Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
849e599ee901815f3c514a826acdb501.jpg

A BUX-index alakulása a 23. héten (2010. 06. 07 – 2010. 06. 11.)

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexének, a BUX-nak az alakulását követtük nyomon a 23. héten, valamint az indexet alkotó legnagyobb súlyú részvények árfolyamának változását.

A BUX index hivatalos neve: a Budapesti Értéktőzsde Zrt. részvényindexe. Nevéből következik, hogy részvények árfolyama alapján számítják ki, az éppen aktuális piaci árak alapján, 5 másodpercenként. Az index kosarában a legnagyobb forgalmú és tőkeértékű részvények szerepelnek, különböző súlyokkal, és ezen részvények árának átlagos változása alapján kerül kiszámításra a BUX. A kosárba kerülő részvények számának és súlyának meghatározása évente kétszer történik, márciusban és szeptemberben. Jelenleg a kosárban 12 db részvény szerepel, ezek közül a négy legnagyobb súlyú a következő:

1        MOL – 28,62%
2        OTP – 30,77%
3        Richter – 20,89%
4        MTelekom – 13,11%
 
A BUX-indexet folyamatosan, 5 másodpercenként számolják, de itt most csak a napi záró értékeket figyeljük, ahogy a részvényeknél is.
Az értékek alakulása a héten:

érték
2010.06.04.
2010.06.07.
2010.06.08.
2010.06.09.
2010.06.10.
2010.06.11.
BUX
21 288,93
21 192,50
21 124,39
20 915,07
21 103,41
21 277,44
Mol
18 000
18 100
17 600
17 240
17 450
17 700
Otp
4 840
4 824
4 925
4 825
4 875
5 000
Ricther
44 000
43 700
44 700
44 995
45 600
45 400
Mtelekom
692
685
660
655
654
652

 
 
Hétfőn jóval átlag feletti, majdnem 63 milliárd Ft forgalom zajlott a részvényszekcióban. Az index 21.000 pontról indult, majd lezuhant egészen 20.159-ig, ezután kezdett emelkedni, kora délutánra 21.000 fölé került. A napi maximumán zárt, ami így is 0,45%-os gyengülést jelentett.
Kedden szintén magas volt a forgalom, 57 milliárd Ft. Az index 21.500 és 20.800 pont között mozgott, a nap elején még optimisták voltak a befektetők, de dél körültől már bizonytalanok.
Szerdán 38,6 milliárd Ft zajlott, ami még mindig jóval magasabb az átlagosnál. Az index 21.300-ról indult, déltől már végig 21.000 pont alatt járt, végül 1%-ot gyengült. A régióban csak a BUX csökkent, ami elsősorban a banki különadónak (OTP) és a MOL bányajáradék fizetési kötelezettségének köszönhető. A bank különadó az FHB árfolyamára is kedvezőtlenül hatott, 4%-ot gyengült az értékpapír.
Csütörtökön átlagos volt a forgalom. Az index 20.800-ról indult, hamar lement 20.564-ig, ez után kezdett emelkedni. A napi maximum közelítette a 21.200-t, végül 0,9%-os erősödéssel zárt. A kedvező nemzetközi hangulat érezhető volt Budapesten is.
Pénteken csak 21 milliárd Ft forgalom zajlott a tőzsde részvény szekciójában, ez átlag alatti. Az index 21.400-ról indult, lecsökkent 20.900-ig, de zárásra sikerült kicsit korrigálni, így 0,82%-os emelkedéssel zárt, alig 100 ponttal az előző heti záró érték alatt.
 
