- 0
A várakozások nagyok voltak. Sokan bíztunk abban, hogy egy ilyen remek, eredményes tavasz után, megerősödve, végre le tudjuk tenni a névjegyünket az európai porondon is.
A Klub vezetése számtalanszor tette annak tanúbizonyságát, hogy egy szándék vezérli, még pedig az, hogy a Ferencvárost visszahelyezze Európa futball térképére.
Az első lépések sikerültek is. Megszereztük, ha nehezen is az EL induláshoz szükséges harmadik, dobogós pozíciót. Csodálatos, minden képzeletet felülmúló stadionunk átadásának küszöbén állunk és a világ futball elitjébe tartozó csapattal a londoni Chelsea-vel nyitjuk meg a „szentélyünket”, augusztus 10.-én. Tehát elvben minden adott ahhoz, hogy végre legyen egy eredményes, a régi időket idéző csapatunk is.
Ezzel szemben a valóság nem ilyen fényes és kecsegtető.
Amikor szombaton a DVSC elleni utolsó felkészülési mérkőzésünket megtekintettem, nagyon el voltam keseredve. Hiszen nekünk már toppon kellet volna lennünk azon a találkozón, mert már csak pár nap volt hátra az EL selejtezőnkig. Sok mindent lehetett mondani arról a találkozóról, de azt, hogy mi csúcsra voltunk járatva azt egyáltalán nem.
A Debrecen elleni főpróba stáblistája:
FTC-DVSC 0-1 (0-0)
FTC, I. félidő: Dibusz - Bosnjak, Nalepa, Mateos (Nalepa), Bönig - Gyömbér, Busai - Somalia, Nagy D., Havojic - Lauth
FTC, II. félidő: Jova - Csilus T., Mateos, Batik, Orosz - Nagy D., Buzsáky - Péter A., Holman, Csilus Á. – Böde
Átgondolatlan, átütőerő nélküli játékot tapasztaltam. Ami nem sok jóval kecsegtetett a máltai vendégszereplésünkkel kapcsolatban. Igazam is lett, bár azt el kell ismernem, hogy ettől azért többet vártam a negatív előérzetem ellenére is.
A máltai mérkőzés stáblistája:
Sliema Wanderers-FTC 1-1
FTC: Dibusz - Bönig, Nalepa, Mateos, Bosnjak - Gyömbér, Kukuruzovic (Holman, 82.) - Nagy Dániel (Somalia, 46.), Busai (Cukic, 46.), Lauth - Böde
Sárga: Busai (13.), Mintoff (37.), Nagy D. (41.), Kukuruzovic (45.), Holman (89.)
G.: Ohawuchi (40.) ill. Nalepa (76.)
Nagy volt a meleg, a felkészülés közepén tarunk, fáradtak voltak a játékosok, nem voltak kipihenve stb. stb.
Ki kell mondanunk: Ez a produkció szégyen és gyalázat volt. Úgy poroszkáltunk a fél amatőr máltai srácok között, mint gólyafos a levegőben. Sok mindent fel lehet hozni, sok volt az új fiú egyszerre a csapatban, nem tett jót az öltözői hangulatnak Leonardo mind a mai napig húzódó ügye.
Ez mind igaz, sőt valóban meleg is volt átkozottul, de ez nem mentség.
Mi vagyunk a Ferencváros. Ilyen lelketlen, gyalázatos produkciót egész egyszerűen nem lehet bemutatni.
- - Szükségünk van egy irányító középpályásra, aki összefogja, irányítja, terelgeti a csapatot és fazont szab a játéknak. (Tipp: Gera, Bognár), mert így fejetlen, széteső a játékunk.
- - Mindenképpen kell egy jobbhátvéd, remélhetőleg a már szerződtetett Dilaver meg fogja oldani ezt a problémát. Bönig nem jobbhátvéd!
- - Egy gyors mozgékony, robbanékony csatár elengedhetetlen lesz, mert a két erősen statikus csatárunktól, Böde és Lauth nem várhatunk gyors előre töréseket.
Ennyit első blikkre, de az az igazság, hogy több poszton voltunk gyengék, remélem mindenkinek a játéka fel fog javulni, mert ez a játék már a visszavágón sem lesz elég , nem hogy a későbbiekben.
Hiszen mindannyiunk közös érdeke, hogy az EL szereplés végül nehogy LE szereplés legyen.
Hajrá Fradi!
Csépányi Balázs
Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!
Köszönettel és barátsággal!