Ma 2020 január 26. Vanda, Paula napja van. Holnap Angelika napja lesz.
afb6116664732d3ee84960f551e43b2e.jpg

Szolzsenyicin szabadsága: csak ceruza és papír

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Alekszandr Szolzsenyicin műveiben összeér az egyéni élet, a történelem és az irodalom. A szó volt számára a szabadság egyetlen terepe, művei körül pedig élete végéig dúltak a politikai viharok.

A Terror Háza Múzeum fél éven át látogatható Szolzsenyicin-kiállítása, az Egy orosz hazafi: Alekszandr Szolzsenyicin (1918–2008) ezeket az összefüggéseket mutatja be az Ivan Gyenyiszovics egy napja és a Gulag szigetcsoport szerzőjének 95. születési évfordulóján.

Az orosz kultúra sokáig egyértelműen irodalomcentrikus volt, és Szolzsenyicinnél a szónak különös jelentősége van – véli a kiállítás szakértője, Kiss Ilona irodalomtörténész. Szolzsenyicin számára a szó volt a szabadság egyetlen terepe és az írás az egyetlen szóba jöhető életlehetőség.

Ezek után nem csodálkozunk különösképpen azon, hogy ]]>a kiállításon]]> nem a tárgyak játsszák a főszerepet. – Szolzsenyicin egyáltalán nem ragaszkodott tárgyakhoz – jegyezte meg Kiss Ilona. Az anyagi világból csak az a darab papír és ceruza érdekelte, ami az íráshoz szükséges volt. Gyerekkora óta folyamatosan írt, tízévesen már saját egyszemélyes folyóirata is volt, a lágerben pedig jobb híján fejben alkotott. Versei meghallgathatóak oroszul a tárlaton, saját előadásában. Az oroszul nem tudó látogató is megérez valamit a költemények hangulatából. Kiss Ilona hangsúlyozta: Szolzsenyicin soha nem tartotta magát költőnek, de a lágerben szüksége volt a versformákra, ezek tagolták számára az időt. A versek részint a lágerélményekről, részint a második világháborúról szólnak, de vannak köztük a konkrét tapasztalataitól eltávolodó, filozofikus költemények is. A Szolzsenyicin-verseknek egyelőre nincs magyar fordítása. A tárlaton szintén meghallgatható Alekszandr Galics-dal is ajánlható az oroszul tudóknak éppúgy, mint a nem tudóknak: megdöbbentő a hasonlósága a Cseh–Bereményi dalokhoz. A Szolzsenyicin 1974-es kiutasítása elleni tiltakozást egyébként Galics is aláírta.

Fotó: Béres Attila

A kiállításon látható kisebb tárgyak legtöbbjét orosz magánemberek adományozták és kölcsönözték. A kort jellemzik, és Szolzsenyicin puritán egyszerűségét. Furcsa egybeesés, egyben tragikus élettény, hogy a szellemi létezést mindennél magasabb rendűnek tartó Szolzsenyicinnek az anyagi világban sokáig még saját otthona sem volt. Először csak Vermontban, az Egyesült Államokban. Rövid nyugat-európai kitérő után ide települt, miután kiutasították a Szovjetunióból és elveszítette állampolgárságát. Előtte csak ideiglenesnek nevezhető lakhelyei voltak, gyermekkorának helyszíneit pedig lerombolták. A templomot, ahová nagyapjával járt, éppen úgy, mint az anyai nagyszülők házát, akiket kuláknak nyilvánítottak. A kiállítóterem falain ezeknek az otthonoknak a képei jelzik az író életének állomásait. A kis teremben hosszú sorozat látható az író arcképeiből kisgyermekkorától öregségéig. Szerencsés, hogy ezekről az ideiglenes otthonokról és az íróról is ennyi fénykép maradt fent, főleg, ha arra gondolunk, hogy Szolzsenyicinnek és családjának mindent hátra kellett hagynia 1974-ben, amikor elhagyták a Szovjetuniót. A Natalja Szolzsenyicina, Szolzsenyicin özvegye által vezetett Szolzsenyicin Alapítvány gyűjtötte össze később a megmaradt fotókat, és a kiállítás filmanyagának jó része is innen származik. A Szolzsenyicin számára kulcsfontosságú épületek – mint a tudósbörtön, a kazahsztáni vályogház, ahová a lágerévek után beköltözhetett és Matrjona háza, amely az azonos című műből ismerős – és mellettük ott találjuk a falakon a Szolzsenyicinről készült képeket is. Még olyan is akad, amelyik a lágerben, motozás közben készült, és még a Szovjetunió fennállása alatt kijutott nyugatra, hírügynökségi forrásból jutott hozzá a múzeum.

