Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Szabó Tímea fenyeget

Szabó Tímea fenyeget

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Veszélyesebb, mint a kommunista diktatúra.

Tordai Bence úgy látja, a Párbeszéd pacifista, és a kormányfő rémhíreket terjeszt róluk. Szabó Tímeáék pedig feljelentik Orbán Viktort, aki szerintük három évet is kaphat. Szabó Tímea legutóbbi parlamenti állítása úgy nevetséges, ahogy van. Örüljön neki, hogy nem kapott ismét 9,7 millió forintos büntetést érte Kövér Lászlótól.

Orbán Viktor a rádióinterjúban a következőket mondta: „Az a helyzet, hogy a kormánypártok pozíciója is világos, és a baloldal pozíciója is világos: a baloldal háborúpárti. Ez a határozati javaslat egy jó alkalom lehetett volna a számukra, ahol egy értelmes vita után, mondjuk, a nemzeti egység érdekében föladják a háborúpárti álláspontjukat, és csatlakoznak a béketáborhoz, amit a kormánypártok képviselnek. És ezt megtehették volna ebben a vitában szerintem arcvesztés nélkül is. Lehetett volna higgadtan, nyugodtan beszélni arról, hogy persze az elején mindenki gondolt, amit gondolt, de most meghalt ennyi százezer ember, megnyomorodott ennyi százezer ember, ennyi árva, ennyi özvegy, ennyi szétlőtt város, gondoljuk ezt újra. És mi fölkínáltuk most a lehetőséget a baloldalnak, hogy a háborúpárti pozícióból átjöjjön a békepárti pozícióba, fölkínáltuk a lehetőséget, hogy a békéhez kapcsolódó nemzeti érdek oldalára álljanak. Ezt megtehették volna.” Nem tették meg.

Hol van itt a rémhírterjesztés? Mit jelent az, hogy a Fidesz–KDNP által kétharmaddal elfogadott békepárti dokumentum álbékepárti döntés, ahogy Szabó Tímea a parlamentben erről fröcsögött? Mikor mondta azt Gyurcsány vagy Szabó Tímea, hogy a nemzeti egység érdekében föladják háborúpárti álláspontjukat és csatlakoznak a béketáborhoz?

Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc és a többi ellenzéki korifeus soha nem mondta azt, hogy a béke pártján állnak, és követelik a tűzszünet kimondását, hogy annak örvén aztán a tárgyalások elvezethessenek a békéhez.

Tudjuk, a rémhírterjesztés, vagy más néven rágalmazás „mindig talál fület, amely befogadja, meg nyelvet, amely továbbadja”. George Sand 19. századi francia írónő nem véletlenül mondta ezt bölcsen. Mindig van ember, aki meghallja, és akad olyan is, aki elutasítja. Ki-ki érdekei szerint. Az egész Nyugatnak, beleértve Amerikát is az az érdeke, hogy öntsék a pénzt, a fegyvereket Ukrajnába, hogy tolják előre a háború szekerét.

Magyarország nem győz helytállni a saját humanitárius segítségével. Az unió hiába akar beszállni az ukrajnai fegyverexportba, Magyarország a közös pénzből beszerzett lőszereket itthon, a határokon belül fogja felhasználni, még véletlenül sem fogja támogatni az uniós fegyverszállítmányt Ukrajnába.

Nem úgy a baloldal. A baloldal ugyanis egyszer sem állt ki a háborús térségbe való fegyverszállítmányok ellen, a háborúpárti jelző rájuk nézve teljesen helyénvaló.

Mindenki érzi, hogy ez a konfliktus világháborúvá terebélyesedhet, és abban az esetben bárkit elérheti. Tehát ugyan a mi idegrendszerünket irritálja legjobban ez a háború, mert a szomszédban vagyunk, de a többiek sem nyugodtak. Másfelől a nyugat-európai, háborút támogató álláspont erkölcsi megalapozottságú. Tehát a nyugatiak azt állítják, hogy azért kell ezt a háborút, illetve Ukrajnát támogatni, mert ez helyes dolog. És a világ pedig azt mondja, hogy de nem. És ezért nagyon fontos, hogy mi európaiak folyamatosan szembesülünk a saját magunk háborúmagyarázata mellett egy másik magyarázattal, amelyik azt mondja, hogy értjük, hogy nektek ez fontos, de itt a világháború vagy a világbéke kérdése forog kockán. Még az is lehet, hogy bizonyos filozófiai vagy erkölcsi megközelítésből lehet igazatok, de ez ahhoz képest, hogy ez bennünket, akiknek semmi közünk ehhez a konfliktushoz, itt, Ázsiában vagy épp Afrikában veszélybe sodorhat. Például mert nem jön a gabona Ukrajnából és Oroszországból, éhezést okozhat vagy ennek a kockázatát növeli, és értjük, hogy nektek van egy saját szempontotok, de nekünk is van. Enni akarunk, élni akarunk, nem akarjuk, hogy ideérjen a háború, és fogadjátok el, hogy ez legalább olyan erős morális érvelés, mint a tietek. Ezért ütközik az európai háborúmagyarázat abba a falba, amit a világban tapasztal. Miközben Európában mindenki úgy gondolja, hogy erkölcsi alapon a háború mellett kell állást foglalnia. Ez alól Magyarország kivétel, mert mi azt gondoljuk, hogy erkölcsi alapon a béke mellett kell állást foglalni, a világ inkább a magyar állásponton van. Tehát Magyarország ma, fogalmazunk úgy, hogy a világtöbbséghez vagy a globális többséghez tartozik. Európában kisebbségben van a véleményünk, a világban pedig a többséghez tartozunk.

Szabó Tímea a kisebbséghez tartozik, a háborúpárti kisebbséghez. De aki ezt ki meri mondani, arra kénköves ménkővel támad és börtönnel fenyegetőzik.

Igen, kedves Olvasó! Ez maga a liberális demokrácia. Veszélyesebb, mint a kommunista diktatúra.

Horváth K. József

A szerző szerkesztő

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Tv fotel (65) Vetítő (30) Szépségápolás (15) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Sport (729) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (312) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Kultúra (7) Jobbegyenes (2788) Autómánia (61) Nézőpont (1) Történelem (18) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Tereb (146) Gasztronómia (539) Gazdaság (705)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>