Ma 2022 augusztus 13. Ipoly napja van. Holnap Marcell napja lesz.
Bayer Zsolt: Hát ott van, Gázsikám!

Bayer Zsolt: Hát ott van, Gázsikám!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Hát ez igazán pompás!

 

Gazsi meghívja vacsorára Kálmánt. Az első pálinka után kitesz az asztal közepére egy tálat, rajta két szelet hús. Az egyik hatalmas, a másik kicsike, alig féltenyérnyi.
– Há’ páráncsoljá, Kálmánkám! – kínálja barátját Gazsi, mire Kálmán kiszedi magának a nagyobb darab húst.
– Jáj te, Kálmán, de egy bunkó vágy! Há’ hogy vehetted ki a nágyobbikát?
– Mé’, te melyiket vetted vóna ki, Gázsikám?
– Há’ természetesen a kisebbiket!
– Há’ akkó’ meg mi bajod van? Há’ ott van, b…zdmeg! A tiéd!
Gazsi és Kálmán sok fontos és örök érvényű bölcsességet tartalmazó párbeszéde után – erre majd még visszatérünk! – ugorjunk mindjárt Bod Péter Ákoshoz és a rezsicsökkentéshez. Természetesen önök joggal teszik fel a kérdést: miért éppen Bod Péter Ákoshoz?

Mikor ki sem látszunk a jobbnál jobb példaemberekből, példamondatokból, Gyurcsánytól Márki-Zayig. Ez igaz. De nevezettek ez irányú megnyilatkozásai éppúgy teljesen érdektelenek, mint bármely más megnyilatkozásuk. Ugyanis nevezettek nem csupán végtelen ostobaságuk, felmérhetetlen aljasságuk és becstelenségük foglyai, hanem gúzsba köti őket politikai tév- és rögeszméjük is. (Orbán-undor mint lelki igény „ötcentiseknek”…)

Ezzel szemben itt van Bod Péter Ákos, akit hasonszőrű társaival (Jeszenszky G., Pusztai E., Herényi K., Holoda A., Makk Marci, Mekk Elek) úgy szoktak eladni, mint „szakemberek”, másrészt mint az „igazi” konzervativizmus „igazi” képviselői (Gyöngyösi M. éppen most jelentkezett be még egy „igazinak”), akik aztán tudják, honnan fúj a szél.

Csak egy mondat erejéig térjünk ki arra, miképpen képzelik ezek az „igazi” konzervativizmust és jobboldaliságot. Manfred Weber az etalon ezen a téren, aki rekordgyorsasággal tüntette el az Európai Néppárt ilyetén ideológiai jellegét, s csinált belőle még egy balos-marxos-anarcho „lószart (mama)”. (Vö. Gy. F.)
Azóta ő is „igazi”.
Nos, ha mindezt sikerült tisztázni, lássuk Bod Péter Ákost (a továbbiakban BPÁ).
BPÁ mindvégig, a kezdetektől fogva gyalázta, ekézte, ellenezte a rezsicsökkentést.

Ami rettentő sokba van a költségvetésnek: a 2014-es szinten beragadt rezsitarifák fenntartása. Az elmúlt nyolc évben bekövetkező sokféle költségnövekedés és a mai világpiaci energiaárak mellett sok száz mil­liárd forintra rúg az állami támogatási igény. A kormány (még) nem szánta rá magát az indokolt, észszerű intézkedésre: a tarifák felülvizsgálatára.

Fentieket nemrégen, 2022. május 29-én fejtegette, legalábbis az Index beszámolója szerint. Majd összefoglalta, hogy el ne tévedjünk: „Az abszurd szinten befagyasztott rezsiszámlák rengetegbe kerülnek a költségvetésünknek, azaz nekünk, adófizetőknek.”
De kalandozzunk távolabbra!

2022. április 1-jén például így fogalmazott emberünk a Privátbankár.hu-n: „Azt is jól tudjuk korábbi tapasztalatainkból, hogy a hatósági árak (»rezsicsökkentés«) alkalmazása nem védi meg a nemzetgazdaságot a nemzetközi árak alakulása miatt fellépő cserearányromlástól. Annak következtében a nemzeti számlarendben kimutatott bruttó hazai termék (GDP) egy részét kiszívják az exportárak növekedését meghaladóan emelkedő importárak.”

 

Köszönjük, ezt is értjük. Ám az igazán érdekes dolgok csak most következnek! 2022. január 6-án, szintúgy a Privátbankár.hu-n jelent meg BPÁ írása Rezsiharc: amikor a taktikából stratégia válik címmel. Már a cikk felvezetője is érdekes: „A 2014-es választások idején az újabb kétharmados kormányzati győzelemben közrejátszott a korábban meghirdetett rezsiharc. Óriási probléma azonban, hogy választási fogásnak indult és valóban sikeresen bevált, ám ez fokozatosan bekerült a magyar iparpolitikába és általános gazdaságpolitikai gondolkodásba – véli Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke. Mára pedig mindez számos stratégiai kérdésben gúzsba köti Magyarországot.”

