Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
A „faragatlan”

A „faragatlan”

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kommunistákról köztudomású, hogy az sem igaz, amit kérdeznek.

Magyar Péter nem mer kiállni Orbán Balázzsal szemben vitázni, noha szavakban eddig mindig a köztelevíziós szereplésről áhítozott. A köztelevízió pedig rangos műsorban 48 percet biztosított volna számára. A dolog szépséghibája lehet Magyar szempontjából, hogy Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai tanácsadójával kellett volna szembenéznie, akinek – a nézők szerint – intellektuális fölényét zongorázni lehet Magyarral szemben.

A Tisza-vezér természetesen amúgy „magyarosan” kibújt a találkozás elől arra hivatkozva, hogy árvíz van, amikor egy felelős politikusnak nem a tévéstúdióban, hanem a gáton van a helye. Bicskanyitogató stílusban, a visszataszító bennfentest játszva bújt ki a szembesítés alól. Ő, aki nemrég még a Fidesz belső köréhez tartozónak gondolta magát. Mint kiderült azonban, sosem volt az. Menczer Tamás szerint ugyanis hiába „kért, könyörgött, pitizett” politikai állásért. Az elutasítás egyik oka az volt, hogy egy notórius hazudozó. Most sem azt mondja, hogy nem való neki a politikai vita, főleg nem Orbán Balázzsal. Helyette – gúnyosan visszavágva a vitalehetőségre – így érvel: „Köszi, hogy szeptember 19-re intéztél egy talit kettőnknek, de talán hallottál róla, hogy jelenleg az egész ország (talán lassan a kormány is) a valaha volt egyik legsúlyosabb dunai árvíz elleni védelmi munkálatokon dolgozik. Így tesz a Tisza Párt több mint ezer önkéntese és jómagam is. Balázs, egy ilyen, valódi veszélyhelyzetben a felelős politikusok az ország védelmét szervezik és abban aktívan is részt vesznek. Ilyenkor nem a propagandaadótokon kell okoskodni, hanem meg kell fogni a lapátnyél (és a munka) végét.”

Ebben a reakcióban az a különösen visszataszító, hogy Magyar úgy tálalja a helyzetet, mintha nélküle, a politikusok nélkül nem lenne megvédve a magyar közvagyon a pusztító áradástól.

Érdemes idézni itt Magyar Péter potenciális vitapartnerét, Orbán Balázst. „Arra szeretném kérni a Képviselő urat, hogy az árvíz elleni védekezés ügyében hagyja abba a hazudozást. Az állami szervek és a kormány teszi a dolgát, Magyarország ezt is meg fogja csinálni, mint ahogy megtette 2013-ban is – amikor egyébként Ön nem Magyarországon élt. Politizálásnak pedig a mi meglátásunk szerint nincs helye a gátakon.”

Magyar Péter úgy állítja be a helyzetet, mintha Orbán Balázsnak büdös lenne a munka, mintha ő nem akarná megfogni a lapátnyelet, hogy az ország nehéz helyzetén segítsen. Nem véletlen, hogy ez ügyben Orbán Balázs „faragatlan stílusát” emlegeti. Facebook-bejegyzésében hangsúlyozza: „Hónapok óta nyomasztja Magyarország politika iránt érdeklődő közvéleményét azzal, hogy Önnel senki nem vitázik, és nem hívják a köztelevízióba. Ezek után pedig, amikor teret és felületet kapna, angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól. Sebaj, én megvárom. Kíváncsi vagyok, hogy a következő alkalommal mi lesz a kifogás. Kifogások gyártásában, vádaskodásban ugyanis Ön eddig is világklasszis teljesítményt nyújtott.”

Tudjuk, Magyar Péternek rendre módja volt eddig is elmondani a véleményét, de csak akkor élt a lehetőséggel, ha olyan kérdést kapott, amelyet fogára valónak ítélt. Amikor viszont például a diszkóbotrányról faggatták volna, akkor elmenekült vagy propagandával vádolta a kérdezőt.

De ha már a valósággal való szembesülés készségéről esik szó, gondolhatunk arra az esetre is, amikor Magyar Péter az ATV-t vádolta, hogy nem hívják a stúdióba. Viszont amikor élő adásban ismertették vele, hogy hányszor hívták, és ő ennek ellenére egyszer sem ment el, Magyar Péter inkább felállt, és sértődötten elhagyta a stúdiót. Amikor aztán később bement az ATV stúdiójába, Szöllősi Györgyi műsorvezető mintha ott se lett volna, lényegében kérdés nélkül mondta fel a Tisza Párt aktuális propagandaanyagát.

Egyébiránt a párt politikusait az augusztusi Tranzitra is meghívták, de Magyar Péter nem engedte el őket. Nyilván itt sem monologizálni, hanem kérdésekre válaszolni kellett volna.

A kommunistákról köztudomású, hogy az sem igaz, amit kérdeznek. A magát jobboldalinak kiadó Magyar Péter a jelek szerint mindent megtesz, hogy személyesen magát is besorozza a komcsik közé.

Orbán Balázs mindenesetre vár rá. A közvélemény is nagyon kíváncsi, mikor áll kötélnek. Kötélnek áll-e egyáltalán, vagy csak félrevezeti még a saját választóit is?

Horváth K. József

A szerző újságíró

]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Életmód (1) Gazdaság (717) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Sport (729) Belföld (11) Heti lámpás (329) Vetítő (30) Jobbegyenes (2856) Emberi kapcsolatok (36) Történelem (18) Egészség (50) Tv fotel (65) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Flag gondolja (36) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (7877)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>