Kezdjük három idézettel!
„Heller, Rajk, Konrád halála, a megrendítő emlékezés visszahozta a nyolcvanas évek hangulatát, a rendszerváltozás előkészítésének éveit, küzdelmeit. Én a demokratikus ellenzék létezéséről akkor szinte semmit nem tudtam. A szocializmus megreformálásában hittem a rendszer lázadozó egyetemistájaként.” Ezt Gyurcsány Ferenc követte el a Facebookon.

„[…] nagyon ciki nemcsak nekem, de volt pécsi békemozgalmár-társaimnak is újra meg újra leírni: nem igaz, hogy Gy. Fletó akkor szinte semmit nem tudott a demokratikus ellenzékről, s hogy csak a szocializmus megreformálásában hívó egyszerű »lázadozó egyetemista« volt. Ő a tanárképző kar KISZ-titkára volt, aki saját kezűleg szedte le a nyolcvanas évek elején a hidegháború újjáéledése és az atomfegyverek újabb generációja ellen tiltakozó független Dialógus Békemozgalom plakát­jait az egyetem és a kari kollégium faliújságjairól, majd az átlag negyvenöt kilós, de politikai bátorságból és hitelességből Gyurcsányhoz képest nehézsúlyú kollégista diáklányoktól sírós hangon kérte számon, hogy miért rakják ki a plakátokat, amikor tudják, hogy azt neki mint KISZ-titkárnak le kell szednie, de nyilván szándékosan akarják őt nevetségessé tenni…” Ezt Heindl Péter, az egykori évfolyamtárs a HVG-ben.

„Bilecz Endre visszaemlékezése szerint Gyurcsány a tanárképző kar KISZ-titkáraként még többet vállalt magára, mint elvtársai, hiszen amellett, hogy szorgalmasan tépkedte a békemozgalom plakátjait, egyenesen megakadályozta a rendezvényeiket, és az írás szerint zaklatta, provokálta az ellenálló mozgalom tagjait esténként a kollégiumi szobájukban. Ungváry Krisztián történész által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint annyiban különbözött Gyurcsány akkori elvtársaitól, hogy próbálta magát a Dialógus mozgalom előtt progresszívnak beállítani és úgy tenni, mintha a rendszer rajta keresztül nyitott lenne a párbeszédre, azonban nemcsak a rendezvényeiket lehetetlenítette el, de egyszer sem állt diáktársai mellé, amikor azokat a rendőrök vegzálni kezdték. Ezenfelül pedig jóváhagyta azokat a KISZ-jellemzéseket is, amelyek több diák munkalehetőségeit vették el, akik így maximum szülőfalujukban vállalhattak munkát.” Ezt pedig Lebanov Barbara a Mércén.

Igazából itt be is fejezhetnénk. Ebből a háromból kirajzolódik mindaz, amit erről az emberről tudni kell. De ha már a „nyolcvanas évek hangulata” tör felszínre, magam is emlékeznék egy kicsit. Arra, hogy miután 37-en megalapítottuk a Fideszt, elterjedt a hír, hogy harminchetünket ki fognak rúgni az egyetemünkről, főiskolánkról. (Apropó! Gyurcsány nem egyetemista volt, hanem főiskolás, csakúgy, mint én, vagyis már ebben is hazudik.) Szóval elterjedt a hír, és valahogy, rejtélyes módon spontán megszerveződött egy akció Debrecentől Pécsig, miszerint az egyetemisták és főiskolások leülnek saját intézményük campusain a földre, és ülősztrájkot folytatnak mindaddig, ameddig a kirúgás fenyegetését egyértelműen vissza nem vonják.

Milyen jó lenne tudni, mit csinált vajon akkor Gyurcsány Fletó, a „lázadozó egyetemista”? Vajon kinek és mit jelentett erről? Vajon mit szervezett ellenakcióként? És milyen megbeszéléseket folytathatott a pártfőnökökkel?

Sohasem fogjuk megtudni. Ahogy azt sem, miképpen írta meg szakdolgozatát. Csak egyet tudhatunk biztosan: Gyurcsány Fletó nem „lázadozó egyetemista” volt, hanem egy ócska, gyáva, sunyi, társait eláruló, komcsi vizesnyolcas. Aki most három halott emlékén pipiskedve próbálja bejátszani magát a nyolcvanas évek lázadói közé. Visszataszító és szánalmas. Mint ő maga.