Nahát! Talán először olvashattunk odaátról olyat, hogy a rezsicsökkentés „valóban sikeresen bevált”. Igazán meg vagyunk tisztelve! De hát hol van már a dicső múlt, ugye, most már nagy baj, hogy ez a fránya rezsicsökkentés „bekerült az iparpolitikába és az általános gazdaságpolitikai gondolkodásba”, ez pedig „gúzsba köti Magyarországot”.

Világos. De olvassuk tovább! „A lakosság áram-, gáz- vagy csatornaszámlájában sokfajta szolgáltatási tartalom, valamint nem kevés adótétel is benne rejlik, még az olyan gazdaságokban is, amelyekben erősek a piaci hatások. Ott pedig különösen ki vannak téve a politikai, hatósági szabályozási hatásoknak a közműárak, ahol erőteljes az állami beavatkozás. Ez pedig a magyar eset. Ismeretes módon a Fidesz-kormány a 2014-es választás előtt az energia- és közműszolgáltató szektorban közvetlen állami szabályozás alá vonta a lakossági díjszabást, és azt összekötötte az addigi piaci árakhoz képest egy bizonyos mérséklésével.”

És még? Tessék: „A 2014-es parlamenti választás előtt másfél évvel elindított »rezsiharc« nyomán mintegy egynegyeddel esett a földgáz, az áram és a távhő ára, tíz százalékkal lett olcsóbb a PB-gáz, a hatósági árszabályozás kiterjedt a víz-, a szemétszállítási és a kéményseprőipari díjakra is. 

A hatósági tarifák azonban nem tettek különbséget a fogyasztók között a jövedelem vagy a fogyasztott mennyiség alapján. Azokban az években, amikor az állami árszabályozás a potenciális piaci árakhoz képest közvetve ártámogatást nyújtott a lakosságnak, a tehetősebbeknek (a »házi úszómedencét fűtőknek«) ugyanúgy jutott a szubvencióból, mint a szegénységben élőknek, azaz igen rosszul célzó állami támogatás valósult meg.”

Igen, ezt is unásig ismerjük, mindig az úszómedencét fűtőkkel van a baj. De azért rögzítsük: BPÁ ez év januárjában még úgy vélekedett, miszerint a rezsicsökkentéssel az a legnagyobb probléma, hogy „nem tettek különbséget a fogyasztók között a jövedelem vagy a fogyasztott mennyiség alapján”.

Rendben, akkor ezt is megjegyeztük. S ezt követően jön egy olyan szokásos rész – régen vörös, ma zöld farok, a háttere és lényege pedig ugyanaz! –, amire szintén muszáj vetnünk egy pillantást: „A kelet-közép-európai térség az utóbbi három évtized bizonyos felzárkózása ellenére gazdasági fejlettségben és így jövedelmi szintben le van maradva az uniós átlagtól. Így viszont az olyan közös és fontos célok elérése, mint a zöldgazdaság, a klímavédelem fajlagosan nagyobb terhet helyez a mai generációkra az Elbától keletre, mint onnan nyugatra. Ezzel természetesen tisztában vannak az uniós intézmények, és a komoly nyugat–kelet jövedelmi transzfer célja és értelme részben az, hogy az új tagországok anyagi segítséget kapjanak a közös teendők elvégzéséhez.

Ettől azonban az tény marad, hogy a környezetvédelmi költségek, a zöldadók beépítése sokkal nagyobb társadalmi áldozatvállalást feltételez, és így nagyobb társadalmi ellenállásba ütközik, mint a fejlettebb és gazdagabb Nyugaton (bár amint a francia sárga mellényesek mozgalma mutatja, ott is nehezen megy a jövőt szolgáló, de a jelent terhelő árarányok elfogadtatása).

A kormánypolitika a maga felvilágosító, mozgósító eszközeivel, meggyőzéssel és az átmenettel járó feladatok anyagi támogatásával-ösztönzésével elősegítheti a korszerűbb és egyben fenntarthatóbb rezsimre való átállást. Ám a politika gondolhatja azt is, hogy nem érdemes vállalni az átmenettel járó népszerűtlenséget, vagy legalábbis jobb lassítani a nyugati normák átvételének folyamatát. Ez pedig a mi esetünk.

Ami választási fogásnak indult és valóban sikeresen bevált, fokozatosan bekerült a magyar iparpolitikába és általános gazdaságpolitikai gondolkodásba. Az első »rezsicsökkentést« a 2018-as választások előtt egy újabb követte, és a politikai rezsim öndefiníciójának lett része a rezsiharc.”

