Ma 2020 június 07. Róbert napja van. Holnap Medárd napja lesz.
Ellenzék a gödör legalján

Ellenzék a gödör legalján

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Csúnyán besült a Momentum csodafegyvere.

Koronavírus-járvány van a világban. Erről szól most minden, és fog még jó ideig folyni minden egyes csapból. A Kínából indult vírusról szakért ma mindenki. Újfent, mint már annyiszor, a szakértők országa lettünk. Most épp a tízmillió virológusprofesszor országa. Mondom, ebben nincs semmi különös, sőt akkor kezdenék igazán aggódni a honfitársaimért, ha nem valami ilyesmi történne, hiszen valóban nagyon tehetséges nép vagyunk, majdnem mindenhez értünk. A probléma mással, másokkal van. De erről kicsit később.

Először talán nézzük meg a statisztikai adatokat! A Nemzeti Népegészségügyi Központ adatai szerint 2015-ben az utóbbi idők legsúlyosabb influenzajárványa söpört végig Magyarországon. Január végén egyetlen hét alatt több mint 50 ezren fordultak orvoshoz, de valószínűleg 100 ezernél is többen betegedtek meg a járvány során. A statisztikai adatokból nem könnyű kikövetkeztetni, hogy pontosan hányan haltak meg közvetlenül vagy közvetetten az influenza ­miatt, de nem tévedünk nagyot, ha kijelentjük, hogy nagyjából öt-öt és fél ezer ember halt meg a betegséget kísérő szövődményektől. Nagy részük idős, beteg ember volt. Ők ilyen járványok idején a legveszélyeztetettebbek. Ez a csoport van most is a legnagyobb veszélyben.

Ezért kell vigyázni rájuk. Pont úgy, mint egy szokásos influenza­járvány idején. Mint például 2017-ben, amikor egy hét alatt több mint százezren fordultak orvoshoz ­influenzaszerű tünetekkel. Akkor is nagyon rossz állapotban lévő, idős emberek haltak meg és akkor is körülbelül ötezren. Tehát még egyszer! Százezren. Egy hét alatt. Többen, mint az egész kínai járvány idején. Ahol körülbelül 1,4 milliárd ember él.

De azt is tudhatjuk, hogy a világban 290–650 ezer ember halhat meg az influenza szövődményei következtében. ­290–650 ezer ember! Persze elbagatellizálni sem szeretném a problémát. Ahogyan egy brutális influenzajárvány idején, most se menjünk betegen közösségbe, ne szálljunk metróra, villamosra, buszra, ne bulizzunk, ne most látogassuk meg idős rokonainkat, a beteg gyerekeinket se csempésszük be az iskolákba. Egyszóval aki a betegség – bármilyen betegség – tüneteit észleli magán, az maradjon szépen otthon. Ahogyan egy szokásos influenzajárvány idején is.

Persze fontos kiemelni, hogy amikor akár a koronavírus, akár az influenza miatti elhalálozásokról beszélünk, azt nem úgy kell elképzelni, mint egy hollywoodi szuperprodukció kezdőjeleneteit. Ahogyan a sajtó jelentős része láttatni akarja. Amikor a vírust megkapó makkegészséges emberek tucatjával esnek össze, és miközben orrukból-fülükből dől a vér, szinte azonnal meghalnak. Szó sincs ilyesmiről. Egyre-másra érkeznek a hírek híres sportolókról, színészekről és politikusokról, akik koronavírussal fertőződtek meg, és akik ennek ellenére jól vannak, sokuk tünetmentes. Nagy részük még csak be sem lázasodott. Tehát egyelőre nem egy halálos zombijárvány tizedeli a föld lakosságát.

És most képzeljük csak el, hogy mi történt volna, ha az elmúlt években a sajtó minden egyes új influenzásról vagy az influenza szövődményeibe belehalt ember eseteiről címlapokon számolt volna be. Bizony. Pont ez, ami most történik. Pánik, kétségbeesés és gazdasági világválság. Pedig ha a számok nem hazudnak, márpedig nem hazudnak, akkor semmi okunk a pánikra. Kína tegnapelőtt bejelentette, hogy úrrá lett a járványon, nincsenek újabb tömeges megbetegedések. Akár le is vonhatnánk a következtetéseket. Tanulhatnánk abból, amit jól, és abból is, amit rosszul csináltak.

