„Ma 2 éve, hogy a mentő bevitt a kórházba, hogy beraktak egy szobába, amíg kiderülnek a vizsgálatok eredményei. Ma 2 éve, hogy bejött 2 orvos a szobába, és azt mondták:

– Flóra! Nagy baj van! Leukémiás vagy! Nagyon rossz a helyzet, de nem reménytelen!

Azt hittem, ez velem nem történhet meg, de megtörtént. Sérthetetlennek éreztem magam, minden rossz csak mással történhet meg, velem nem. Persze azóta már sokszorosan kiderült, hogy ez nem így van. A rák nem válogat.

Ma 2 éve, hogy felvettem a harcot ellene a szeretteimmel, orvosaimmal és a nővérekkel az oldalamon. Minden nap velem voltak, küzdöttek értem, megtettek mindent, hogy éljek. Ma még nem felhőtlenül, de élek! És ezt annak a sok embernek köszönhetem, akik mellettem álltak, akik látogattak, akik szeretnek, akik a kórházban kezeltek.

És igen, még a takarító néniknek is köszönhetem, mert ha ők nem takarítanak minden nap alaposan, akkor valami végzetes fertőzés áldozata is lehettem volna. És itt emelnék szót az egészségügy mellett. Rengetegen szidják, ócsárolják.

Leginkább olyanok, akik 1 hétnél többet sosem voltak bent. Azok, akiknek fogalmuk sincs, hogy mennyi mindent megtesznek egy betegért az orvosok, az ápolók és a takarítók. 2 éve minden alkalommal, amikor rosszul vagyok, ők mindent megtesznek értem.

Fogták a kezem a fájdalmas beavatkozásoknál, simogattak, borogatást adtak, amikor a láztól remegve feküdtem. Konfettit hoztak szilveszterkor, virágokat rajzoltak a kemóra szülinapomon, bejöttek beszélgetni, filmeket ajánlottak, amikor ellopták az összes ételemet, akkor enni adtak a sajátjukból.

A transzplant napján a takarító nénitől boldog szülinapotos macis képet kaptam, amikor éber kómában voltam sírtak értem, amikor felkeltem sírtak értem örömükben, jöttek látogatni akkor is, amikor már nem nekik kellett velem foglalkozniuk, és sorolhatnám. Minden egyes dolgozó kitette szívét lelkét, hogy ma élhessek. Nélkülük ma nem is élnék!

És azok nélkül sem, akik elmentek vért adni, és a svéd donorom nélkül sem, aki ha nem megy őssejtdonornak, akkor ma nem vagyok. Ilyen 'apróságokon' múlt, hogy ma itt lehetek! Ma köszönöm MINDEN embernek, aki mellettem volt ezeken a napokon, aki ápolgatott, látogatott, támogatott, szeretett és gondoskodott rólam!

Ma miattatok élek! Köszönöm!”

Forrás: ]]>Bádog - Bayer Zsolt blogja]]>