Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
c4b370252d9dab9be7e6d74acca8ce50.jpg

Szerintem - Csizmadia Csaba Fradi naplója 12.rész

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
 

Pénteken a tavalyi bajnok Debrecen következik! Nagyon várjuk már ezt az összecsapást, hiszen van mit törlesztenünk a hajdúságiak ellen. Izgalmas, jó mérkőzésre számítok.

Optimistán várom a rangadót, hiszen a Debrecen nagyon régen tudott csak győzni az Üllői úton, s ehhez most még az is párosul, hogy más csapat sem tudott ellenünk győzni tavasszal, azaz még veretlenek vagyunk. Igaz a szurkolóink a győzelmeket hiányolják tőlünk, s ebben igazuk is van. De ki ellen győzzünk, ha nem a bajnokcsapat ellen!


Csizi fotóinak forrása - 100% Fradi sportmagazin


Úgy gondolom, hogy amennyiben az MTK ellen a második félidőben mutatott játékot tudjuk, hozni, akkor reális esélyünk van a győzelemre. Mint azt már itt a naplóban is leírtam, könnyebb olyan csapatok ellen játszani, akik nem csak kihúzni akarják a mérkőzést, hanem győzelemre játszanak, nem tömörülnek úgy be, így szabad tereket nyitnak a támadóink elött. Nagyon koncentrál a csapat erre a mérkőzésre, ezt látom, tapasztalom az edzéseken.


Nagyon szeretnénk végre megörvendeztetni a szurkolóinkat egy hazai győzelemmel, s nem is akárkit legyőzve, megmutatni, hogy nem lehet minket félvállról venni. Nagyon örülök személy szerint annak, hogy érezhetően elfogadott és megkedvelt a Fradi közönség, s ennek jelét is adják, egyfelől a mérkőzéseken, másrészt a ]]>www.ftc.hu]]> oldalon, a csapat hivatalos weboldalán, ahol rendszerint magas pontszámot kapok a szurkolóktól, a kezdőcsapat összeállítása kapcsán. Igyekezni fogok meghálálni ezt a szeretetet és bizalmat, már most pénteken!

Hajrá Fradi!

Csizmadia Csaba

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Egészség (50) Mondom a magamét (7546) Irodalmi kávéház (537) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (705) Titkok és talányok (12) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Flag gondolja (36) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Politika (1582) Vetítő (30) Mozaik (83) Heti lámpás (312) Nagyvilág (1310) Sport (729) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Történelem (18) Kultúra (7) Autómánia (61) Gasztronómia (539)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>