A kérdés pedig feltevődött, hogy akkor miért Gergő, s miért nem Vera, mire István Jeromos Tóth megtalálta a választ: „Azért, mert román g…i azért.”

Baricz Gergő Erdélyből jött a műsorba, Gyergyóalfaluból.

Gyergyóalfalu templomának kapuján olvasható egy évszám: 1213. Ha másból nem, ebből azért sejthetjük, hogy Gyergyóalfalu nem éppen fiatal település. Aztán itt van ez az affér a János Zsigmonddal is, ugye. Arra gondolok, amikor az unitárius hitre tért János Zsigmond fejedelem eldöntötte, hogy ő bizony áttéríti Csíkszék, Gyergyószék és Kászonszék népét is az új vallásra.

1567 pünkösd szombat volt, amikor János Zsigmond fejedelem óriási had élén megérkezett Csíkba. Könnyűnek ígérkezett a térítés, ekkora haddal, csak hát a fejedelem nem számolt a gyergyóalfalui plébánossal, István atyával. Rosszul tette. Mert István atya mozgósította a falu s Csík katolikus népét, akik ellene álltak János Zsigmondnak, s a Tolvajos-tetőn megfutamították az erőszakos térítőt. A csata alatt a csíksomlyói kegytemplomban imádkoztak az asszonyok és a gyermekek Babba Mária előtt, s kérték a Szűzanya segedelmét. A Szűzanya segített, Csík katolikus maradt, s e győzelem emlékezetére tartják mai napig a csíksomlyói búcsút. (Persze az unitáriusok szerint mindez csak legenda – de ha legenda, hát legenda. Annyi baj legyen…)

Amúgy ha valaki elvetődik Gyergyóalfaluba, ne mulassza el megtekinteni a templomot, s a templomkertben azt a zászlótalapzatot, amelyet 1942-ben állíttattak a faluból Budapestre származottak. A talapzat felirata így szól:

„Ember vésd szívedbe, hogy ez a föld mindig székely volt és az is marad.”

No, mindezt csak azért mesélem, hogy legyen némi fogalmuk, honnan is jött mihozzánk ez a Gergő gyerek, ez a „román g…i.”

Onnan jött. Gyergyószékből. Onnan jött, s hozott magával valami ottani tisztaságot s levegőt, s hozta nyelvünk romlatlanságát. Mikor egy kérdésre válaszolva azt mondta, „nagyon örülök, hogy eljuttam idáig”, megint megmelegedett a szívem. Mert hát így mondják arrafelé, hogy „eljuttam”, s nem pedig eljutottam… De ez is mellékes. Ez is csak az élet s a megmaradás…

Néztem, hallgattam Baricz Gergőt, ezt a legkisebb királyfit, s eszembe jutott minden erdélyi utam. A sok megköszönhetetlen, meghálálhatatlan mindenség, amit ott kaptam, őközöttük. S persze eszembe jutottak az onnan való írók, művészek: Mikes Kelemen, Dsida Jenő, Áprily Lajos, Nyírő József, Tamási Áron, Benedek Elek, Bodor Ádám, Ady Endre, Jékely Zoltán, Kányádi Sándor, Sütő András, Lászlóffy Aladár, Reményik Sándor, Szi­lágyi Domokos, Tompa László, Wass Albert, Páskándi Géza, Szervátiusz Tibor, Kós Károly. S a Bólyai testvérek. Apáczai Csere János s a Házsongárd halhatatlanjai…

„A tavasz jött a parttalan időben
s megállt a házsongárdi temetőben.

Én tört kövön és porladó kereszten
Aletta van der Maet nevét kerestem.

Tudtam, hogy itt ringatja rég az álom,
s tudtam, elmúlt nevét már nem találom.

De a vasárnap délutáni csendben
nagyon dalolt a név zenéje bennem.

S amíg dalolt, a századokba néztem
s a holt professzor szellemét idéztem,

akinek egyszer meleg lett a vére
Aletta van der Maet meleg nevére.”

S eszembe jutott a román jégkorong-válogatott, amely magyar nemzetiségű srácokból áll, s akik a minap Csíkszeredában a magyar válogatott elleni mérkőzésen elénekelték a magyar Himnuszt. Aztán elverték a magyar válogatottat négy egyre. Tánczos Barna, a Román Jégkorong-szövetség elnöke pedig ezt mondta, mikor kitört a botrány: „Senki sem tehet róla, hogy Csíkszeredában a magyar Himnuszt éneklik szívesebben.”

S az is eszembe jutott, hogy mennyivel élhetőbb hely lenne ez a maradék ország, ha mind itt lennének az erdélyiek, s mind nem lennének itt az István Jeromos Tóthok. Mert őmiattuk olyan elviselhetetlen sokszor a létezés errefelé. Úgyhogy: Isten hozott Baricz Gergő. Bocsáss meg nekünk…