Buborékos vizet ne tessenek adni a menekülteknek, mert kulturális okokból úgysem isszák meg. A legújabb kori népvándorlás előtt el sem tudtunk volna képzelni ilyesfajta mondatokat.
július 2015
-
-
Bayer Zsolt: Három hír
Atyaúristen! Nem lennék meglepve, ha heteken belül kiderülne, hogy Angela Merkel gyerekkorában náci karlendítéssel üdvözölte a halárust. Vagy az apja náci tiszt volt. De ez legyen majd az ő problémája.
2015 július 21. -
A Krétakör vasököl, oda sújt, ahová köll (amint visszaérnek a nyaralásból)
Schilling Árpád nem nyugszik. Most már Gulyás Marci, a Fityesz-rendezvények állandó provokátora nélkül ugyan, de ismét nekiveselkedik annak, hogy lerántsa a leplet az Orbáni-diktatúráról.
2015 július 22. -
Az embercsempészpárti MSZP
Ami tegnap hihetetlennek tűnt, mára valósággá vált: a szocialisták az embercsempészek pártjára álltak.
2015 július 22. -
Bayer Zsolt: Ezek megérdemlik egymást
Itt a hír, amely bejárja a médiát, és annak szemét és aljas részében mindjárt össze is lehet kötni a „kerítés építéssel”, meg a „bevándorlók elleni kampánnyal”.
2015 július 22. -
Csontváry, a hazatalált hungarikum
Őrült patikus – mondta róla jól értesült nagybátyám, de anyám rajongott érte, így két bekeretezett Csontváry-reprodukció is díszítette a falusi házunk nappaliját.
2015 július 23. -
Karthryn Steinle versus Szegedi Egyetemista Lány
Magyarország megdöbbent, amikor egy egyébiránt bortönőrként dolgozó náci elvert egy egyetemista lányt és a félvér, egyébiránt kubai származású barátját Szegeden, mert „bevándorlóknak hitte” őket.
2015 július 23. -
Bencsik András: Batman és Joker
Most, hogy Budapest Büszkeségei némi kakiszag közepette (trágyáztak az Andrássyn) huszadik alkalommal tudathatták országgal és világgal, hogy ami teljesen értelmetlen,{...}
2015 július 23. -
Fradista szemmel - Egy sima, két fordított
Csapatunk búcsút intett az Európa Ligának, miután kettős vereséget szenvedett a bosnyák Zeljeznicar Szarajevó gárdájától. A két selejtező között, elkezdődött a bajnokság is, ahol azonban biztosan győztünk Szombathelyen.
2015 július 24. -
The Donald, az amerikai Gyurcsány
Az amerikai elnökválasztási kampány az egyik legizgibb téma manapság, nem beszélve arról, hogy hatása kis hazánkra a korábbinál is nagyobb – nem véletlenül foglalkozunk ennyit velük.
2015 július 24.