- 0
Szeretettel köszöntöm a Flagmagazin olvasóit! Örömmel tettem eleget a magazin felkérésének, hogy hétről-hétre lejegyezzem gondolataimat, érzéseimet, benyomásaimat, csapatommal a Ferencvárosal és az adott bajnoki fordulóval kapcsolatban. Első napló jegyzetem a tavaszi idény első idegenbeli mérkőzéséről szól, a zalaegerszegi kirándulásról.
Amikor papirra vetem ezeket a gondolatokat még kavarognak bennem az érzések, mert egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, amelyet a játék képe alapján csak mi nyerhettünk volna. Úgy gondolom, hogy most rácáfoltunk azokra a kritikus hangokra, amelyek az első forduló után érték a csapatot.
Csizi fotóinak forrása - 100% Fradi sportmagazin
A zalaegerszegi mérkőzés első félidejében nagyszerűen játszott a csapat, úgy ahogy azt a szurkolóink elvárják tőlünk. Hátul stabilak, agresszívek voltunk, helyzete sem volt a hazaiaknak. Most mást taktikai rendszerben játszottunk, azt kérte a Short tőlünk, hogy a stabilitás biztosítására fektessünk nagy hangsúlyt a védelemben. Két szélsővel játszottunk, így ők voltak többször beadási szituációban, ezért nem futottam föl sokszor az ellenfél térfelére. Ez a taktika be is jött, hiszen nagyon jól, gyorsan játszottunk, s amíg egyenlő volt a létszám, tehát nem kerültünk emberhátrányba, addig nem is találta az ellenszert játékunkra Csank János csapata. Bizonyítottuk azt, hogy mi tudunk futbalozni és igenis jó csapat lettünk. A második félidőben azonban megítélésem szerint a játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe, s ennek volt köszönhető, hogy nem három ponttal távoztunk Zalaegerszegről. Ez a játék mindenképpen erőt és kitartást kell, hogy biztosítson, hiszen amikor már kilenc emberrel játszottunk, akkor is küzdöttünk hajtottunk és még 3:2-nél is belülről bíztam benne, hogy sikerülni fog, sajnos a végén kaptunk egy szerencsétlen gólt, s így csak egy pontot tudtunk hazahozni.
Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a fradinál csak a győzelem az elfogadható, de szerintem, ha lelkesek vagyunk, csúszunk-mászunk a pályán, s ez most így történt a szurkolóink megbocsátják az ilyen pontvesztést. Most következik négy olyan mérkőzés, amelyből hármat hazai pályán játszunk, ahol érvényesítenünk kell a hazai pálya előnyét és bízom benne, hogy erőt merítve a mostani mérkőzésből pozitívan fogunk kijönni ezekből a mérkőzésekből. Természetesen a következő mérkőzésekről is jelentkezni fogok.
Hajrá Fradi!
Csizmadia Csaba