Nos, lefordítom: vannak a bátor nyugati kormányok, amelyek zöldek, és nem félnek meghozni a „zöldségért” (szép, új jövő) meghozandó áldozatokat, és vannak a gyáva közép-európai kormányok, amelyek helyette beleragadnak a rezsiharcba. Nos, ez önmagában egy hülyeség, de ha mindehhez hozzátesszük azt az apróságot, amit orosz–ukrán háborúnak nevezünk, akkor válik csak igazán nyilvánvalóvá ennek a halandzsának a tarthatatlansága.

Ugyanis ma azok a bátor nyugati kormányok, amelyek ráadásul haragoszöldek is egyben, újranyitják szénerőműveiket, egy hónapja még olyan harciasak voltak, mint egy hőscincér, ha az orosz gázról volt szó (majd azt is szankcionáljuk!), ma pedig azért hisztériáznak, mert Putyin elzárta azt a gázt, amit egy hónapja még nem akartak megvenni. Timmermans pedig egyenesen társadalmi zavargásokat és népfelkeléseket vizionál, a békés szellőztetések meg idilli teamécses-körbeülések helyett. 

S el ne felejtsük ezt itt: „A komoly nyugat–kelet jövedelmi transzfer célja és értelme részben az, hogy az új tagországok anyagi segítséget kapjanak a közös teendők elvégzéséhez.”

Ez a komoly jövedelmi transzfer esetünkben azt jelenti, hogy Magyarország még mindig nem kapott egy büdös vasat sem a Covid után járó helyreállítási pénzekből, mert itt „nincsen jogállam”, itt „veszélyben vannak a zsidók”, és különben sem ettük meg a bablevesből a csipetkét. Meg az Orbán. De Weber azért ideröffent, hogy a gázunkat a biztonság kedvéért adjuk oda nekik.

Hiába no, nehéz szeretni ezt a Nyugatot, és nekem egyre kevesebb kedvem is van hozzá. De ez most mellékes, vissza BPÁ szédületes munkásságához: nevezett idén május 26-án beszaladt a Klubrádióba, ahol ellentmondást nem tűrő, hatalmas tudással kifejtette: „A rezsicsökkentés fenntartása 2022-ben, 2023-ban egyre abszurdabb ötletnek tűnik – véli Bod Péter Ákos. 

A korábbi jegybankelnök a Klubrádiónak nyilatkozva felhívta a figyelmet arra, hogy megváltoztak a körülmények, és a 2014-ben bevezetett, Európában egyedülálló jelenség egyre kevésbé tartható az infláció következtében egyre inkább elszabaduló költségek, különösen az energiaköltségek miatt. 

Megjegyezte, a rezsicsökkentéssel remekül tudott a kormány kampányolni, de végső soron ennek költségeit is a költségvetésből kell kitermelni, magyarán az adófizetők semmivel sem fizetnek kevesebbet.”

Hát ez igazán pompás! Az emberek tehát valójában nem is fizetnek kevesebbet. Akkor viszont egyetlen kérdésünk maradt. Miért ment be most BPÁ a malackaarcúhoz a Magyar Hang című kiadványban, hogy ott kifejtse: „A rezsicsökkentés feloldása egy bomba.”

Ok, rendben van, de miért nem tetszik örülni ennek a bombának? Hát 2014 óta hallgatjuk éppen maguktól, hogy ennek semmi értelme, ez szemfényvesztés, ez gyávaság, miegyéb. Akkor most miért nincs önfeledt ujjongás, miszerint végre elszánta magát a kormány erre a bátor és racionális lépésre, amely után vége a gúzsbakötésnek, és szárnyalhat Magyarország?

Miért ez a kicsinyhitűség, ez a borongás? Hát most nem tüntetni kellene elvtársak, hanem rózsát szórni a lábaink elé, nem? Hát ott ván, Gázsikám!

Eh, mit... Folyton belesétálok ugyanabba a csapdába, vagyis racionális, értelmes, tisztességes embereknek gondolom ezeket. Pedig nem azok. És bőven elegendő elolvasni Megadja kolléga szösszenetét mindenféle ezeréves BPÁ-cikkek helyett: „Végül is Brüsszel szopottfejű hülyéinek (copyright Jeremy Irons, Die Hard 3.) minden ötlete megérte, hiszen megállították Putyint. Ja, nem.”

Igen. Minden erre vezethető vissza. A rezsicsökkentés részleges korlátozása is. Ami után a túlnyomó többség még mindig védve marad. Nem úgy, mint a bezzeg oly bátor Nyugaton…

Bayer Zsolt - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

 

 

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Politika (1581) Gasztronómia (539) Tereb (141) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (8) Jobbegyenes (2383) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Tv fotel (65) Flag gondolja (33) Egészség (50) Autómánia (61) Vetítő (30) Történelem (15) Heti lámpás (260) Titkok és talányok (12) Mozaik (83) Életmód (1) Mozi világ (440) Mondom a magamét (6241) Gazdaság (667) Irodalmi kávéház (513) Nagyvilág (1464) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>