Ma 2019 november 16. Ödön napja van. Holnap Hortenzia, Gergő napja lesz.
12c007188e92da09c3789de7a88fc4a4.jpg

Örök rangadók - Öt nap múlva háború

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Feltehetően kevesen tudják, hogy öt nappal a második világháború kitörése előtt a magyar válogatott hivatalos mérkőzést játszott Lengyelországban.

Azt viszont nyilván sokan sejtik: nem a futballmeccs keltette a legnagyobb izgalmat annak idején Varsóban, s még csak nem is az, hogy a találkozó bírája, a finn Esko Pekonen lemondta a találkozó dirigálását.

A sporttárs „a világpolitika fenyegető eseményeire való tekintettel” lépett vissza, de aztán a házigazda szövetség vezetői meg győzték, hogy itt van az 1938-ban vb-döntős magyar együttes, és micsoda blamázs volna, ha lengyel játékvezetőnek kellene közreműködnie az ezüstérmes világklasszisok vendégjátékán.

Választás a mérkőzés előtt: Turay (balra) és Szczepaniak között Pekonen finn játékvezető

Amikor a mérkőzést lekötötték, a meghívók még hatvanezer nézővel kalkuláltak, de ahogyan közeledett a találkozó napja, 1939. augusztus huszonhetedike (még inkább szeptember elseje), úgy csökkent a meccs iránti várakozás, és senkit nem lepett meg, hogy végül csak húszezer szurkoló jelent meg a Lengyel Hadsereg stadionjában. Azok, akik még törődni tudtak a labdarúgással Varsóban, amúgy sem adtak esélyt a hírneves vendégművészek ellen, a lengyel lapok is egyöntetűen azt jövendölték: „A magyarok győzni fognak.”

Efelől idehaza sem volt kétség. De egységről sem lehetett beszélni, mert a magyar futball köreit átrendezte az MLSZ önkormányzatának felfüggesztése. E lépés a legkevésbé sem a futballról, hanem a politikáról szólt, hiszen a vallás- és közoktatási miniszter javaslatára meghozott belügyminiszteri döntés a zsidótlanítás jegyében született. Ezt persze nem mondták ki, csak „virágnyelven” közölték. A határozatot Széll József június tizenkilencedikén szignálta, és másnap a Nemzeti Sport címoldalán – egyebek közt – ez állt: „A legnépszerűbb magyar sportág vezetéséből hiányzik a céltudatos nemzetnevelő készség. Labdarúgásunk szelleme erősen elüzletiesedett, s emiatt nemcsak a sportszerűség gondolata szorult gyakran a háttérbe, de a nemzeti fontosságú feladatok jelentősége is szenvedni volt kénytelen. Mindezek a hibák és hiányosságok egyre jobban kimélyítették azt az ellentétet is, amely újabban a magyar labdarúgósport és a keresztény középosztály között kifejlődött. S az ellentéteket csak súlyosbította az a körülmény, hogy a nemzetnevelésben hathatós tényező szerepére hivatott magyar labdarúgósport vezetői közé nagy számmal kerültek be olyanok, akik a magyar ifjúság nemzeti szellemben való vezetésére nem alkalmasok.” Ennek megfelelően az Országos Testnevelési Tanács szintén „úgy látta, hogy a magyar labdarúgásban a hibák kiküszöbölését csak gyökeres személyi, szellemi és sportpolitikai rendszerváltozás révén lehet elérni; a keresztény és nemzeti szellemű, de ugyanakkor sportszellemben és szakszerűségben is erős labda rúgószövetséget teljes átépítő munkával vélte megteremthetni”.

Az „átépítő munka” jegyében miniszteri biztost neveztek ki a futballszövetség élére: az MLSZ irányítását Gidófalvy Pál hódmezővásárhelyi tiszteletbeli tanácsnok, a Dél-magyarországi Labdarúgók Alszövetségének elnöke vehette át. Az intézkedést a futball berkein belül nem feltétlenül üdvözölték, de vidéken sokan fűztek nagy reményeket az új elöljáróhoz, mert abban bíztak: vége lesz a fővárosi uralomnak a „túlságosan Budapest-központú” labdarúgásban. Vitéz Ginzery Dénes, akit Gidófalvy a Nemzeti Bajnokság ügyvezetőjévé és szövetségi kapitánnyá avatott, csak FTC-, MTK- és Újpest-játékosokat küldött pályára Varsóban, de hát így volt ez 1938-ban, a világbajnokságon is, amikor dr. Dietz Károly budapesti rendőrkapitány állt a válogatott élén. (A kivételt az akkor már Marseille-ben futballozó Kohut Vilmos jelentette, ám korábban ő is a Ferencvároshoz tartozott.)

