Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Apáti Bence: Hiába csinál úgy a ballib, mintha nem történt volna semmi

Apáti Bence: Hiába csinál úgy a ballib, mintha nem történt volna semmi

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Hagyom hadd ülepedjen...
“Bár óriási tabu övezi, ilyenkor bennem mindig felmerül az, hogy miért is van minden embernek ugyanúgy egy szavazata. Természetesen történetileg abszolút érthető, hogy több évszázad elnyomása után fontos volt, hogy az addig elnyomottak is megkapják az őket megillető jogaikat. Ha viszont most felmerül egy olyan a kérdés, ami rám nagyon kicsit fog csak hatni, akkor elfogadom, hogy abban a témában nekem ne érjen ugyanannyit a szavazatom (felmerül a kérdés, hogy ki állapítaná ezt meg). A mostani választásra visszatérve sok helyen előfordulhatott az az anomália, hogy egy idősebb lengyel állampolgár az unokáira gondolva leszavazott Dudára úgy, hogy valójában az összes unokája Duda ellen szavazott”

Ezekkel a roppant újszerű, és innovatív gondolatokkal rukkolt elő négy(!) nappal ezelőtt Kádár Barnabás, momentumos képviselő.

Hagyom hadd ülepedjen. 

Addig is, amíg emésztődik a kis momentumos komcsi-libsi üzenete, igyekszem kontextusba helyezni Kádár Facebook posztját. 

A momentumos politikusból azért jött ki a 

Kim Dzsongunba öltött Lenin, mert a lengyel elnökválasztáson az a csökönyös, az az istenadta, az a kereszténykonzervatív nép, nem vette a Gyuri bácsi által hatalmas pénzekért kinyomtatott cinkelt lapokat, és a lipsik legnagyobb bánatára és megdöbbenésére a jobboldali jelöltre szavazott.  

Andzrej Duda és a jobboldal nyert, amit szokás szerint képtelenek elviselni a magukat perverz módon demokratáknak nevező liberálfasiszták. 

Ez a jelenség amúgy nekünk magyaroknak a legkevésbé sem ismeretlen. 

Mi jobberek, konzik, nemzetiek régen kénytelen voltunk hozzászokni ahhoz, hogy minden egyes választáson, amit megnyerünk a kedves és kevésbé kedves balos/lipsi ismerőseink azonnal elkezdik pedzegetni annak a lehetőségét, hogy milyen feltételek megvalósulása mentén lehetne mégiscsak egy kis tudást, és egy sóhajnyi haladást csepegtetni belénk, magyarokba. Olyan dolgokat amelyek segítségével végre ők, az igaz tudás egyedüli letéteményesei végre képesek lehetnének megvalósítani az ország felszabadítását; Megszüntetni azt az áldatlan és számukra elviselhetetlen állapotot, hogy a választók többsége négyévente a Fideszre szavazzon. 

Ilyenkor aztán előkerülnek radikálisabb javaslatok:

-például bebörtönözni, lámpavasra húzni minden fideszest, a támogatóik hulláit pedig IFA platóra lapátolni, de olyan szofisztikáltabb, konstruktívnak gondolt vitaindítókkal is szoktunk találkozni, amelyek abból indulnak ki, hogy alapvetően nem is vagyunk egytől egyig senkiházi, tisztességtelen, meg aljas nácik, mindössze a propaganda agymosása tett minket idióta fideszesekké, a TV2 híradója és az Origo cikkei miatt váltunk csak gyűlölködő fasisztákká. 

Ezért aztán a komplett jobboldali sajtó betiltása, és a jobbos újságírók bebörtönzése-kivéve persze Bayert meg Gajdicsot, hiszen ők nyilvánvalóan nem maradhatnak életben-és a jobboldaliak szavazati jogának megvonása bőven elég lehet a 10 millió fasiszta ideológiailag helyes útra való terelésére, azaz arra, hogy végre a balliberális erők kormányozzák az országot. 

Sikertelenségük okaként olyan érvekkel szoktak előhozakodni, hogy vidéken nincs internet (van), hogy a fővároson kívül az ATV és az RTL klub se fogható (de), és Budapest közigazgatási határain túlra nem szállítja ki a posta a Népszavát, a 168 órát, a Magyar Narancsot, és az Élet és Irodalmat(de), ahogyan számukra az is nyilvánvaló, hogy amint elhagyják a fővárost azonnal megérkeznek a sáros, tehénszaros mucsára. 

Mucsa pedig buta, korlátolt, xenofób, tehát veszélyes, így mucsa ne is szavazzon, mucsa ne legyen képes megakadalyozni a haladást a progressziót, a melegházasságot, az abortuszt, a migránssimogatást, a nemváltoztató műtéteket. 

Mucsa ne dönthessen az ország sorsáról. 

