Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
Az idők szava

Az idők szava

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Fekete-Győr András azt kéri: Mindenki vegyen részt a Budapest Pride-on! Ez nem vicc...

Olvasom a sajtóban, hogy Fekete-Győr András, a romkocsmák géniusza, pártalapító és minden libsik legújabb  wunderwafféja, felhívást tett közzé, hogy mindenki vegyen részt az éves buzifelvonuláson, mely a keresztségben a szittya hangzású „Budapest Pride” nevet kapta.

Akik meghallgatják szavát nem panaszkodhatnak majd, hiszen rendkívül neves és színes társaságban találhatják magukat, tanúbizonyságot téve arról, hogy összenő, ami összetartozik. Tavaly például ott volt maga Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a feleségével, továbbá mások mellett Mécs Imre és Fodor Gábor, Bauer Tamás, Szél Bernadett, Kunhalmi Ágnes és Lendvai Ildikó is.

Az idén, hogy teljes legyen az ellenzéki egység, akár a cuki Vona Gáborra is számíthatunk, vele kapcsolatban már semmi sem lep meg bennünket.

Ezen kívül az USA magyarországi nagykövete is táncot lejtett. E tánc önfeledtségét, illetve spontaneitását némileg beárnyékolta a félbuzinak öltözött, kopasz biztonságiak jelenléte. Ők nem táncoltak, mert féltek, hogy kiesik a géppisztoly a bőrtangából. Így mulat egy amerikai úrnő, száműzve, in partibus infidelium, egy kicsiny balkáni országba, ám a példamutatásról ott sem megfeledkezve. Persze bizonyára megérdemelte, mert ha több pénzt hajt fel az Obama-kampányra, akkor nagyobb országba küldik. Kapitalizmus van, így megy ez.

ÉS HÁT NAGYOBB ORSZÁG, NAGYOBB BUZIFELVONULÁS.

Túltéve magunkat a jeles esemény közszórakoztatási vonatkozásain megpróbálunk némi politikai konzekvenciákat levonni a felvonuláson való részvételből, illetve az arra való felhívásból.

A felhívásban elhangzik, hogy a Momentum tagok nem egyenként, hanem mint politikai közösség vesz részt, tehát tekinthetjük ezt politikai hitvallásnak is. Voltak már erre utaló megnyilvánulások korábban is, egy régebbi a Neue Zürcher Zeitungnak adott nyilatkozatában a mi Andrisunk azt találta mondani, hogy „Az azonos nemű párok házasságának lehetőségét teljesen természetesebbnek tartom annál, mint hogy Magyarország védi a határait” Mondjuk itt nem vette észre, hogy ahol nem védik a határokat, ott nemsokára a buzikat sem kell védeni. Ezt a nyilatkozatot azonban a libsi média eltüntette, nem esett róla szó, ami azt mutatja, hogy még az átlag libsi újságíróba is sokkal több politikai érzék szorult, mint az egész Momentumba.

AMI AZÉRT – LÁSSUK BE – NAGYON NAGY SZÓ.

Politikai szempontból ugyanis az a helyzet, hogy – szélsőségesen elfogult szervezetek felmérése szerint is – a teljes lakosság 36 százaléka támogatja, 56 százaléka viszont ellenzi az azonos ivarszervekkel rendelkezők egybekelését.

Zárójel. Nézzék el nekem a körülményes „azonos ivarszervekkel rendelkezők” kifejezést. De mióta felfedezték a társadalmi nem fogalmát, azóta gyakorlatilag megállapíthatatlan, hogy egyáltalán léteznek-e „azonos neműek”. Nem is beszélve ama nehézségről, hogy az ilyen „nem” szabadon és bármikor megváltoztatható. Könnyen lehet, hogy eredetileg két nő kelt egybe ám holnap már egy fikusz és egy lepényhal örök boldogságát szemlélhetjük esetükben. A velünk született ivarszerveink megváltoztatása ugyan lehetséges ám roppant költséges és főleg fájdalmas eljárás, így remélhetően viszonylag kevesen merészkednek odáig. Zárójel bezárva.

Tehát ott tartottunk, hogy a magyarok többsége ellenzi a dolgot. Ez nyilván így van a választópolgárok körében is. Mármost amíg ún. demokrácia van, addig politikai hatalom megszerzéséhez a választók többségének szavazata kell. Aki pedig így elkötelezi magát ebben a kérdésben, az nem számíthat a szavazatok többségére. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy eme bonyolult, sokrétű összefüggés messze meghaladja a Momentum egyesített IQ-ját – mely egyébként maligánfoknak is kevés – de gondoltuk valahol a háttérben csak meghúzódik valami agytröszt.

ÚGY LÁTSZIK NEM, VAGY ANNAK TAGJAIT IS MAGUK KÖZÜL VÁLASZTOTTÁK.

Nekünk, meggyőződéses fasisztáknak, persze tulajdonképpen jó hír, hogy a vidám menetben egymás fenekét simogató politikusok nem veszik észre, hogy tulajdonképpen egymás politikai konkurensei, és ugyanarra, a nem túl népes választói csoportra vetik ki a hálójukat. „Sosem zavarjuk az ellenséget abban, hogy hibát kövessen el.” – mondotta Napóleon, és mi hallgatunk rá.

Külön megragadta a figyelmemet az indoklás, melyet a fékezhetetlen agyvelejű András fűzött a bejelentéshez.  Szerinte nekik ez alap. Azért, mert 2017-et írunk, ők pedig abban nőttek fel, hogy a „szerelemnek nincs színe, nincs nemzetisége, nincs neme” (Mondjuk ez utóbbi kijelentéséért még megfeddhetik a genderisták, de az már az ő baja) „Ez arról szól, érti-e valaki a 21. századot.”  Tehát – érvelése szerint – a kor maga, melyben élünk, jellegénél fogva buzi és egy ilyen századot, csak a buzik érthetnek meg. Új, nagyszerű kor kezdődik.

Mi pedig elkezdhetjük a hetero büszkeség menetét szervezni. Talán még nem késő.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (704) Emberi kapcsolatok (36) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7536) Jobbegyenes (2786) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Egészség (50) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Tereb (146) Belföld (10) Mozaik (83) Történelem (18) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Autómánia (61) Kultúra (7)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>