Ma 2024 április 18. Andrea, Ilma napja van. Holnap Emma napja lesz.
917cae62b609480cefe58c3cf6ae3162.jpg

Így láttam a lelátóról – Bálizs Bence hoki vb naplója

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A már az osztrák ligában is bizonyító, fiatal székesfehérvári kapus, a 20 esztendős  Bálizs Bence, az utolsó keretszűkítések egyike során maradt ki a csapatból és így lehetősége nyílott rá, hogy naplót készítsen a Flagmagazin olvasói számára. Fogadják szeretettel.

Eddig két meccs két győzelem, 13 lőtt és 6 kapott gól a magyar válogatott mérlege a budapesti divízió1-es jégkorong világbajnokságon. Remekül menetel tehát a csapat a nagy cél, a hőn áhított feljutás felé. Bár a vb keretet 22 hokis alkotja – a sérült Bartalis István kiesése miatt jelenleg csak 21 fős a magyar kontingens – de az eredetileg 36 fős bő keret tagjai is végig csinálták a felkészülést a többiekkel, így a Papp László Aréna lelátóján, a jégen lévőkkel szinte együtt mozdulnak a korongra.

 

Jó felkészülésünknek és az edzőmérkőzéseknek hála, megfelelő fordulatszámon érkeztünk a világbajnokságra. Személy szerint az első meccsre nagyon kíváncsi voltam, mert semmit nem tudtam a hollandokról, se az erősségükről se a játékosok minőségéről. A meccsen kicsit nehezen, de aztán beindult a "magyarhenger" és jól szervezetten okos játékkal lőttük a góljainkat.

 A második mérkőzéstől egy hajtós, nagy iramot vártam gondolván, hogy a kis dél-koreai kollégáink majd megpróbálnak minket gyors korcsolyázásukkal széthúzni és majd így eredményt elérni. Ez valamelyest be is jött az első néhány percben, de aztán nem bírták erővel, hogy a mi védőink és robosztus szélsőink a palánk melletti harcokat sorra megnyerték és ez felőrölte őket. Sajnos a harmadik harmadban volt egy rövidzárlat, ami a srácokat ugyan kevésbé, de a nézőket annál inkább megijesztette és ezzel egyetemben lázba is hozta!
Az a legfontosabb, hogy egy huszáros hajrának köszönhetően végül akár simának is nevezhető, háromgólos győzelmet arattunk.
Kapuskollégáim eddig nyújtott teljesítményét nem szeretném értékelni, részben azért mert nem is az én dolgom, másrészt nem akarnám még véletlenül sem megbántani őket semmivel. Csinálják csak a dolgukat, hiszen eddig 2-ből 2-szer nyertünk, ezáltal mind a ketten elvégezték a rájuk bízott feladatot!
Japán kiesésével talán nagy űr tátong a 2-2 meccs között - ez nem is szokványos egy vb-n - de most ezzel a helyzettel kell megbirkóznunk.
 
 
Azt, hogy ez zavart okozhat –e, nem tudhatom, hiszen sajnos nem vagyok állandóan velük. Szerintem megoldják ők úgy a programjukat, hogy a pénteki spanyol meccsen mindenki ugyanúgy tudjon teljesíteni, mint az előző kettőn, vagy még jobban.
Szombaton nagy meccsre készülünk, nem csak mi sportolók, hanem az egész ország is! Láttam az olaszok első két találkozóját, saját megállapításom szerint nem egy jól összeszokott társaság, tele vannak olyan olaszokkal, akik talán életükben nem játszottak együtt, sőt valaki felhívta a figyelmemet rá, hogy az olasz himnusz alatt nagyon kevesen énekelnek. Érzek arra is sanszot, hogy pár kanadai-olasz nem is tudja a nemzeti dalt. Ez az összeszokatlanság meglátszik a pályán, a passzok minőségéből is. Szerintem nagyjából egy EBEL rájátszás szintű mérkőzést játszunk majd ellenük. Abban teljesen biztos vagyok, hogy a társaim mindennél jobban akarják ezt az aranyérmet a nyakukba, és ha kell akár vérüket vagy testi épségüket is odaadnák érte!
 