Mucsa az csak mucsa, amíg mucsa szavazhat, addig Orbán fog élete végéig diktátorkodni. 

“Kicsit leegyszerűsítve a populisták megnyerték az idősebb, szegényebb, vidéki és alacsonyabb iskolázottságú szavazókat, míg az ellenzék tarolt a fiatal, tehetősebb, városi és iskolázottabb szavazók között.“

Ezek pedig megint Kádár gondolatai voltak. 

Gondoltam, pont ide illenek. 

Szóval Kádár ötletelésének csak azért van hírértéke.. 

Elnézést. 

Újrafogalmazom. 

Kádár ötletelésének csak azért van a jobboldali(!!) sajtóban hírértéke, mert ez az első alkalom, hogy egy magyarországi ellenzéki politikus nyíltan és őszintén- nagy nyilvánosság előtt- kimondta, amire eddig csak virágnyelven, a sorok és szigorúan egymás között utalgattak, amit csak ellenzéki, Orbán fóbiás kommentelőktől olvashattunk. Jelesül, hogy csak úgy lehet demokratikus Magyarország, csak akkor tud megvalósulni a haladó demokrácia, azaz csak úgy nyerhetnek a soron következő választásokon, ha a nép egy része-a többség- nem vehetne részt a voksolásokon. 

Persze Kádár nem teljesen hülye, nem követelte, nem kérte, nem javasolta, hogy a jövőben ne szavazhassanak a hatvan év felettiek, “mindössze” annyit írt, hogy igazságtalannak gondolja, ha így tennének. 

Egészen pontosan ezt: 

Természetesen nem szeretném elvenni senki választójogát. Ehelyett célravezetőek lehetnek olyan idősebbek által indított kezdeményezések, mint:

Ne menjen el szavazni, hanem hagyja inkább a fiatalokra a döntést, úgyis ők szenvedik meg majd a következményeit.

Ügyes. 

Illetve dehogy ügyes. 

A fiú ezzel a Facebook posztjával intézte el a politikusi karrierjét egy életre. 

De az sem kizárt, hogy ha nem b@sszák ki a Momentumból pár napon belül, akkor ezekkel a mondatokkal az egész csillogó szemű csapatot tokkal-vonóval, Fekete Győröstől, Cseh Katkástól, Donáth Annástól is sikerült kivégeznie. 

Mert hiába csinál úgy a ballib, a függetlenobjektiv sajtó, mintha nem történt volna semmi, hiába fütyürésznek szórakozottan, cipőjük orrát nézegetve, hiába próbálják eltitkolni az általuk imádott párt egyik politikusának botrányos és végtelenül antidemokratikus mondatait, mi bizony megírjuk, hogy ez a rendszerváltás óta a legantidemokratikusabb dolog volt, amit magyar politikus kimondott. 

És azt is, hogy az Index, a 444, a 24.hu, és a HVG a mai napig egyetlen sort sem közölt arról, hogy ez a magát demokratának hazudó komcsi momentumos, azon gondolkozik, hogy milyen eszközök segítségével lehetne megakadályozni, hogy a hatvan plusszosok, elmenjenek szavazni. 

Egyelőre ugyanis a szocik Hírklikkjén és Juszt László posztján kívül egyetlen a baloldalhoz, -az ellenzékhez-köthető portál sem foglalkozott Kádár kijelentésével. 

Ami azért teljesen abszurd, mert elég csak egy pillanatig belegondolni, elképzelni, hogy mi történt volna fordított esetben. 

Ha mondjuk egy fideszes képviselő beszélt volna arról, hogy valahogy meg kellene akadályozni, hogy Újlipótváros büszke kozmopolitái, esetleg a melegek, a transzneműek, az egyetemisták, a 28 éven aluliak, a színészek, a zenészek, a gyermektelenek, vagy a körúton belül lakók szavazatai döntsenek a 2022-es választáson. 

Napi hány cikkben követelnék az ilyen kijelentések megfogalmazójának lemondását? 

Vajon a New York Times, a teljes német és brit sajtó kongatná-e már a vészharangokat? 

Gyurcsány címlapokon pózolna már egy “én is 25 éves vagyok” táblával a nyakában? Biztosan. 

Demokráciaféltő liberális ismerőseink posztjai is elárasztották volna már a Facebookot? Ugye már az összes ellenzéki barátunk átkozódna, tombolna, és esküdözne, hogy azonnal elhagyja ezt a fasiszta, diktatúrát?  

Ugye, hogy szóról-szóra, betűről-betűre ez történne fordított esetben? 

Nem is kérdés. 

Hír TV

Apári Bence - ]]>www.hirtv.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Tereb (146) Jobbegyenes (2778) Politika (1582) Sport (729) Belföld (10) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (6) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Történelem (17) Gazdaság (702) Flag gondolja (36) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Mondom a magamét (7501) Heti lámpás (310) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>