Vitézy László érdekes filmformanyelvi megoldással élt, mikor ehhez a szívfacsaró drámához nyúlt. Egyrészt légies, téren és időn kívüli, szinte túlvilági, érzékivé világított közeli képekkel mutatja be azt a felfokozott, szerelemtől túlfűtött lelkiállapotot, amely férfi és nő között kialakul, ha nem tudnak meglenni egymás nélkül. Másrészt egy olyan világot látunk, a kommunista diktatúra ármánykodásait, amely éppen hogy nem téren és időn kívül létezik, hanem pontosan meghatározható helyen és időben.

Ez a ­dramaturgiai megoldás egyrészt feszültséggel tölti meg a teljes filmidőt, másrészt jól érzékelteti, hogy a magánélet boldog pillanataihoz semmiféle köze nem lehetett a kommunista diktatúra hétköznapjainak, sőt lehetetlenné tették a magánélet intimitását. Mert befurakodtak az emberek életébe, kihallgatták gondolataikat, meglesték, megfigyelték még azt is, hogyan veszi az ember a levegőt: fuldokolva vagy szabadon. Azokban a jelenetekben, amikor a kettő összeér, mármint a magánélet és a kommunista diktatúra, a lágyan megvilágított képek átváltanak kontrasztosra.

Hogy csak egy példát említsünk: az összebújó, turbékoló, csókolózó párt szétválasztják, a nőt elkergetik, a férfit a rendőrségre viszik és ok nélkül megverik. Csak hogy ne érezze olyan nagyon jól magát az „elvtárs” a szép nő karjaiban. Miheztartás végett vertek tehát a kommunisták boldog-boldogtalant. Hogy élhetetlenség legyen, félelem és kussolás. Ezek a lesütött szemű kussolások évei voltak.

Vitézy László filmje tehát egyrészt bemutat egy igazán érzelmekkel teli szenvedélyes szerelmet, egy igazi lelki kapcsolatot, másrészt egy totális diktatúrát, kommunista rémálmot, amelyben mindent és mindenkit megfigyeltek, a célszemélyeknek nem lehetett egy nyugodt pillanatuk.

A film alaposan körbejárja azt is, hogyan manipulálta a kommunista hatalom az embereket, hogyan próbálta megfélemlíteni az Aranycsapat összes tagját, nehogy eszükbe jusson a disszidálás. Ez a történet a megfélemlítés lélektanáról szól. Egészen pontosan Szűcs Sándor focista (a filmben Nagy Vince, akit ­Herczegh Péter alakít) életének, szerelmi kapcsolatának ellehetetlenítését ábrázolja a rendező. Azt, ahogyan kialakul egy olyan lelkiállapot, amelyben nem képes már létezni az ember. Amikor úgy érzi, menni kell. És ekkor azonnal megjelenik a kommunisták által beszervezett ügynök, természetesen egy „jó barát”, egy olyan ember, akiben a főszereplő megbízik, és meggyőzi, hogy disszidáljon, hagyja el az országot, mert az nem is olyan veszélyes dolog . Sőt még arra is ráveszi a kommunista manipulátor, hogy az a legjobb, ha a fegyverét is magával viszi, mert akkor tényleg nem érheti baj.