A sikeres népszavazás után belépünk az Európai Unióba, tehát odalépünk a mai kapitalizmus bölcsőjéhez, ami izgalmas élménynek ígérkezik.

A mai globális kapitalizmus a nyugat-európai városokban működő piactérből jött létre úgy, hogy a kicsi városi terek néhány száz év alatt óriási egységes gazdasági térré tágultak és nőttek össze. Ez volt az emberi civilizáció eddigi legnagyobb sikere, mert a középkori városi piacok földrajzilag kicsi magjából egy hatalmas globális piacgazdaság nőtt ki, amely az emberi élet szinte minden területét átformálja. Charles Handy azt mondja, hogy az ember hatalmas anyagi gazdagságra tett szert a globális kapitalizmus térhódítása révén, sőt az egyéni szabadság kiteljesedése is ennek köszönhető. A szabadság és a jólét azonban új emberi igényt érlel: az értelmes élet igényét. A szerző szerint a mai kapitalizmus soha nem látott anyagi gazdagságot hozott, de nem mehetünk tovább ezen az úton, hanem szükség van a kapitalizmus teljes reformjára. Ha a következő száz évben úgy nő az emberi civilizáció gazdagsága, mint az elmúlt száz évben, akkor 16-szor többet fogyaszthatunk majd akkor, mint ma. De a fejlett világnak biztosan nincs szüksége 16-szor több tárgyra, energiára, élelemre, mint jelenleg, miközben az emberiség legfejlettebb ötöde is növekszik: de hová? Az afrikai törzsek körében kétfajta éhséget ismernek: a gyomor és a szellem éhségét. Handy szerint ma anyagi gazdagságban és szellemi szegénységben élünk, a két emberi éhség közül csak az elsőt gyűrtük le.

Az a javaslata, hogy alaposan gondoljuk át az emberi élet értelmét a XXI. században, keressünk új célt, és bátran alakítsuk át a fejlett világ társadalmait, cégeit, közösségeit és államait. Azt ajánlja, az értelmes élet célját lássuk abban, hogy egy kicsivel jobb világot hagyunk magunk után, mint volt születésünk előtt. Ezt a magatartást helyes önzésnek hívja, ami egyéni életünkben azt jelenti, hogy összehangoljuk saját érdekeinket és mások segítését. Idézi Alexis de Tocqueville-t, aki már másfél évszázaddal ezelőtt felfigyelt az amerikai társdalom szélsőséges individualizmusára, és igen nagy veszélyt látott benne.

Ma az Amerikán kívüli világ nagyon gyors és mélyreható amerikanizálódáson megy át - ennek gyorsasága és "hatékonysága" hasonló a vírusfertőzéshez, ami a családi, közösségi, vallási, gazdasági és állami kötődések lazulásával, sőt felbomlásával jár együtt. Ez részben a modern technológia és az információra alapozott gazdaság terméke, mert már nem az egyénen kívüli eszközök - föld, gép, pénz - jelentik a gazdagság legfontosabb forrását, hanem az emberi képességek és a minőségi tudás. Ha az egyén fejében és kezében van a gazdagság forrása, akkor az egyéniség, személyiség felértékelődik. Az erősebb egyéniség megteremti saját szabadságát, de erejénél fogva még tovább megy, és arra is hajlamos lesz, hogy azoktól a kötöttségektől is megszabaduljon, amelyek mélyen emberiek és amelyekre valójában nagy szüksége van. Ezek a lélek szükségletei, melyek a genetikai állományunkba is belevésődtek: közöttük találjuk az önfeláldozó családi szeretetet, a javak olyan megosztását, ami az egész közösség túlélését biztosítja, a másokkal való összefogást, és sok mást, ami nem következik a tisztán önzésre épülő individuális működésből.

A globalizációnak nevezett amerikanizálódás azt a különleges amerikai tulajdonságot terjeszti el a világban, ami az egyéni érdekek közösségi értékeken felüli követését jelenti. Charles Handy, aki egyetemi professzorként, íróként és vezető brit közéleti személyiségként jelentős hatással van a brit szellemi elit gondolkodására, nem állítja szembe egymással Amerikát és Európát, hanem a globális kapitalizmus megreformálására szólít fel. Mégis az általa felhozott példákból világos, hogy a szélsőségesen individuális amerikai és a közösséget középpontba helyező ázsiai és európai (!) gondolkodás és társadalmi modell között jelentős a különbség, és nem titkolja, az utóbbit tartja alkalmasnak arra, hogy megújítsa a kapitalizmust. Talán a mai globális korszak új paradoxona az, hogy a szélsőséges individualizmusra épülő amerikai modell nagyon hatékony a gazdaságban, míg az ennél lényegesen több közösségi értéket követő európai és ázsiai modell a társadalmak összetartásában, a szellemi és lelki igények kielégítésében vizsgázik jobban. Mintha az anyagi éhséget az amerikai, a szellemi és lelki éhséget az európai és ázsiai működés gyűrné le jobban.

Magyarország európai uniós csatlakozását megelőzően mi, magyarok nagyon alaposan magunkba szívtuk az amerikai modellt, és sokszor még szélsőségesebb mutációját is kialakítottuk, mint amit Amerikában látunk. Ott a zászló, a vallás és a kisközösségek iránt kétségkívül erős a vonzódás, sőt a szervezett jótékonyság is szinte kötelező. Itt az ideje, hogy mi, magyarok az EU-csatlakozást követően valóban európaivá váljunk abban az értelemben, hogy egyéni érdekeinket összehangoljuk a közösségek értékeivel. Így kerülhetjük el, hogy lelkünket új éhség kezdje mardosni, miközben a sikeres európai felzárkózás közben gyomrunk jóllakik.

(Charles Handy: The Hungry Spirit, Beyond Capitalism - A Quest for Purpose in the Modern World, Hutchinson, London, 1997)

Matolcsy György, hetivalasz.hu