A magyar csapat: Dudás, Sárosi dr., Turay, Ádám (a guggoló sorban balról), Kis, Bíró, Sziklai, Toldi, Zsengellér, Szalay, Gyetvai (az álló sorban balról)

Kérdezhetik, miféle hibákra hivatkozott a hatalom, amikor vb-finalista válogatottal büszkélkedtünk? Nos, a kormány kezére játszott, hogy 1939-ben meghökkentően szerénnyé vált az ezüstlábúak mérlege: az év első felében egyetlen mérkőzést sem sikerült megnyerniük! Egyaránt három döntetlent és vereséget produkált a csapat, melynek tagjai e kudarcsorozat ellenére sem tudták elképzelni, hogy Lengyelországban is kikapjanak…

Pláne hogy Varsóban fél óra múltán 2-0-ra vezettek. A ma kilencvennégy esztendős Gyetvai László átadásából Zsengellér Gyula szerezte az első gólt, majd Gyetvai, Toldi Géza és Ádám Sándor kombinációja nyomán utóbbi a másodikat. Ez után azonban üzembe helyezte magát a katowicei gólgyár, Ernest Wilimowski. E labdarúgó Ernst Otto Prandella néven született, s amikor (1916-ban) világra jött, Felső-Szilézia a Német Birodalomhoz tartozott. Anyja és apja egyaránt német volt –a papa német katonaként esett el az első világháborúban –, a família tagjai otthon németül beszéltek, a kis Ernst német óvodába járt. Majd amikor Felső-Szilézia lengyel területté, Ernst Ernestté, utóbb pedig lengyel válogatott labdarúgóvá vált, és az 1938-as vb-n négy gólt vágott be a 6-5-re győztes braziloknak. Majd a második világháborús német megszállás után a német válogatottban szerepelt – csakúgy, mint jó néhány osztrák futballista az Anschluss nyomán –, és 1942-ben Bernben „brazil” formát nyújtott: négyszer köszönt be a svájciaknak (5-3). Mivel besorozták a Wehrmacht páncélos vadászegységeinek egyikébe, Lengyelországban nemhogy árulónak, de háborús bűnösnek tartották, ezért a világégés után az NSZK-ban telepedett le (Karlsruhéban hunyt el 1997-ben). Pedig hazament volna, már csak azért is, mert édesanyját Auschwitzba deportálták, miután férjhez ment egy orosz zsidó származású lengyelhez, akinek a nevét Ernst felvette. A mama túlélte a láger borzalmait, a futballista ugyanis a labdarúgás révén kapcsolatba került a Luftwaffe emblematikus ezredesével, Hermann Graffal, aki megmentette Paulinát. Wilimowski az 1974-es világbajnokságon, melyet a szövetségi köztársaságban rendeztek, meglátogatta volna a bronzérmes lengyel csapatot, ám kiutasították a válogatott szálláshelyéről…

Ez az ember, akin átment a történelem, lengyel kimutatások szerint – hivatalos és nem hivatalos mérkőzéseken – összesen 1175 gólt szerzett.

Varsóban a magyarok ellen hármat.

Egyet a bal felsőbe, egyet a jobb alsóba küldött, majd az ismét a jobb sarokba juttatott lövéssel állította be a 4-2-es végeredményt. Közben (2-2-nél) Leonard Piontek értékesítette azt a tizenegyest, amelyet Bíró Sándor kezezése miatt ítélt meg Pekonen. Mivel a magyarok szerint Bíró kezét legföljebb súrolta a labda, honfitársaink egyöntetűen úgy vélekedtek: a finn jobban tette volna, ha megmarad a bíráskodás lemondásánál… A kimenetel azonban egyáltalán nem volt vicces, és a hazai sajtó a következő címekkel tálalta a vereséget: „Már a lengyelek is vernek bennünket”; „Klasszissal jobbak voltak a lengyelek”.

A lengyel válogatott (balról): Szczepaniak, Krzyk, Gora, Wilimowski, Jablonski, Piontek, Jaznicki, Dytko, Cyganek, Giemsa, Cebula és a cserekapus Jankowiak

Az 1944-ben Krakkóban, alig negyvennyolc évesen elhunyt Jozef Kaluza, aki hétesztendős kapitánykodás után azon a meccsen irányította utoljára hazája válogatottját, meglepetten említette: „Gyenge volt a magyar csapat.” Gyetvai sem kertelt: „Nem ment nekünk a játék, nem is tudok mentséget találni.” Pluhár István, a legendás rádióriporter pedig odament Zsengellérhez és az ötvenedszer válogatott dr. Sárosi Györgyhöz, s azt mondta a két ragyogó csatárnak: „Ilyen rosszul még egyikőtöket sem láttam játszani.”

A magyar válogatott az egymást követő hetedik mérkőzésén is nyeretlen maradt. A szomorú széria egy hónappal később, 5-1-es diadallal szakadt meg. Akkor már a náci Németország lerohanta Lengyelországot.

A magyar együttes pedig az Üllői úti pályán legázolta Németországot.

LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 4-2 (1-2)

1939. augusztus 27., Varsó, 20 000 néző. Jv.: Pekonen (finn).

Lengyelország: Krzyk – Szczepaniak, Giemsa – Gora, Jablonski, Dytko – Jaznicki (Baran, 31.), Piontek, Cebula, Wilimowski, Cyganek.

Magyarország: Sziklai – Kis, Bíró – Szalay, Turay, Dudás – Ádám, Sárosi dr.,Zsengellér, Toldi, Gyetvai.

Gól: Zsengellér (14.), Ádám (30.), Wilimowski (33., 64. és 75.), Piontek (72., 11-esből).

Infó: A cikk eredeti változata a 2013.08.24-i Népszabadságban olvasható.

]]>www.nol.hu]]> - Hegyi Iván

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (5) Sport (729) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1634) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Kultúra (4) Flag gondolja (33) Életmód (1) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (171) Gazdaság (631) Irodalmi kávéház (472) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1439) Mondom a magamét (4077) Heti lámpás (218) Vetítő (37) Tereb (138) Történelem (13) Mozaik (42)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>