Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Bayer Zsolt: Vona bocsánatot kér...

Bayer Zsolt: Vona bocsánatot kér...

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
…Lassan majd mindenkitől, akik ellen (állítólag) egykoron megalapították a pártot.

Holott csak egyetlenegyszer kellene bocsánatot kérnie, és egyetlenegy dolog miatt: azért, hogy él. Persze, persze, ebben sincs semmi újdonság, mert nincs semmi új a nap alatt. Az örök, soha el nem múló, soha el nem pusztítható, mindig velünk élő Vonáról írta a költő már réges-régen: „Ezer esztendő távolából, / hátán kis batyuval, kilábol / a népségből a nép fia. // Hol lehet altiszt, azt kutatja, / holott a sírt, hol nyugszik atyja, / kellene megbotoznia.”

Így lábalt ide közénk ez is. Az örök Vona. Hátán kis batyu, a batyuban lelkek. Azokat adja-veszi. A lelkek mellett eszmék. Ideológiák. Filozófiák. Julius Evola, René Guénon, csipetnyi Heidegger, kertben nőtt, intellektuálisnak behabart nemzetiszocializmus, balos egalitárius semmi, iszlám, mint utolsó reménység, orosz ortodoxia, de nem mint vallás, a vallást ezek mindig lenézték és elutasították, nem, csak úgy, mint fajvédelem, de nem ám komolyan gondolva.
A Duna-parti bronzcipőkbe repülő jobbikos köpésben lakik az igazi és örök Vona, onnan integet most ki és kéri a bocsánatot.

Muszáj kérni a bocsánatot, mert hát a bronzcipőkbe repülő köpésből nincsen grádics az altiszti stallumhoz, hát még egyéb stallumokhoz… Meg aztán, ugyan meddig tart bocsánatot kérni? Semeddig. A bocsánat kérése is csak egy lélek, egy hordozható, bárhol, bármikor gyorsan felállítható lelkecske, afféle kempinglélek, abból meg van annyi a kis batyuban, amennyi az örök bolygó Vonáknak csak lehet.

Ha itt bármi komolyan lenne gondolva, akkor az örök bolygó Vonának elég lenne bocsánatot kérnie Szegedi Csanádtól. Például. Mert hát Szegedi Csanádnak van szeme, amibe bele kellene nézni bocsánatkérés közben, és van története is. De az ilyesmi kempinglélekkel nem megy. Az ilyesmihez a kempinglélek nem alkalmatos, kempinglélekkel nemhogy szembe nézni, de még pislogni sem lehet.

A kempinglélek viszont rendkívül ügyesen és mozgékonyan talál grádicsokat altiszti s egyéb stallumokhoz. Az örök bolygó Vonák hamar megtalálják az örök bolygó Simicskákat, ugyanis nem elég a nyálból kiintegetni és mosolyogni, kell a lé is. A lé meg nem szereti a gárdamellényt, úgyhogy a gárdamellény naftalinba kerül, bár az se nagy baj, ha mégis megeszi a moly.

Ezért passzol össze oly nagyon, oly zökkenőmentesen minden ilyesmi, örök bolygó Vonák és örök bolygó Simicskák.

Csurka írta, mert Csurka sokmindent tudott:
„A gondolkodó emberek előtt ma világos, hogy a Jobbik a balliberális médiumok teremtménye, és nem csekély pénzforrásait Leisztinger-féle vállalkozók és MSZP–SZDSZ-érdekeltségek adják össze. Ezeknek van szükségük egy ilyen fedezékpártra, hogy régi erődítményeik elmállása után bent legyenek valahol a politikai hatalomban. A Jobbik erre a legalkalmasabb, mert nincs egyetlen önálló gondolata. Jelenleg olyanok vezetik, akik csak a látszattal és a látszatsikerrel törődnek, függetlenül attól, hogy tudják, nem ők vívták ki, hanem kapták. Amikor a Jobbik mint egyetemi mozgalom megalakult, első vezetője Kovács Dávid, aki a MIÉP képviselőjelöltje volt, azt állította, hogy a tagság fele Fidesz-érzelmű, fele MIÉP-es. Ez a Fidesz egyes akkori vezetői­nek azért tetszett, mert ezek a fiatalok nem voltak antiszemitizmussal vádolhatók, s úgy gondolták, ha már van tőlük jobbra egy mozgalom, legalább emiatt ne kapjanak a fejükre a nemzetközi színtéren. A Jobbik politikailag korrekt vezetőit a gárda megalakulásával egyszerre lecserélték. Mai vezetője kétségkívül odaküldött emberke.”

S odaküldve integet ki minden köpésből, és kéri a bocsánatot…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Gazdaság (705) Nagyvilág (1310) Tereb (146) Jobbegyenes (2788) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Történelem (18) Nézőpont (1) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Mozaik (83) Sport (729) Vetítő (30) Autómánia (61) Mondom a magamét (7546) Életmód (1) Belföld (10) Kultúra (7) Politika (1582) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>