Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
606e6061dcc773fb2364e2ce713b4549.jpg

Minden lényeges kérdés eldőlt a hétvégi fordulóban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A labdarúgó Soproni liga 29.fordulójában eldőlt, hogy a Debrecen negyedszer lett bajnok, a Szombathelyi Haladás először végzett a dobogón míg a REAC mellett a Siófok lett a másik kieső.

Néhány évvel ezelőtt meghonosodott az a szokás a honi labdarúgó bajnokságban, hogy az utolsó három forduló mérkőzéseit egy időben rendezik így betartva a sportszerűség alapvető szabályait, ahogy az más pontvadászatokban is szokás. Mostanában azonban – nyílván mert a TV nagy úr – elfeledkeznek az illetékesek erről, így aztán a Diósgyőr-Debrecen keleti rangadóra már pénteken sor került.

Persze a listavezető hajdúságiak erről nem tehetnek, de talán sportszerűbb lett volna, ha a másik még aranyesélyes Újpesttel egy időben lépnek pályára. Sportszerűség ide vagy oda a Lokinak csak magával kellett foglalkoznia, hiszen diósgyőri sikerükkel már semmi esélyt nem adtak volna a liláknak, hogy megelőzzék őket.
Az Újpest rengeteg pontot hullajtott el az utóbbi néhány mérkőzésen viszonylag kisebb csapatok ellen így a DVSC már a múlt héten ünnepre készült, más kérdés, hogy akkor az MTK egy 93. percben szerzett góllal elhalasztotta a bajnokavatást. De csupán egy héttel. Péntek este ugyanis a Debreceniek – a vártnál jóval kevesebb néző előtt – egy hazai átlagot felülmúló színvonalú mérkőzésen 3-2-re diadalmaskodtak a borsodi megyeszékhelyen, így történetük 2005, 2006 és 2007 után immár negyedszer lettek elsők kis hazánk futballbajnokságában.
A DVSC-TEVA volt a legkiegyensúlyozottabb együttes az idén emellett megtalálták azokat a játékosokat akik megfelelő vérfrissítést jelentették a tavalyi gárdához képest és ráadásul egyedül ők tudtak rendszeresen pályára lépő játékost adni a menetelő válogatottba Rudolf Gergely személyében. Más kérdés, hogy ez a teljesítmény mire lesz elég a BL selejtezőkben mindenesetre nagyon várnánk már egy kellemes meglepetést a Magyar Bajnokcsapattól!
A szombati mérkőzések során a már biztos ezüstérmes, bár a bajnoki cím elmaradása miatt nyílván csalódott Újpest fordulatos meccsen kapott ki 4-3-ra a Magyar Kupa keddi visszavágója előtt több kulcsemberét pihentető Győriektől, a Haladás pedig szintén az újonnan rajtoló Európa Liga selejtezőjében indulhat miután a Vasiak paksi 2-0-s győzelmükkel megszerezték a bronzérmet. Csertői Aurél együttese a szombathelyi labdarúgás történetének legjobb bajnoki helyezését produkálta, felülmúlva ezzel az 1976-77-es 5. helyet, ami akkor egyúttal a vidék legjobbja címet is jelentette a Haladás számára. A BL utáni második európai kupasorozat harmadik magyar indulójának kiléte a Magyar Kupa döntőjének keddi visszavágóján dől el.
Az viszont már most eldőlt, hogy jövőre nem lesz első osztályú mérkőzés a Balaton partján, a már korábban kiesett Rákospalotához csatlakozott a Siófok is miután gólgazdag összecsapáson 5-3-ra kikaptak Zalaegerszegen. Ezzel végleg megmenekült a még veszélyben lévő Nyíregyháza és a Bp. Honvéd is.
A 29.forduló tehát minden nyitott kérdésre választ adott így a jövő heti záróforduló tulajdonképpen már csak kötelező penzum…
 
Labdarúgó Soproni Liga 29. forduló:           Diósgyőr-Debreceni VSC 2-3
                                                            Győri ETO- Újpest 4-3
                                                            ZTE- Siófok 5-3
                                                            Paks- Haladás 0-2
                                                            Vasas- Kaposvár 2-1
                                                            Bp. Honvéd- REAC 1-0
                                                            Fehérvár- Nyíregyháza 2-0
                                                            MTK- Kecskemét 1-4 
 
Bajnok a Debrecen, Európa Liga induló az Újpest és a Haladás, kiesett a Siófok és a REAC.

 

Juhász Attila

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Hozzászólások

Yor
2016-01-28 13:27
Amíg a "baloldal" és a fidesz ugyan azzal a "gyökerrel" rendelkezik, elszámoltatás az életben nem lesz. Megy a porhintés ezerrel, meg az egymásra mutogatás! Szégyen!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Tv fotel (65) Életmód (1) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Heti lámpás (312) Sport (729) Jobbegyenes (2788) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Tereb (146) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Kultúra (7) Alámerült atlantiszom (142) Egészség (50) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Történelem (18) Gazdaság (705) Belföld (10) Vetítő (30) Politika (1582) Mondom a magamét (7546) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>