 
Hétfőn a MOL részvény árfolyama 0,55%-ot emelkedett átlagos forgalom mellett.
Kedden ennél jóval nagyobb mértékben, 2,76%-kal csökkent. Szerdán kiemelkedő forgalom mellett tovább csökken 2%-kal, a bányajáradék fizetési kötelezettség miatt az eladók voltak többségben a parketten.
Csütörtökön a kedvező hangulat hatására korrigálni tudott, 1,21%-ot erősödött a részvény. Pénteken további 1,43%-os emelkedés következett.
Napvilágot látott a hír, miszerint az állam és az orosz Surgutneftegas közötti tárgyalások közel járnak a megállapodáshoz, miszerint a magyar állam megvásárolja a MOL 21,2%-os részvénycsomagját. Erre a vásárlásra államkötvény kibocsátásból lenne pénze az államnak, ami rossz hatással lenne az államadósságra, ezért nem túl kedvező a hír megítélése.
 
 
Hétfőn az OTP részvény árfolyama -10% és +2% között mozgott, végül 0,33%-ot gyengült. A banki különadóról szóló hírek nem tettek jót a részvény árfolyamának.
Kedden további bizonytalanságot szült a bankadó bevezetésével kapcsolatos hírek napvilágra kerülése, mivel még nem egyértelmű, hogy mikortól és milyen mértékben vezetik be. A hírek ellenére a részvény árfolyama emelkedni tudott.
Szerdán már egyértelmű volt, hogy a bankszektor nem ússza meg a különdató, az OTP árfolyama 2%-kal csökkent.
Csütörtökön kedvezőtlen elemzések láttak napvilágot a bankról, mégis tudott emelkedni az értékpapír árfolyama 1%-kal. Pénteken a részvény tovább korrigálta az elmúlt napok veszteségét, 2,56%-kal erősödött.
 
 
Hétfőn 0,68%-kal csökkent az árfolyam, de ez után csütörtökig minden nap emelkedni tudott.
Kedden 2,28%-kal. Szerdán 0,65%-kal, a blue chipek közül az egyetlen volt, amely erősödött, mivel a többi papír helyett a befektetők a Richter részvényt vásárolták. Ezt elősegítette, hogy a Teva-val közös fejlesztésű termék a vártnál hamarabb került bevezetésre.
Csütörtökön további 1,34%-ot erősödött a részvény, ilyen magas árfolyamot 2006 októbere óta nem tudott elérni.
Pénteken némi korrekció következett, az árfolyam csökkent 0,43%-kal, de így is 1.400 Ft-tal az előző heti záró érték felett zárt.
 
 
 
A Magyar Telekom részvénye hétfőn 1%-ot gyengült, majd ez a tendencia folytatódott egész héten. Kedden jóval nagyobb mértékű csökkenés következett, -3,64%, kiemelkedő forgalom mellett. Szerdán 0,75%-os gyengüléssel zárt a részvény, csütörtökön csupán 1 Ft-tal csökkent az árfolyam. Pénteken újabb két Ft-tal csökkent az árfolyam, így az előző heti záró értéknél 40 Ft-tal alacsonyabb árfolyamon zárt, ami közel 6%-os csökkenést jelent egy hét alatt.
 
Vessünk egy pillantást az alábbi ábrára is, mely a négy részvény napi forgalmát mutatja millió Ft-ban:
 
 
A hétfői és keddi magas forgalom nagy részét az OTP részvény forgalma adta. Szerdán a MOL bonyolított kiemelkedően magas forgalmat, kedden pedig a Magyar Telekom részvény forgalma volt magasabb az átlagosnál. Pénteken minden részvény adás-vétele csökkent, általában az átlagos fele volt.
 
Ezen a héten újabb hírek láttak napvilágot a kormány terveiről, amely hírek hatással voltak a befektetők hangulatára, így naponta változott a tőzsdei helyzet. A bizonytalanság jellemző hazánkban, de az is látszik, hogy nagyon nem térünk el a régióban tapasztalható hangulatváltozásoktól.
 
N. R. Ágnes
Szerző a Flag Polgári Műhely tagja
 
 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Politika (1582) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Egészség (50) Flag gondolja (36) Autómánia (61) Mozi világ (440) Életmód (1) Nagyvilág (1309) Mondom a magamét (7501) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Történelem (17) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Sport (729) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Titkok és talányok (12) Gazdaság (702) Emberi kapcsolatok (36) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>