Óriásplakáton hirdetik önmagukat valós teljesítmény – és vélhetően tényleges tehetség – nélküli „művészek". Grimaszuk szinte provokálja az adófizetőket: „a ti pénzetekből feszítünk itt" – üzeni fizimiskájuk.

Ekkora plakát csak államköltségből lehetséges.

Ezekre a „művészekre" önmagukon és szűk családjukon kívül senki sem kíváncsi. Soha nem is hallottunk róluk, de nem is akarunk: Isten őrizz, hogy a képernyőkről is ránk zúdítsák ostobaságukat, erőlködésüket.

Celebek így is hemzsegnek a médiában.

A művészettámogatás most láthatóvá vált torzulásait egy önmagáról megfeledkezett zenész érzékeltette a nyilvánosságban. A főváros adófizetőinek pénzét követelte, nem számolva ki, mennyi röntgengépet vehetnének a kórházak az általa követelt pénzből.

Nevezzük nevén: segélyből.

A hisztériából ugyanis most világossá vált: közpénzekből rendezte koncertjeit az extrém zenész, fővárosi önkormányzati segélyből látta el muzsikusait. Tetemes summákból méghozzá, százmilliókat vett el az adófizetőktől.

Ő koncertezni akar, fizessenek a budapesti adózók.

Azaz nem a koncert bevételéből akart megdicsőülni – ez eszébe sem jutott. A híres koncertek ugyanis eladhatatlanok. Csak adófizetői pénzekből lehet megrendezni őket, a közönség ugyanis nem kíváncsi rájuk – piacképes belépődíjért.

Legföljebb agyontámogatott hangversenyt tapsolnak meg.

Hamis a nagyképűség, hazug az állítás, mely szerint a híres zenekarnak rajongótábora van. Ha rajonganának, kifizetnék a valós belépődíjat. A „rajongótábort" azonban nem érdekli a zseniális „művész", ha valós költségeket fizettet ki velük.

Ezért kell az adófizetői segély.

Segélyből él a híres zenekar. Gyerekektől veszik el a pénzt. Iskolásoknak nem jut krétára azért, hogy a zseniális zenész tetszeleghessen a közönség előtt. Eljátszhassa primadonnát a karmesteri állványon. Fogadja a zenekari tagok bókjait.

Gyönyörködhessen a hamis tapsban.

Hamis a taps, hiszen a közönség egy agyonsegélyezett koncertet hallgatott meg. Senki nem fizetett volna a belépőjegyért, ha a hangverseny nincs agyontámogatva, ha nem az adózók fizetik ki – akaratuk ellenére – a jegy árának nagy részét.

Dolgozó családoktól vették el a pénzt.

Hajnalban munkába induló családapáktól, pult mögött álló családanyáktól, akiknek cége befizeti az iparűzési adókat – s nem dolgozóinak adja a pénzt -, hogy később az önkormányzat a keservesen megkeresett forintokat a zenekarnak adja.

És a zenekar fényűzésben élő vezetőjének.

Százmilliókat adott eddig évente az önkormányzat az extrém művész zenekarának. Hogy megtarthassák koncertjeiket, amelyek valós áron senkit sem érdekeltek volna. Önmagukat szórakoztatták a zenészek – az adófizetők pénzéből.

Eljátszhatta a muzsikusgéniuszt – a gyerekektől elvett pénzből.

És ez az agyonpénzelt szerzet hisztériában tört ki, amikor megtudta: szűkebbre zárták a pénzcsapot. Nem elzárták, csak szűkítették. Az eddig ömlés csurgássá szelídült. Még csak nem is csöpögéssé. Így is sok pénz folyik a zenekari bugyellárisba.

Hisztérikusan követelte a nagyobb segélyt.

Miközben igazi művészek egy fillért sem kapnak évek, évtizedek óta. Valós művészeti értékek az üzleti világtól koldult támogatásból jönnek létre, és viszik az ország jó hírét a távol-kelettől a Nyugati Partig, a sarkkörtől az Egyenlítőig.

Ezekre az értékekre nincs állami pénz.

Elszívja az állami összegeket a hisztéria, az öntömjénező harácsolás, az ösztönös hörcsögölés. A pályázatokat gúnyos lesajnálással utasítja el a hivatal – hiszen a közpénzekből az öntömjénezőket és baráti körüket kell segélyezni.

Ám az agyonpénzelt öntömjénező nem köszöni meg a segélyt.

Bohócot csinál a segélyezéséről döntő politikusokból, levelet ír a tengerentúlra, bepanaszolja őket, jó hírnevüket sérti – majd másnap újra tartja a markát, és – nem kéri – követeli a segélyt. A polgárok által befizetett adókból.

A torz támogatás jellemtorzulást is okoz.

A fényűzően élő zenegéniusz elvesztette a mértéket. Nem látja a Blaha Lujza téren ünnepek előtt sorakozó, kegyelemkenyérre ácsingózó sorokat. Nem látja a kukában turkálókat, akik zenekarának egyévi segélyezéséből jól élnének tömegesen.

Harsogva követel a zenész – aki segélyekből él.