Ma 2020 július 11. Nóra, Lili napja van. Holnap Izabella, Dalma napja lesz.
e7d168af0f52ab77db079309833ab001.jpg

Natasha könyvespolca - Klasszikusok röviden, de viccesen

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kötelező olvasmányok utálóinak ajánlom ezt a humoros kötetet - bár az eredetiket mégsem pótolja.

Kiskoromban külön kategóriának számított számomra az anyáméknál található, illetve a saját könyveim. Nem feltétlenül azért, mert más volt a tartalmuk, hanem mert számomra a régi klasszikusok csak "öregesek".

Nem igazán szerettem a kötelezőket. Ismeretlen hangnemben és nyelvezetben íródtak, ráadásul nem feltétlenül ez-időbeli problémákat taglalnak. Ezért szoktam meglepődni akkor, amikor a többi embert kérdezem a kedvenc kötelezőjéről: sokan szerették őket és jó emlékeik vannak róluk. Én csak azt szerettem, amelyiknek már előre megmondták a tartalmát és így dönthettem, hogy érdekel-e, vagy sem. Főleg ezért nem olvastam olyan klasszikus, alapműnek vett köteteket, amiket pedig elvártak volna tőlem (szégyen-gyalázat, de bevallom).

 Rögtön felkaptam a fejem a 90 klasszikus könyv türelmetlen olvasóknak című kötet hallatán: végre bepótolhatom az elmulasztott műveket! Bár az is szöget ütött a fejembe, hogy hogyan lehetséges egy regényt vagy egy drámát 3-4 képkockába besűríteni, hiszen általában több száz oldalon folynak a bonyolultnál bonyolultabb cselekmények?!
És kiderült: nehezen. Bár egyértelmű, hogy Henrik Lange elég jól találta- és vitelezte  ki az egészet. Nem feltétlenül csak klasszikus műveket foglal össze röviden Lange, hanem például A parfüm - egy gyilkos története és az Amerikai psycho is ki van vesézve a Rómeó és Júlia és társai mellett.
 
Volt, hogy a Bibliánál hangosan röhögtem - anyám az Öreg halász és a tengernél. Néhol keveselltem a három kockát, például a Gyűrűk uránál - hiszen a forma miatt sok apró részlet maradt ki. És bár nem egy szokványos "kötelezők röviden" a kötet, sokkal jobb nála: nem elégíti ki a hiányos tudásomat, hanem felkorbácsolja a kíváncsiságom szikráit.
 

Sok jó könyvtippet lehet belőle kapni, ráadásul mindenki megtalálja a számára megfelelő műveket: Stephen King horrorjától Tamás bátya kunyhójáig van itt minden. A szórakozás garantált akár az egész család számára!
 
Natasha
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Szépségápolás (15) Tereb (140) Tv fotel (65) Mozaik (83) Vetítő (37) Rejtőzködő magyarország (171) Jobbegyenes (1796) Irodalmi kávéház (489) Titkok és talányok (12) Gasztronómia (539) Flag gondolja (33) Heti lámpás (241) Történelem (14) Mozi világ (440) Egészség (50) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1571) Belföld (5) Nagyvilág (1450) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Mondom a magamét (4646) Gazdaság (652) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>