Végül, de nem utolsósorban. Kedvesem is velem szurkol a meccseken, többek között azért, mert még nem is volt korábban jégkorong világbajnokságon. Vigasztalnia nem kellett, amiért nem kerültem be a szűkített keretbe, mert azt a célt, amit kitűztem magam elé a felkészülés elején, azt teljesítettem és onnantól nem zavart az, hogy csak harmadik számú kapus lehetek. Persze azért titkon vágytam a címeres mez viselésére a kispadon vagy akár a jégen több ezer ember előtt, de egyelőre az is nagy élmény, hogy ott lehetek a srácokkal civilben és így próbálom őket segíteni, bíztatni.
 
HAJRÁ MAGYAROK!            
 
Bálizs Bence

*  *  *


 

EMLÉKEZTETŐ
 
BUDAPEST, A-CSOPORT, 1. FORDULÓ
 
MAGYARORSZÁG–HOLLANDIA 7–3 (4–0, 1–2, 2–1)
 
Papp László Budapest Sportaréna, 8000 néző. V: H. Dumas, P. Dehaen, N. Fluri (amerikaiak)
 
MAGYARORSZÁG: Hetényi – Horváth A., Tokaji, Vas M., Ladányi, Sofron – Hegyi Á., Pozsgai, Kóger, Vas J., Galanisz – Orbán, Sille, Kovács Cs., Sikorcin, Palkovics – Szélig, Benk, Holéczy, Magosi. Szövetségi kapitány: Ted Sator
HOLLANDIA: Groeneveld – Brandasu, Willemse, Van den Huevel, Teunissen, Hagemeijer – Dalhuisen, Tummers, Van Schagen, Schaafmsa, Demelinne – De Jong, Van Oorschot, Van Sloun, Bruijsten, Kars – Hendriks, Wurm, Bastings, Houkes, Dijkstra. Szövetségi kapitány: Tommie Hartogs
Gólszerzők: 13:53 Sikorcin (Palkovics, Kovács Cs., 1–0), 15:56 Horváth A. (Vas M., Ladányi – ee. , 2–0), 17:13 Kovács Cs. (Orbán, Sikorcin, 3–0), 18:12 Sofron (Tokaji, Horváth A., 4–0), 28:35 Sofron (Horváth A., Ladányi – ee., 5–0), 31:07 Hagemeijer (5–1), 32:05 Van Schagen (Schaafsma, Van Oorschot – ee., 5–2), 43:59 Vas M. (Sofron, Ladányi, 6–2), 55:43 Vas J. (Galanisz, 7–2), 58:56 Van den Huevel (Teunissen, De Jong, 7–3)
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
 
DIVÍZIÓ 1-ES JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
 
MAGYARORSZÁG–DÉL-KOREA 6–3 (3–1, 0–0, 3–2)
 
Budapest Papp László Sportaréna, 7500 néző. V: Dremelj (szlovén), Dehaen (francia), Smura (lengyel)
 
MAGYARORSZÁG: Szuper – Horváth A., Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi – Hegyi Á., Pozsgai, Vas J., Galanisz. Kóger – Orbán, Sille, Palkovics, Kovács Cs., Sikorcin,– Szélig, Benk, Holéczy, Magosi. Szövetségi kapitány: Ted Sator
DÉL-KOREA: Eum Hjun Szeung – Kim Vu Dzse, Kim Hjun Szu, Li Jong Dzsun, Pak Vu Szung, Kvon Te An – Li Don Ku, Kim Jun Hvan, An Hjun Min, Cso Min Ho, Szong Dong Hvan – Kim Bun Dzsin, Kim Hjeok, Kim Von Dzsung, Kim Gun Ho, Kim Szang Vu – Oh Kvan Szik, Kim Vu Jung, Kim Ki Szung, Szuh Szin Il, Szin Szang Vu. Szövetségi kapitány: Kim Hi Vu
Gólszerzők: 5:06 Vas M. (Horváth, 1–0), 9:39 Holéczy (Magosi, Benk, 2–0), 14:58 Li Don Ku (Kvon Te An, Li Jong Dzsun, 2–1), 17:55 Sofron (Ladányi, Vas M., 3–1), 45:52 Kim Szang Vu (3–2), 49:04 Szang Vu Szin (Kim Vong Dzsung, 3–3), 55:17 Kóger (4–3), 55:24 Sofron (Vas M., Ladányi, 5–3), 58:38 Sofron (Ladányi, Sille, 6–3)
Kiállítások: 4, ill. 6 perc
 
fotók: nso.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Tv fotel (65) Nagyvilág (1310) Belföld (10) Sport (729) Nézőpont (1) Politika (1582) Mozi világ (440) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Életmód (1) Heti lámpás (312) Egészség (50) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Mozaik (83) Alámerült atlantiszom (142) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>