Ma nem az egészségről beszélünk, csak az egészségügyről, mert a nagy gyógyszergyárak, az orvosok és az egészségügyi menedzserek érdekei uralják a közbeszédet. A nemzet gazdagsága azonban egyedül nem döntő az egészségi állapotban: a reform előtti Kínában és a délnyugat-indiai Keralában magas várható életkor és jó egészségi állapot volt jellemző alacsony jövedelem mellett. Keralában törődtek a szegényekkel és betegekkel, így az indiai 62 évvel szemben itt 72 év a várható életkor. Dél- és Latin-Amerikában ma Kuba és Venezuela egészségi helyzete a legjobb, mert nem a profitérdekek erős fogságában működik az egészségügy.

Szerzőnk szerint a globalizáció és a neoliberális gazdaságpolitika legyőzte az államot, miközben csak az erős nemzetállam lenne képes az egészséges élet társadalmi feltételeit biztosítani. Idézi Polányi Károly 1944-es munkáját: "Ha egyedül a piac határozza meg az ember és természeti környezete sorsát, akkor elpusztul a társadalom." A neoliberalizmus üzleti vállalkozássá alakította az államot, ezért a 2008-as válság után a bankokat mentik a kormányok, nem az embereket. Szakítani kell a globalizációval, a neoliberális politikákkal, a gazdasági növekedés hajszolásával, az alacsony adókkal, és a nemzetek egészsége megjavul.

A diagnózis helyes, a terápia csak félig. A neoliberális politika az 1980-as évek elejétől valóban fogságba ejtette az államot, ezért a fejlett államok zömében ma a bankrendszer és más erős üzleti csoportok érdekei szerint döntenek. 2008 után azonban először csak kevesen - például mi, magyarok -, majd egyre többen szabadítják ki az államot az üzleti élet fogságából, és a család, közösség, nemzet érdekei szerint kormányoznak.

A fejlett világban az egészség csak 20 százalékban függ az egészségügytől, másik 20 százalékban a genetikai adottságoktól, miközben az, hogy milyen állapotban és meddig élünk, 60 százalékban attól függ, milyen tudást szereztünk, van-e munkánk, rendelkezünk-e saját otthonnal, van-e családunk és gyermekünk, tartozunk-e közösségekhez. A fejlődő világban ehhez jön még az ivóvíz, éhezés, távolság, de a társadalmi körülmények ott is erősebben meghatározzák az egészséget, mint az egészségügy. A társadalmi egyenlőtlenségek döntően befolyásolják a nemzet egészségi szintjét, mert nagy különbségek mellett sok a szegény ember, nagy társadalmi távolságot érezve sok a lelki beteg, ami fizikai betegséghez vezet. A tartós betegség munkaképtelenséghez és a közösségi kötelékek elvesztéséhez vezet, s a kör bezárul. A fejlett európai jóléti államok mindezt magas adókkal és nagy szociális újraelosztással kezelték. A válságig sikerrel, ám 2008 után ez már nem lehetséges: a jóléti államok eladósodtak, magas deficittel és magas jövedelmi adókkal sebezhetők, a pénzpiacok állandó támadása alatt állnak. Az angolszász államok - az Egyesült Államok és Nagy-Britannia - alacsony jövedelmi adókra, szűk újraelosztásra és erős üzleti lobbizásra épülő neoliberális modellje sem járható, mert ez is magas államadóssághoz vezetett: ez is zsákutca.

A szépen fejlődő magyar modellt ajánlanám. Ez munkára és nem újraelosztásra épít. Erős államra és nem fogoly államra épül. Csökkenti a munkát terhelő adókat, de növeli a forgalmi adókat, ezért tartósan csökken a deficit és az államadósság.

Ez egy válság utáni és válságálló modell.

Matolcsy György - hetivalasz.hu