Ma 2020 április 08. Dénes napja van. Holnap Erhard napja lesz.
7ca9d87aa7f4f665834ee0ff7de37322.jpg

Örkény100: a lelkesedés volt a kulcs

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Összefogás szempontjából nagyon jó példát ad a 2012-es Örkény-év: sok önként jelentkező civil és szakmai szervezet hozta össze közösen. A lelkesedés időnként még a források szűkösségét is képes volt ellensúlyozni, és a könyvvásárok kapcsán külföldön is lehetőség nyílt Örkény István népszerűsítésére.

Kevésből gazdálkodtak, de nagy a lelkesedés

Nagy eredmény az is, hogy lett Örkény-év – vélte Dóka Tibor Gyula, a Hungarofest Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, amikor az Örkény100 címen futó emlékévet értékelte. Azt sem ő, sem Hammerstein Judit kultúráért felelős helyettes államtitkár nem tagadta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium anyagi erőfeszítései dacára nem a forrásbőség lesz az, amiről az idei Örkény-évet megjegyezzük. Van viszont olyan dolog is, ami miatt példaértékű volt az emlékév. Ilyen például a szakmai szervezetek és a civilek összefogása, akik a Hungarofest koordinálásával végül együtt valósították meg a hivatalosan április elején megnyitott ]]>Örkény100 programsorozatot]]>. A záró sajtótájékoztatón egy sor gazdasági szereplő segítségét is megköszönhették a szervezők.

Fotó: ]]>orkenyistvan.hu]]>

Az év főszervezői a Hungarofesten kívül az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, a Palatinus Kiadó és a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) voltak, de az összesen csaknem kétszáz program szervezésébe aktívan bekapcsolódott sok színház is. A veszprémi Petőfi Színházban például szombaton tartják a Sötét galamb című Örkény-komédia bemutatóját. Az OSZK-val kapcsolatban egyébként azt is érdemes megjegyezni, hogy 2009-es alapítása óta ők gondozzák Örkény István honlapját, amely az első komoly íróhonlapok között szerepel a hazai palettán. A könyvtárat annak idején Radnóti Zsuzsa, Örkény István özvegye kereste fel, hogy a nála lévő hagyaték egy része elérhető lehessen online.

Az emlékév során az író eddig kiadatlan, fiatalkori regényével is gazdagodott az életműsorozat, az 1934-ben keletkezett Áprilist a Palatinus Kiadó jelentette meg. Már csak ezért és a PIM megszokott módon magas színvonalú Örkény-kiállításáért is érdemes lett volna belevágni az Örkény-évbe, a ]]>Van egy perced? Alkoss]]>! című képzőművészeti, kisfilm- és dizájnpályázat sikere pedig talán még a kiírókat is meglepte. Ennek anyagát korábban az Akvárium Klubban, most pedig az OSZK Örkény-kiállításán lehet megtekinteni. A pályázat talán a legjobb példa volt arra, ami többször is elhangzott az értékelő sajtótájékoztatón: hogy Örkény öröksége él, és inspirálja az alkotókat, nemcsak az irodalomban, hanem más művészeti ágakban is. Üröm volt az örömben, hogy ezen a kiállításon azt is láthattuk, milyen arculatokat terveztek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói – egyetemi feladatként – az Örkény-évhez. Elég okot adott a szívfájdalomra, ha belegondoltunk, milyen klassz lett volna legalább egy ilyen Örkény-kampányt megvalósítani az idén. Vigaszul szolgálhat, hogy néha a legegyszerűbb és legkevésbé költséges ötletek is tudnak hatékonyak lenni: ilyenek voltak az Örkény-szigetek, amelyek számos kávézóban és közintézményben felbukkantak, Örkény100 olvasólámpákkal és kihelyezett kötetekkel – ritkán maradtak olvasó nélkül ezek a sarkok.

Örkény külföldi népszerűségének jót tett

Az Örkény-év mindenesetre jó apropót szolgáltatott ahhoz, hogy külföldön is a száz éve született írót népszerűsítsük, és erre komolyabb forrás is akadt: csillagászati összegeket ugyan nem, de kiszámítható támogatást jelentett a Publishing Hungary program idei százmilliós kerete a külföldi könyvvásárokon való megjelenésre. Örkény István Helsinkiben és Belgrádban kapott nagyobb szerepet a magyar programban. Helsinkiben a magyar díszvendégség egyik sarokpontja volt, ami nem is csoda, mert nagyon kedvelik a finnek, Finnországban ma ő az egyik legnépszerűbb magyar szerző. Három kiadás is megjelent az egyperces novellákból, a legfrissebb száz egypercest gyűjt össze az évforduló alkalmából. (Az egypercesek külföldi kiadásait egyébként év végéig meg lehet nézni az OSZK-ban rendezett, hétfőn megnyílt kamarakiállításon.)

A Petőfi Irodalmi Múzeum nagy Örkény-tárlatából készült utazó változat pedig Belgrádban szerepelt a könyvvásáron. Itt a szerb közönségnek szóló életrajzi összefoglaló és a budapesti kiállításról is ismert dobozlabirintus jelent meg szerbre fordított Egypercesekkel. Góbi Rita és társulata pedig Örkény100, Egypercesek – táncban elbeszélve című táncprodukcióját adta elő Belgrádban. A december 4-én kezdődő szófiai könyvvásáron a Végleges megoldás című, Örkény István Egyperces novelláin alapuló irodalmi performance-ot adják elő a bolgár Nemzeti Szín- és Filmművészeti Egyetemnek azok a színművész hallgatói, akik az idei Sumeni Országos Bolgár–Magyar Szavalóverseny díjazottjai. A vásárra az egyperces novellák teljes bolgár kiadása is megjelenik.

Az Örkény Istvánról (szerbül: Ištvan Erkenj) szóló utazó kiállítás a belgrádi könyvvásár magyar standján

rKissNelli - mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (37) Életmód (1) Mondom a magamét (4433) Történelem (14) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (5) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (485) Tv fotel (65) Autómánia (61) Heti lámpás (239) Kultúra (5) Flag gondolja (33) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1731) Rejtőzködő magyarország (171) Politika (1571) Sport (729) Gasztronómia (539) Tereb (139) Nagyvilág (1449) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Gazdaság (646)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>