De kik ezek a rejtélyes hitelminősítő cégek? Az 1970-es évektől regnáló liberális gazdaságpolitika a pénz- és tőkepiacok szabadságát tekintette céljának. A rendszer alapfeltevése volt, hogy a pénzpiacok képesek önmagukat szabályozni. Így a felügyelet és a szabályozás is névlegessé vált. Az amerikai tőzsdefelügyelet az 1970-es években egyfajta technikai ellenőrző szervvé tette a magántulajdonban álló hitelminősítő cégeket. A Moody’s, a Fitch Ratings és a Standard & Poor’s így kvázi közfeladatokat látnak el. Országokat, bankokat, vállalatokat minősítenek. Egyre nagyobb nemzetközi szerepre, politikai befolyásra tettek szert. Probléma, hogy a hitelminősítők nemcsak közfeladatokat látnak el, hanem és legfőképpen tanácsadási tevékenységgel is foglalkoznak. Árbevételük zöme ebből adódik. Elvileg, objektív alapon minősíteniük kellene, ugyanakkor főleg üzleti tanácsadásból élnek. A kettő együtt összeférhetetlen. Sőt a tulajdonosaik sok esetben, mint például a bennünket lefokozó Moody’s esetében, a befektetői szektorból kerülnek ki. Összeférhetetlenség van a közfeladati funkciójuk, a fő árbevétel­forrásuk és a tulajdonlásuk között.

Az Egyesült Államokban a közelmúltban lezárult kongresszusi jelentés a hitelválság egyik fő felelősének tette meg a hitelminősítőket, mert nem jelezték előre a válságot, sőt a behajthatatlan amerikai jelzáloghitelekből képzett kötvények 80 százalékát AAA minősítésűnek, azaz kiválónak minősítették. 2008. június 20-i és október 16-i ülésén az Európa Tanács a piaci bizalom helyreállításához elengedhetetlennek tartotta új hitelminősítők létrejöttét és a tanácsadási tevékenység tiltását, továbbá szorgalmazta, hogy a hitelminősítők az értékelésükhöz mellékeljék a használt modelleket, módszereket, alapfeltételezéseket, sőt évente átláthatósági jelentést készítsenek magukról, illetve hozzanak létre belső felülvizsgálati részlegeket. Végül nem történt semmi. A hitelminősítők élnek, virulnak, profitálnak. Hibát követett el az unió, amikor évekig, azaz egészen mostanáig, a saját deklarált elveit nem kényszerítette ki. Most már késő. Így mi magyarok sem fogjuk megtudni, hogy a két és fél százalékos előirányzott hiánycél ellenére miért kerültünk a befektetésre nem ajánlott országok közé.

A mostani és várható leminősítéseket nem sorolnám az összeesküvés kategóriájába. A világ gazdaságának újrafelosztása most van folyamatban. Az amerikai piaci befektetők az elmúlt négy évben egy év GDP-jét vesztették el, 15 ezer milliárd dollárt. Most új pia­cokat keresnek. Ipari-technoló­giai részvények helyett Délkelet-Ázsia belső piacaira termelő ágazatokat és főleg Európát preferálják. Mindegyik tagállamban nő az államadósság, minden ötödik dél-európai munka nélkül van, és Németország sem sokáig bírja már a segélyezést. Az európai államkötvények devalválódnak, egyre magasabb kamatot kell adni a leendő kötvényvásárlóknak. Az európai vállalatok, bankok részvényeiből pedig most érdemess bevásárolni, hiszen olcsón, nyomott áron szerezhetők meg. Elegendő szabad pénz és ütemérzék: ez kell a jó befektetésekhez. A magyar állam leminősítése után a magyar bankok felvásárlása is elkezdődik. A befektetők, ha vásárolni fognak, akciós áron teszik majd.

Végül is a világ harmadik leggazdagabb emberét idézve: a jövő Európában van. A Nebraska állambeli Warren Buffett, aki a Moody’s hitelminősítő egyik tulajdonosa is, csak kockázatmentes üzletekbe lép be. A Procter & Gamble, Wells Figaro, Bank of America, Gilette, Coca-Cola, Tesco, PetroChina, Kraft Foods, Fruit of the Loom, és még sok minden más tulajdonosaként ismert üzletember stratégiai ütemérzékében pedig ne kételkedjünk. Nagybetűs befektető, mondják, akkor is találkoztál vele, ha még nem találkoztál vele. Mindenhol ott van, élelmiszeriparban, bankban, hitelminősítőben.

Követtünk el hibát, amikor a magyar államkötvényeket az IMF-hitel és a vele együtt járó liberális gazdaságpolitika helyett a szabad piacra vittük? Önálló, nemzeti gazdaságpolitika nélkül nincs tartós társadalmi felemelkedés. Sikerünk könnyen ragadós lehet, más országok is a példánkat követhetik.

Közben igazi nagymenőkkel találkozunk, a sebeiket nyalogató nagybefektetők új piaci terep után néztek. A befektetési inváziójuk három éve elkezdődött, mi pedig erről – a magyar külügyi-diplomáciai szolgálatok hibájából – egy mukkot sem halottunk…