Ma 2024 december 18. Auguszta napja van. Holnap Viola napja lesz.
3cd49296329b73eaf6d0c9cd1afa231c.jpg

McCabe kiszállhat a Fradiból

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kevin McCabe, brit üzletember, aki három évvel ezelőtt megmentette a Ferencváros Labdarúgó Zrt.-t a közelgő pénzügyi összeomlástól és vezető csapattá építette ki azt, ma bejelentette, hogy üzleti partnert keres, aki segítséget nyújtana a Ferencváros Labdarúgó Zrt. fejlesztésének következő szakaszában.

McCabe kijelentette, hogy olyan megoldást sem utasít el, amelyben értékesíti a Ferencváros Labdarúgó Zrt. összes részvényét, amennyiben egy hozzá hasonló gondolkodású befektetőt talál, akit megfelelőnek és méltónak tart a Ferencváros Labdarúgó Zrt. történelméhez és örökségéhez.
Amióta McCabe megvásárolta a Fradit, kiemelkedő szerepet játszott a Ferencváros Labdarúgó Zrt. átalakításában és átszervezésében, figyelme az üzlet sport oldalára irányult, mind a felnőtt csapat, mind az utánpótlás vonatkozásában, elérve a csapat NB1-be való visszakerülését.

A Fradi most már határozottan megszilárdította helyzetét a magyar futball élvonalában és ebben a szezonban lehetőségünk van, hogy a 2011-es évben az európai mezőnybe kerüljön a csapat.

A fő fejlesztési tervek - a IX. kerület legforgalmasabb csomópontjában, amelyek magukba foglalják a Ferencváros Labdarúgó Zrt. új stadionjának megépítését - átütemezése vált szükségessé az európai gazdasági válság miatt, amely különösen hatással volt a pénzintézetekre és az ingatlan szektorra.

Az előzetes tervezési szerződés megkötése megtörtént és így a projekt fennakadás nélkül folytatódhat, amint a bankok képesek lesznek hitelt nyújtani jól felépített ingatlan projektekhez.
McCabe emlékeztetett mindenkit, hogy amikor 2008-ban átvette a Ferencváros Labdarúgó Zrt. irányítását, azzal a szándékkal tette, hogy "visszaadja a Ferencváros Labdarúgó Zrt.-t Magyarországnak", de sajnálatos módon, 2009 és 2010 években a lehetséges magyar befektetőkkel lefolytatott tárgyalásokat és prezentációkat követően sem született részükről ajánlat.

McCabe a fentiek alapján egy olyan új, akár nemzetközi partnert keres, aki vele együtt közös tulajdonosává válna a Ferencváros Labdarúgó Zrt.-nek és azután közösen irányítanák a futball üzletet vagy a másik lehetséges megoldás, hogy McCabe eladná a teljes érdekeltségét egy olyan befektetőnek, akit megfelelőnek és méltónak tart a Ferencváros Labdarúgó Zrt. történelméhez és örökségéhez, aki vállalni tudja a felelősséget a Ferencváros Labdarúgó Zrt. szükségleteivel és az illetékes hatóságok rendelkezéseivel összhangban.
McCabe azt állítja: "Habár sajnálattal teszem, de elérkezett az idő, hogy értékesítsem érdekeltségemet a Fradiban - részben vagy egészben - és remélem, hogy valaki, aki vagy magyar vagy erős magyar gyökerekkel rendelkezik, fellép és felelősséget vállal a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt. irányításában."

(ftc.hu), fourfourtwo.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (8034) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Vetítő (30) Történelem (18) Titkok és talányok (12) Gazdaság (723) Jobbegyenes (2898) Politika (1582) Belföld (11) Mozaik (83) Autómánia (61) Nézőpont (1) Tereb (146) Irodalmi kávéház (543) Heti lámpás (342) Tv fotel (65) Sport (729) Flag gondolja (38) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Egészség (50) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>