A szemvillanás alatt létrejött politikai pártpaletta szinte minden képviselője, beleértve az utód állampártokat is, az euroatlanti térséghez kívánt csatlakozni gazdasági és védelmi szempontokból egyaránt, az európai uniós tagságot néhány év múlva, a NATO-ba történő felvételt is egy évtizeden belül látta elérhetőnek.

Ehhez azonban a „fogadó felek” követelményeket állítottak, narratívájuk a demokratikus normák meghonosításáról szólt az élet minden területén. Első lépésben a csatlakozni szándékozók úgy vélték, hogy a nyugatiak beérik a társadalom működtetéséhez szükséges megszokott demokratikus normák kialakításával, a szabad választásokkal, a versengő többpártrendszerrel, helyi választott önkormányzatokkal, valamint az egyénekre vonatkozó általános szabadságjogok törvényi megalapozásával.

Mindezeket szinte mindenütt néhány év alatt megteremtették, de a csatlakozás – főként a hőn vágyott Európai Unióhoz – szinte folyamatosan öt év távolságra volt. A régi tagállamok rendre hiányolták a „fejlett piacgazdasági” normák meghonosítását, a szabad versenyt, valamint az államnak a gazdaság ügyeiből történő kivonulását.

Ennek a követelményrendszernek a valós tartalma csak a folyamat végén vált a közvélemény számára is teljesen ismertté. Ma már tudják, hogy ez nem jelentett mást, mint hogy az érintett országcsoport ellentételezés nélkül nyitotta tágra a kapuit a régi tagállamok piaci szereplői előtt, s vállalt fel egy eleve vesztésre ítélt piaci helyzetet. Több helyen (egyebek mellett hazánkban is) még a tulajdon ügyeiben is sikerült kettős mércét alkalmazni, és a helyi szereplőkkel szemben a külföldieket előnyben részesíteni. A külföldi befektetők nemcsak a termelőszektort vették birtokba, de szélesebb értelemben a szolgáltatói szektorokban is dominanciát szereztek.

Rövid időn belül eluralták a bank- és biztosítási szektort, de a kis- és nagykereskedelem nagy részét is. A kommunista időkben kisajátított vagyonok visszaszolgáltatása helyett csak szerény kárpótlás járt, valamint eleve esélytelenül léptek pályára a magánosításban a belföldi szereplők. A régi tagállamok munkaerőpiacait is jelentős leépülés érte, mert az import szabadon jöhetett be, ami miatt milliószámra vesztek el munkahelyek. Ezáltal a munkaerő ára, a bér, még a kommunizmusban tapasztalthoz képest is nyomottabbá vált. A behatoló és szinte konkurencia nélküli tőke javakhoz jutott, az új befektetők ajándékba kapták az olcsó munkaerőt, sőt az adómentességet vagy a hosszú ideig tartó adókedvezményeket is. A „pia-ci szentháromság” (áruk, tőke és a munkaerő szabad áramlása) legmerevebb tényezője, a munkaerőpiac pedig egy évtizedig zárva maradt a csatlakozni kívánók előtt, sőt, amikor végre egy évtized múlva kinyílt, szinte ezzel azonos időben elkészültek az elképzelések a korlátozásra is.

A piaci liberalizációt az érintettek annak reményében hajtották végre, hogy a tagsági viszonyból adódó pénzügyi előnyöket – amiket az Európai Unióban kohéziós politikaként fogalmaztak meg – a maguk hasznára fordítják, és a gyors piacnyitásból adódóan az új befektetőkhöz, illetve azok országai-nak költségvetésébe befolyó forrásoknak legalább egy részét uniós támogatásként felzárkóztatásra fordíthatják.

A csatlakozási okmányok ennek a törekvésnek éppen a legfontosabb területen állták az útját, amikor diktátumszerűen csak huszonöt százalékos támogatást nyújtottak indulásként a csatlakozók mezőgazdaságának, újabb évtizedre tartósítva az ágazat és a ráépülő szektorok versenyhátrányát.

A kohézió másik szakterületén, az infrastrukturális felzárkózásban kizárólag Kelet–Nyugat irányú projektek valósultak meg. Vasutak korszerűsítése, utak építése – egyedi kohéziós döntésként – csak akkor lehetett sikeres, ha ezt az irányt célozta. Egy évtized tagsági viszony után elmondható, hogy egyetlen észak–déli irányú számottevő projekt sem valósult meg, vagy ha már az álmodozáson túl, talán a tervezőasztalra is került, azt sikerült eddig titokban tartani. A futó projektek kivitelezésében döntő a befogadó országcsoport cégeinek fővállalkozói részvétele akár a saját országaikban, akár a térségbe kitelepült leányvállalatain keresztül. Nem véletlen, hogy a negyedszázados tapasztalat a térség országaiban megérlelte a felismerést, hogy igazi felzárkózást csak akkor tudnak végrehajtani, ha külkapcsolataikat diverzifikálják, ha a korábbinál sokkal nagyobb súlyt kap a keleti országokkal való kereskedelem. Mindenekelőtt Oroszországgal, amivel az energiaszállítások miatt krónikusan kiegyensúlyozatlan a kereskedelem.

Ezen a ponton azonban eddig nem látható geopolitikai akadályokba ütköztünk. Minden mindennel összefügg ugyanis. Az Egyesült Államok a legutóbbi évtizedben elszenvedett befolyásvesztését éppen Európában kívánja kárpótolni. Erről szól a tárgyalássorozat, az úgynevezett TTIP (Transzatlanti Kereskedelmi és Beruházási Partnerség), egy a térségre (minket is beleértve) kiterjedő, eddig a közvélemény elől eltitkolt feltételrendszerű szabad kereskedelmi övezet létrehozása. Abból pedig az ötlet kiagyalói nem szeretnének kikacsingatást, olyan kapcsolatok építését, amelyek akár a T (trade = kereskedelem) vagy az I (investment= befektetések) érdekeit is sértenék.

Ilyen kikacsingató ötlet pedig van szép számmal. A csehek orosz atomerőművet akartak, de megbuktatták a miniszterelnököt. Már a szlovákok sem kedvesek, mert hosszú távú olajüzletet kötöttek az oroszokkal. Pozsonyban is elindult a „civil” aktivitás, Fico ellen is tüntetnek. Ilyen lett volna a Nabucco gázvezeték is még uniós ötletként, de elhasalt. A Déli Áramlatot már a TTIP-re áramvonalasított új Európai Bizottság lehetetlenítette el.

Ha a térség a saját érdekeit követi és nem paríroz, akkor jönnek a tüntetések, tartósan aktivizálódnak a „bércivilek”, ha nem lehet könnyen kormányt buktatni. Végső esetben a térséget tartósan is lehet destabilizálni, ütközőzónává degradálni. A kibicnek semmi sem drága. Az érdekeltek, ha szükségét látják, a destabilizálásba befektetni is tudnak. Nem kellene ezt megvárni.

Boros Imre – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>