- 0
A hosszú téli álmából végre felébred a hazai futball. Igaz az időjárásból ez még nem látszik, de elkezdődik a tavaszi idény.
Az első mérkőzésünket a tavalyi bajnokkal szemben kell megvívnunk. Nem lesz könnyű találkozó, hiszen a piros-feketék nagyszerű játékos kerettel rendelkeznek és van egy Lanzafaméjuk. Az olasz nagyszerű formában játszott az egész ősz folyamán és ráadásul ellenünk rendszeresen jó teljesítményt szokott nyújtani. A saját játékunkat kell rákényszerítenünk a Kispestiekre, ahol ráadásul régi/új edző ül majd a kispadon: Supka Attila.
A téli átigazolási szezonban nem volt túl nagy a játékos mozgás a keretünkben. Két fiatal játékosunk Kundrák és Cserni a soroksárhoz került kölcsönbe, Bognár István pedig a Mezőkövesd gárdájában folytatja pályafutását. Két érkezőnk volt az egyik a Lengyelországból haza térő Nagy Dominik a másik pedig Dejan Georgijevics a 24 esztendős támadó, aki Vozdovac csapatától érkezett az Üllői útra.
Sajnos még két hazai mérkőzésünkön nem lehet bent a tábor, tehát a Honvéd ellen is a tábor bíztatását nélkülözve vagyunk kénytelenek megvívni a csatát.
Gera Zoli bár elkezdte az edzéseket még nem bevethető és Hajnal Tomi és PriskinTomi is kissebb sérüléssel bajlódik. De rajtuk kívül elvileg mindenki egészséges.
Rajta, tegyük oda magunkat! Nehéz 14 mérkőzés áll előttünk, szükség van a jó rajtra.
Innen folytatjuk:
Egy kis emlékeztető, a 20. bajnoki cím tablója:
Reméljük az egész Fradi család nevében, hogy a szezon végén a 30. bajnoki cím tiszteletére is készülhet majd hasonló csapatfotó.
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs