Valamikor Kr. e. ötszáz évvel Skandináviában éhség tört ki. Éghajlatváltozás, vagy mifene, mindegy is, a lényeg az, hogy az őslakosok új hazát kényszerültek keresni. Az elutazás milliós tömeget mozgatott, tehát aligha történhetett egy időben. Valószínűleg pár ezer ember utazhatott délre évente. Úti járműveik olyan kis hajók voltak, melyek méretüknél fogva képesek voltak kisebb folyókon is több száz kilométert felfele megtenni, ugyanakkor tengerállónak is kellett lenniük. Ezt a járművet nem kell feltételezni, a történészek jól ismerik. (Ezt a bevezetést nem folytatom, még gyanúba keverem magam, mintha magam is történész lennék.) Tehát mostantól átmegyek irodalmi síkra. Elképzelem, hogy a jó északi germánok épp útra készülnek, és a főnök búcsúztat egy törzset.

 

   Igen hölgyeim és uraim, a német élettér-mánia kőkemény alapokon áll. Nem jogi, hanem éhenhalászati alapon. Ezért a német ember, ha kell, törtető és kíméletlen, ha lehet, a végletekig becsületes, de általában alapos és messzemenően összetartó. Egy német futballválogatott képes úgy megnyerni a VB-t, hogy nincsen is sztárjátékosa. És minderről senki sem tehet.

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja