- 0
„Tilos tiltani!”
’68-as jelszó
A harc, a dolgok szokásos logikája szerint, a migránssimogató baloldal és mindenki más között folyik. A nyugati baloldal a mohamedán bevándorlók okozta kalamajkák Kharübdisze és a saját hülyeségük Szküllája között hányódik.
Most azonban, miután a francia államtanács szerint a burkini tiltása tilos – emlékezzünk ’68 fenti paradigmatikus jelmondatára – teljesen nyilvánvaló, hogy a haladás végül is a hülyeség Szkülláján fog zátonyra futni. A haladók által a mohamedán vallásszabadságért folytatott háború frontvonalain tekintünk szét alább.
A németországi Észak-Rajna-Wesztfália tartománya – innen a távoli szkíta pusztákról nézve – egyre furcsábbnak tűnik. Mint kiderült, e kies tartomány vezetése, mely igencsak sajátos nézeteket vall például a gyermekek korai szexuális felvilágosításáról is, most újabb érdekes gondolattal örvendeztette meg az álmélkodó közönséget. A tartományi belügyminiszter, bizonyos Ralf Jäger kifejtette, hogy amennyiben a német hatóságok – francia mintára – betiltják a burka nevű mohamedán klepetus viselését, úgy a Mikulást is be kell tiltani, tekintettel a világnézeti semlegességre.
Túl azon az alapvető elmegyógyászati diagnózison, miszerint a nevezett belügyminiszter dühöngő elmebeteg, ez pontosan beleillik abba, a mostanában terjedőbe lévő érvrendszerbe, amely például az apácák fürdőzési szokásait használja érvként a burkini viselete mellett.
Ha az apáca fürdőzhet teljes öltözékben – szól az érvelés – akkor a mohamedán nő is fürödhet burkiniben. Mert ez így igazságos.
Persze túl azon az apró különbségen, hogy amennyiben egy apáca monokiniben teszi közszemlére bájait, legfeljebb a rendből zárják ki – bár mostanában, Ferenc pápa pontifikátusa alatt, már ez sem teljesen nyilvánvaló –, addig Zulejkát hasonló esetben vidám ünnepség keretében megkövezik. Ami azért talán mégsem ugyanaz.
Van itt persze – ha egy pillanatra komolyan vesszük a dolgot – egy furcsa logikai következmény. Az apácák, hasonlóan más egyházi szervezetek tagjaihoz, azért viselnek egyenruhát, hogy ezzel jelezzék a külvilágnak hovatartozásukat és – ezzel párhuzamosan – elkülönülésüket a társadalom többi részétől. Amennyiben úgy gondoljuk, hogy az apácák és a mohamedán nők öltözködése egyforma megítélés alá esik, abból az következik, hogy viseletük hasonlóképpen a vallási, etnikai alapú elkülönülés demonstrálására szolgál.
Ami, a rossznyelvek szerint nem kifejezetten segíti elő az oly hőn óhajtott „integrációt”.
Ha valaki másképpen öltözik, beszél és gondolkodik mint a körülötte élők, vajmi nehéz őt integráltnak tekinteni. Hacsak a szociális segély elfogadása – akár egyszerre több hitetlen országban is – nem tekinthető az integráció jelének, mert akkor minden rendben van.
A sokaknak feltűnő, különös öltözetek vállalása pedig valamiféle nagy magabiztosságra utal, mely magabiztosság hátterében az európaiak hülyeségéről alkotott lesújtó vélemény húzódik meg. Nem teljesen alaptalanul.
Ez az integráció egyébként, hasonlóan a többi libsi alapvetéshez, teljesen szétfolyó tartalmú fogalom, senki nem tudja megmondani, hogy valójában mit jelent és így azt sem, hogy kit tekinthetünk „integráltnak”. Különösen érdekes ez annak fényében, mikor a harmadik generációs törökök Berlinben tüntetnek Erdogan mellett, vagy ellene. A szultán egyébként egyáltalán nem csinál titkot, belőle, hogy az Európa-szerte élő törököket az oszmán birodalom kinyújtott karjának tekinti, csak most majd nem Bécset, hanem egyenesen Berlint ostromolják.
A tiltás ellenzésének teoretikus alapja a társadalmi, vallási szokások egyenrangúságának libsi tétele. Eszerint minden társadalom, kultúra sajátos szokásokat fejleszt ki és ezeket között nem lehet, nem szabad különbséget tenni. Nincs jó és rossz vallás, az ilyenfajta különbségtétel önmagában minősített fasizmus.
A vallást, ezek szerint, ellentétben például a sporttal, nem illeti meg a hazai pálya előnye.
Érdekes gondolat ez. Különös tekintettel az olyan vallásokra, melyek emberáldozatot írnak elő, vagy elvárják, hogy az özvegyet máglyán égessék el elhunyt férje mellett, nem is beszélve a jól fűszerezett, roston sütött misszionárius elfogyasztásának gurmand szokásáról. A britek és a franciák, mikor katonai erőszakkal megszüntették ezeket a színpompás népi szokásokat. nyilvánvaló és elítélendő módon éltek a fehér szupremáciával és közömbösek voltak a sokszínűség követelményei iránt.
Továbbá nyilvánvaló, hogy egyúttal kizsákmányoltak is. Rettenetes.
A divatos relativizmus azt sugallja, hogy a jó és a rossz tulajdonképpen nézőpont kérdése. Kivéve természetesen a holokauszttagadást és a buzik jogainak kétségbevonását, mert ezek minden relativitás felett álló módon bűnös dolgok. Nyilván már az ősrobbanással kialakult értékekről van szó.
Érdekes módon a mohamedánok mégis lépte-nyomon kétségbe vonják mindkettőt, de az ő esetükben, a haladók szerint, ez is csak afféle kedves népművészeti különlegességnek számít, mint a fickificki, a kerítésdöntés, vagy a bombarobbantás; mondhatni a vidám mohamedán folklór része csak.
És különben is e fura szokások csak a fehér elnyomás és kizsákmányolás révén jöttek létre tehát, teljesen logikus módon, nem ők a felelősek érte, hanem mi. Tehát meg is érdemeljük.
