Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
misk.jpg

Fradista szemmel - Miskolci kocsonya

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Legutóbbi jelentkezésem óta történt egy-két dolog. Pozitív és sajnos negatíív értelemben is.

A Haladás csapatát magabiztosan vertük meg a Groupama Arénában. Főként az első félidőben játszottunk jól. Helyenként kifejezetten tetszetős focit mutattunk be, a szombathelyi játékosok sok esetben azt sem tudták, hol a labda.  második játékrészben is magabiztosan,kezdeményezően játszottunk,de a helyzeteink sorra kimaradtak. Ami pozitív, hogy Böde Dani hosszú idő után nagyzerűen játzott és gólt is lőtt. A találkozó után azt gondoltuk sokan, hogy végre visszataláltunk a megfelelő útra. Az Újpest és a Haladás legyőzése önbizalmat kellett, hogy adjon.

De sajnos nem ez történt.

A Rossival (és Lanzafaméval) remek szezont futó Honvéd otthonába látogattunk. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű meccs, főként azért mert a kupa összecsapásokkal együtt ez a mérkőzés már az ötödik volt ebben a szezonban. (Négyet megnyertünk,így az ötödik már a nagy számok törvénye alapján kérdéses volt.)

Doll magyarországi történetének leggyengébb mérkőzésétjátszottáka fiúk. A piros-feketék pedig küzdöttek, hajtottak, hogy elkerüljékaz 5-ből 5 zakó megalázó mivoltját.

Sikerült nekik. 2:1-re kikaptunk, de ha őszinték vagyunk: megérdemelten.

Egy nem várt lélektelen játákkal immár nagyon távol kerültünk a bajnoki cím megszerzésének lehetőségétől. Bár a Vidi ikszelt Pakson, nem tudtuk kihasználni a botlását, sőt még így is növelni tudtákazelőnyüket velünk szemben, és akkor még a Honvédról és a Vasasról nem is beszéltünk.

FTC-Haladás 3-1 (3-0)
FTC: Dibusz - Dilaver, Hüsing, Leandro, Sternberg - Gera, Koch (Kleinheisler, 70.) - Amadou, Hajnal (Bognár, 83.), Varga (Lovrencsics, 75.) - Böde
Haladás: Király - Schimmer (Polgár, 60.), Wils, Jagodics, Bosnjak - Kovács, Jancsó (Bamgboye, 71., Mészáros, 84.), Iszlai - Rácz, Williams, Halmosi
Gól: Amadou (1.), Gera (20.), Böde (44.), illetve Jancsó (69.)
Sárga lap: Bosnjak (20.), Böde (23.), Halmosi (82.)

NB I, 24. FORDULÓ
Budapest Honvéd – FTC 2-1 (2-1).
Budapest Honvéd: Gróf – Ikenne-King (Villám, 73.), Lovric, Kamber, Baráth – Holender, Hidi, Zsótér (Tömösvári, 87.), Gazdag (Koszta, 76.) – Lanzafame, Eppel.
FTC: Dibusz – Botka, Nalepa (Bognár, 38.), Hüsing (Djuricin, 60.), Leandro – Gera, Dilaver – Lovrencsics, Kleinheisler (Varga R., 79.), Amadou – Böde.
Sárga: Holender (16.), Hidi (57.), Zsótér (81.), Baráth (88.), illetve Botka (30.)
Gól: Zsótér (20.), Eppel (32.), illetve Amadou (39.)

Nehéz ezt kimondani, de idén nagy valószínűséggel nem lesz meg a harmadik csillagunk. És a kupában vigasztalódhatunk.

Sikeres két mérkőzéses negyeddöntőt játszottunk a Diósgyőrrel, és bejutottunk a Magyar Kupa elődöntőjébe, ahol a harmadosztályú Budafok együttese vár majd ránk.

Magyar Kupa, negyeddöntő, 1. m.
FTC-DVTK 2-1 (0-1)
FTC: Dibusz - Lovrencsics, Hüsing, Nalepa (Bognár, 45.), Sternberg - Gera, Dilaver - Moutari, Kleinheisler, Varga R. (Djuricin, 53.) - Böde
DVTK: Rados - Tamás, Lipták, Karan, Eperjesi - Mevoungou, Villar (Kitl, 77.) - Novothny, Vela (Ternován, 88.), Ugrai (Szabó B., 66.) - Szarka
Sárga: Dibusz (13.), Sternberg (50.), Villar (50.), Lipták (55.), Szarka (69.)
Gól: Böde (65.), Moutari (91.) ill. Ugrai (12., 11-esből)

Magyar Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés
DVTK-FTC 0-0 (0-0).
Mezőkövesd, Városi Stadion
DVTK: Rados – Eperjesi, Jagodinskis, Karan, Tamás M. (Nemes, 82.) – Vela, Mevongou, Busai (Lipták, a szünetben) – Makrai (Szarka, a szünetben), Novothny, Fülöp.
FTC: Dibusz – Botka, Hüsing, Leandro (Cukic, 83.), Sternberg – Gera, Dilaver – Lovrencsics (Kleinheisler, a szünetben), Hajnal (Varga R., 85.), Amadou – Böde.
Sárga: Amadou (27.), Kleinheisler (59.), Cukic (86.)

Remélhetően mi játszhatunk majd a Groupa Arénában május 31.-én megrendezésre kerülő Magyar Kupa döntőben!

De addig még két nagyon pikáns mérkőzés vár ránk az egykori edzőnk által dirigált 22. kerületiekkel.

A bajnokságban pedig a diósgyőrt fogadjuk, rövid időn belül immár harmadszor csapunk össze a piros-fehérekkel.

Az elmúlt két kupamérkőzésből azt levonhatjuk, hogy Bódog Tamás érkezésével sokkal stabilabb lett a borsodi gárda és egyáltalán nem remegő lábakkal - miskolci kocsonyaként érkeznek majd a Groupama Arénába.

Annak ellenére, hogy az esélyeink a címvédésre elszállni látszanak, azon kell lennünk, hogy begyűjtsük mind a három bajnoki pontot.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Történelem (18) Mozaik (83) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (342) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Sport (729) Mondom a magamét (8031) Jobbegyenes (2898) Titkok és talányok (12) Életmód (1) Gasztronómia (539) Egészség (50) Gazdaság (723) Belföld (11) Vetítő (30) Irodalmi kávéház (543) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Flag gondolja (38) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>