, tapasztalatlan, zavaros politikai múltú, de legalább bátor. Bátor, mert néhány nap sunnyogás után még óvatosan képes volt kiállni a Nagy Szocialista Grémium elé, hogy esetleg ő lehet az, azok legnagyobb meglepetésére. Most pedig már tudja, hogy ő az, még bátrabb, mert már minden az övé. Eddig csak a pártot akarta, most már az országot is. (Kunhalmi tapsol.)

Mit lát ebből az agrárszakértő? Láthatná például azt, hogy hiába hisztériázik pártja a Soros-hálózat ellen, most ennek önként, dalolva és tapsolva áldozata lett.

Láthatná azt is, hogy szeretett pártját most már kívülről - külföldről - irányítják.

Láthatná azt is (nem látja), hogy bár az MSZP évek óta tartó agonizálása nem tette boldogtalanná a Fideszt, most ez az efemer szocialista eufória nem belső, nem szerves, hanem a nemzetközi injekció és elvárás következménye. (Kunhalmi pláne nem látja, ezért tapsol.)

Fantasztikus az élet. Az egész MSZP éveken keresztül szidta a kormányt a félelemkeltés, az idegengyűlölet és a nem létező veszély elleni harcok miatt. És most mégis ennek áldozata lett. Európa már ébredezik, az MSZP még nem.

Agrárszakértőnk név szerint is ismeri a szürke marha állományt. Kár, hogy ezt tudását a kongresszuson nem alkalmazta.

Ehelyett szépen felöltözött a nászra és ünnepli a Vőlegényt. A Szabad Demokraták Szövetségét.

(szék) - ]]>www.gondola.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Autómánia (61) Belföld (10) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Egészség (50) Tereb (146) Politika (1582) Kultúra (6) Mozi világ (440) Életmód (1) Történelem (17) Vetítő (30) Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2778) Mondom a magamét (7501)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>