Ma 2020 szeptember 26. Jusztina napja van. Holnap Adalbert napja lesz.
453da16c0697a25683eb8f401d28089c.jpg

Forgó, szálló idők

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Móser Zoltán fantasztikus cikksorozata a régmúlt idők, az elfelejtett Magyarország kincseit mutatja meg nekünk ebben a párját ritkító sorozatban, mely a Magyar Nemzet hétvégi magazinjának volt elengedhetetlen tartozéka. Utazzon velünk, ismerjük meg együtt Magyarországot

Bejelentés érkezett a kaposvári múzeumba: a falu határában egy középkori temetőre bukkantak. Mivel épp ott vendégeskedtem, és másnap Karádra készültem fotózni, a múzeum régésze, Bárdos Edit is eljött velem. Túl a karádi faluvégen kutató szemmel sétáltunk felfelé a dombtetőre. Figyeltük az eke által kiszántott cserépdarabkákat, a megbolygatott csontokat. A Kűhátról lassan felértünk az Akasztódomb tetejére, ahol a magas földsánc mögött régi templom alapjai rajzolódnak ki a fűvel benőtt terepen. Mivel a csontokat, sírokat elegendő földréteg fedi, nincs szükség gyors leletmentésre, állapította meg a szakember. A középkori Fehéregyháza falu fölött járva érkeztünk vissza Karádra.
Jártuk a falu utcáit: kerestük a régi házakat. Felkerestük a régi iskolát is, amelynek falán két emléktáblát láthat az arra járó. Az egyik Kodály Zoltánra emlékeztet, aki 1933 és 1938 között több alkalommal gyűjtött népdalokat ebben az iskolában. A másik sem érdektelen: a község hajdani tanítójának, Gárdonyi Gézának az emlékét idézi.
Gárdonyi alig volt tizennyolc éves, amikor befejezte az egri tanítóképzőt. Egyévi gyakorlatra a Somogy megyei Karádra került, ahol mint segédtanító töltötte ki az 1881–82-es tanévet. Fizetését havi tíz forintban állapították meg, kézhez azonban – egész évre – öt forintot kapott, s a természetbeni járandóságból sem sokat látott. Huber tanító asztalánál és a jobb módú falusiaknál étkezett. Élete olyan volt, mint a többi kezdő segédtanítóé: gyakran éhezett, szalmazsákon hált a tanteremben, köpenyével takarózott, kút mellett mosakodott, mécsessel világított.
A karádi év után a jelesen letett végső vizsga következett, majd 1882 szeptemberében ismét csak segédtanítónak ment Devecserbe.
„Kik áldozunk itt szóval, hittel, kővel, elmúlunk a forgó-szálló időkkel” – olvashatjuk Móra István alkalmi ódájának márványba vésett sorait a karádi iskola falán 1924-ben elhelyezett emléktáblán. Közben valahogy visszaforog bennem az idő kereke: megjelenik előttem az Egri csillagok írójának, Ziegler Gézának a képe, de a híres simontornyai betyár, Kormos Pista alakja is, és hallom a dalt, hallom az éneket, amely Kodály révén időtlenné varázsol bennünket, még ha csak rövid időre is.

Móser Zoltán, mno.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Mondom a magamét (4814) Flag gondolja (33) Titkok és talányok (12) Politika (1571) Heti lámpás (243) Tereb (140) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (490) Egészség (50) Kultúra (6) Belföld (5) Vetítő (37) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (1854) Rejtőzködő magyarország (171) Történelem (14) Nagyvilág (1452) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (652) Autómánia (61) Gasztronómia (539) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>