Fotó: Béres Attila

Az író művei 1963 után egészen 1989-ig a Szovjetunióban egyáltalán nem jelenhettek meg, csak magánemberek által készített gépiratokban, „szamizdatban” adták tovább: ezeket az elsárgult, hajszálvékony lapokat a moszkvai Szaharov Központ kölcsönözte a múzeumnak. A kiállítás digitális anyaga talán még a fizikailag jelen lévő anyagoknál is többet árul el a korról. A számos, a kiállítás rendezői által készített interjú melletti itt találjuk például a magyar vonatkozású anyagokat is – a korabeli magyar újságcikkek, az állambiztonság dokumentumai világítanak rá arra, milyen hadjárat folyt az író és azok ellen, akik olvasni merték, persze nyugati kiadásban. Csak az Ivan Gyenyiszovics egy napja jelenhetett meg a Szovjetunióhoz hasonlóan Magyarországon is, a Gulag szigetcsoportot Münchenben adták ki magyarul, onnan csempészték be az országba. Ahogy Szolzsenyicin könyveinek valaha megjelent összes kiadása, ez is látható a kiállításon.

Fotó: Béres Attila

Az egyik vitrinben egy ikon, egy kis terítő, tollak, ceruzák, egy karóra. Órából egyébként kettő is van, a látogatónak akár az a harc is eszébe juthat, amit Szolzsenyicin az idővel folytatott – Szolzsenyicint bántotta, hogy a börtön, a láger és a csodával határos módon legyőzött rákbetegség miatt mennyi életideje elveszett – erősíti meg az irodalomtörténész. Láthatjuk két legfontosabb röpirata, a negyven évvel ezelőtt megjelent A Szovjetunió vezéreihez és a Hazugság nélkül élni két gépelt példányát, így terjedtek, szamizdatban. Az erre a célra használt írógépek egyike is látható a tárlaton. Az egyik röpirattal a Szovjetunió vezetőit, a másikkal magát az orosz népet szólította meg Szolzsenyicin. – Hitte, hogy szellemi fejlődés útján megjavítható a hatalom és a társadalom – mondta a kurátor. Külön vitrin foglalkozik Szolzsenyicin 1945-ös első letartóztatásával is, itt az író politikai nézeteinek változására is felhívja a figyelmet a kiállítás. – Ekkor még úgy hiszi, hogy a Sztálin által eltorzított lenini eszmék megtisztítása a jövő útja, csak a börtönben és a lágerben szerzett tapasztalatok után fordul teljesen a kommunizmus ellen. Szolzsenyicin politikai nézetei sokat változtak, az egyetlen állandó elem a világnézetében a mély vallásosság volt – mondta Kiss Ilona.

Így könnyen értelmezhető a kiállítás másik mottója: „Az emberek megfeledkeztek Istenről, ezért történt mindez.” A bűnösök megbüntetése pedig elmaradt Oroszországban – az ezzel kapcsolatos Szolzsenyicin-gondolatokat külön kiemelték a kiállítás rendezői. A másik mottó („Az igazság egyetlen szava az egész világnál súlyosabb”) mindezek után talán nem szorul különösebb magyarázatra.

mno.hu  -rKissNelli

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1443) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (42) Életmód (1) Politika (1571) Tv fotel (65) Történelem (13) Mondom a magamét (4262) Tereb (139) Szépségápolás (15) Vetítő (37) Jobbegyenes (1671) Sport (729) Autómánia (61) Kultúra (4) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Egészség (50) Irodalmi kávéház (477) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (33) Heti lámpás (227) Mozi világ (440) Gazdaság (635) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>