Fegyelmezetten, határozottan, nem pánikot keltve, nem hisztériázva és nem pártpolitikai csatározásokra felhasználva a betegséget, tehetnénk a dolgunkat. Ahogyan az ellenzékkel és az ellenzéki sajtóval szemben a kormány csinálja. Mert bizony, amit az ellenzék és az ellenzéki politikusokba szerelmes sajtó csinál, arra nincsenek szavak. Az penetráns, példa nélküli és vérlázító. A haladó sajtót olvasva és az ellenzéki politikusok nyilatkozatait hallgatva az embernek olyan érzése van, mintha agyevő zombik százezrei tombolnának és öldökölnének Magyarország utcáin, amit a teljesen alkalmatlan kormány tétlenül, karba tett kézzel, közömbösen fütyörészve, egykedvűen figyel.

Éppcsak nem ujjong. Illetve Vágó István szerint a kormány valójában titokban ujjong, hiszen szerinte ha nyugdíjasok millióit hagyja meghalni, akkor kevesebb nyugdíjat kell kifizetnie. Persze a DK-nak becézett szélsőbaloldali szektapárt tagjának összeesküvés-elmélete finoman szólva is biceg, hiszen eddig az volt az ellenzéki narratíva, hogy a Fidesz a nyugdíjasok szavazataival nyert, az idősek között van a legtöbb Fidesz-szavazó, tehát Vágó szerint végső soron a saját szavazóit pusztítja most Orbán Viktor. Persze a bukott kvízprofesszor sosem az éles logikájáról volt híres.

Donáth Anna, a Momentum csodafegyvere pedig egyenesen arról beszélt, hogy sajnálja, hogy iráni diákok hurcolták be a betegséget az országba, hiszen ezzel Orbán és migránsellenes politikája erősödött. Tehát Donáth is egyből aktuálpolitikát, sőt pártpolitikát csinált a koronavírus-járványból. És nyilvánvalóan rendkívül csalódott amiatt, hogy nem magyarok voltak az első betegek, hiszen első szavai az irániak melletti szolidaritásról szóltak. A balliberális sajtó pedig közben őrjöng, pánikot kelt, és minden egyes hírrel kapcsolatban megjegyzi, hogy a kormány mindent, de tényleg mindent rosszul csinál, elront, elbaltáz, végső soron emberek halálát okozza, tehát Orbán és Kásler potenciális gyilkosok.

Ugyan amikor ezt a cikket írom, mindössze tizenkilenc magyarországi fertőzöttről tudunk, akik közül egy már meg is gyógyult, de a baloldali sajtó és az ellenzéki politikusok teljesen komolyan olyasmikre utalgatnak, hogy a kormány eltitkolja a valós számokat és minden megtesz azért, hogy ne derüljön ki, már a fél ország gépekhez kötve haldoklik. Szinte már nem is próbálják titkolni a csalódottságukat, hogy még nincsenek halálos áldozatok! Egyszerűen vérlázító, hogy a haladó sajtóban dolgozó újságírók és az ellenzéki politikusok egy tekintélyes része annak drukkol, hogy magyar emberek haljanak meg.
Mert, remélik, akkor majd végre megbukik Orbán, hiszen ők már évek óta hajtogatják, hogy bajban van az (oktatás)egészségügy. Példátlan, amit művelnek. Egyetlen más országban sem a kormány megbuktatására használják fel a koronavírusos embereket. De nekünk ellenzékből is a legrosszabb jutott. Az ellenzék és a balliberális sajtó sosem süllyedt még ilyen mélyre. Most elértek a gödör legaljára.

Apáti Bence - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Irodalmi kávéház (486) Kultúra (6) Jobbegyenes (1773) Heti lámpás (240) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Sport (729) Mondom a magamét (4572) Autómánia (61) Belföld (5) Történelem (14) Nagyvilág (1450) Mozi világ (440) Tereb (140) Gazdaság (651) Flag gondolja (33) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Politika (1571) Vetítő (37) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>