- 0
Egy olyan világban élünk, ahol a sorsfordító, fontosabb események nem spontán, véletlenszerűen követik egymást, hanem egy jó előre meghatározott menetrend szerint következnek be. Ezek a történések egymásba fűződnek, és egy szintén előre definiált cél felé terelik az egész emberiséget.
Ezt vallják az úgynevezett összeesküvés-hívők. Továbbá azt, hogy mindezért egy vagy több világhatalmi szerveződés, titkos csoportosulás a felelős, akik roppant (mondhatni végtelen) befolyásuk révén maradéktalanul képesek arra, hogy szándékaiknak és céljaiknak megfelelő módon alakuljon civilizációnk történelme.
A végső szándék persze nem más, mint egy szép új világ megteremtése, amiben ők az uralkodó kaszt, és előbb még rabszolgaként tartanak néhány tíz vagy százmillió embert, később azonban már őket is kiválthatják a rendkívül fejlett gépek, robotok. Tehát tulajdonképpen arról van szó, hogy az úgynevezett Elit teljes egészében kisajátítaná magának az egész bolygót. (Itt most mindösszesen néhány tízezer kiváltságosról van szó.) A még távolabbi jövőben pedig elhagynák az emberi létezés alapvető formáját, tudatukat digitalizálva halhatatlan lényekké változva érnék el az isteni létezést és így útnak indulhatnának a világegyetem akár legtávolibb szegletei felé, hogy újabb és újabb tapasztalatokat szerezzenek maguknak.
• Valóban istenként élhetnének tehát tovább – az örökkévalóságig?
• Tudományos fantasztikum, netán minden alapot nélkülöző, paranoid fantazmagória?
Nos, igen… A szkeptikusok szerint ebből tulajdonképpen semmi sem igaz, a sztori nagy része sima történelemhamisítás, a tények vagy féligazságok félreértelmezése, illetve ami a jövőt illeti, az pedig tényleg egy megvalósíthatatlan sci-fi fantazmagória.
• Vajon kinek lehet igaza?
• Esetleg előfordulhat, hogy valahol középtájt kellene keresnünk a valóságot, vagy netán tényleg létezik egy világszintű összeesküvés az emberiség ellen?
• Esetleg sivár (de egyben felszabadító) tényként kellene kezelnünk azt, amit a szkeptikusok állítanak, vagyis, hogy nincsenek olyan titkos csoportosulások, társaságok, amelyek komoly hatással lehetnének az országok, sőt, a nagyhatalmak kormányaira?
Persze bizonyos dolgokat még a hitetlenkedők sem tagadnak. Például azt, hogy a történelem során időnként rendre megjelentek bizonyos zárt alakulatok, amik aztán egy-egy összeesküvés keretein belül a fennálló rend megdöntésére törekedtek. Csakhogy ezek a kezdeményezések minden esetben csakhamar lelepleződtek, a konspirálókat elfogták vagy elkergették, vagyonuktól, hatalmuktól megfosztották őket és ezzel ismét helyreállt a világ eredeti rendje. Így aztán a spontán történelmi eseményeket nem befolyásolhatták nagy hatalommal rendelkező titkos társaságok és ennélfogva szó sem lehet arról, hogy mi jelenleg teljes sebességgel, egy nyílegyenes vonalú pályán haladunk az úgynevezett Új Világrend felé… Már csak azért sem, mert nincs olyan eszme, hogy Új Világrend… Nincs olyan, jelenleg működő nagyhatalmú zárt szervezet, ami ennek a létrehozásán buzgólkodna.
Sajnos ez a sommás megállapítás teljes tévedés és a valóság, illetve a történelmi tények (esetleg szándékos) figyelmen kívül hagyásának egyik iskolapéldája. Az emberiség múltjában valóban hemzsegtek a legkülönbözőbb titkos társaságok, az ezekhez köthető összeesküvések. A világ- és emberformáló kísérletek szinte egymást érték, mintha mi sem lenne természetesebb és az emberi gondolkodástól elválaszthatatlan norma, hogy egyesek felül kívánnak emelkedni az összes többin és egy idő után azokat elpusztítva alkotnák meg saját szép új világukat. De a legközelebbi múltban, sőt, itt a jelenben is tetten érhető ez a törekvés.
Az Új Világrend kifejezés nem puszta kitaláció, hiszen évszázadok óta leírják, kiejtik a szájukon olyan emberek, akiket méltán nevezhetünk nagyhatalmúaknak, akik hihetetlen befolyással bírtak-bírnak a politikai-gazdasági szektorokra. Sőt, nem csupán befolyásolják, orientálják azok működtetését, hiszen éppenséggel ők maguk a működtetők!
Amennyiben elkezdjük kutatni a titkos társaságok történelmét és ezzel elválaszthatatlan módon alámerülünk az összeesküvés-elméletek háborgó óceánjába is, azt fogjuk megtapasztalni, hogy ebben a témakörben a hitetlenkedők, a mindenben kételkedők súlyos csalásokat, torzításokat követnek el...
Rendkívül éles a szembenállás a két tábor között, és tényleg ideje lenne egyszer és mindenkorra tisztázni azt, hogy mi a valós helyet. Szigorúan történelmi tényekre, adatokra támaszkodva kell megbizonyosodnunk arról, hogy egyrészt titkos, világformáló erővel bíró csoportok mindig is léteztek, és meglepő módon valamiféle folytonossági kapcsolat mutatható ki közöttük, másrészt a szkeptikusok tudatosan hazudnak és minden lehetséges nemtelen módszert bevetve igyekeznek félremagyarázni a valóságot...
„Ez az ő feladatuk, ők az Elit hasznos idiótái”…
*
TARTALOM:
ELŐSZÓ
• Mindig is itt voltak velünk - és ellenünk!
• Egy klasszikus háttérhatalmi erő a középkorból;
• Egy család mind fölött...;
• A nácik sem voltak különbek!
• A legnagyobb hatalom birtokosai;
• Jelenleg is működik a Világkormány!
• A legsötétebb társaság immár hatalmon van;
• Az Elit zártkörű klubja;
• Megtervezett végső idők;
• A saját létezésüket is tagadják...;
• Bábjátékosok;
• Bankszterek klubja;
• No de mi mindent adott nekünk a háttérhatalom?...
• Az elitista ideológia;
• A hatalom piramisának struktúrája;
• Potenciális ellenfelek;
UTÓSZÓ
*