Amikor Ricardo Moniz átvette a csapatot Détári Lajostól, bevallom én egy kicsit szkeptikus voltam. Nem igazán bíztam abban, hogy egy messziről jött ember,- mégha az eredményei predesztinálják is rá - csodát fog tenni a Ferencvárosnál. Annál a klubnál, akikért milliók szorítanak és legalább annyian táplálnak irányába negatív érzelmeket. Ez a csapat, Csank János örökbecsű gondolatait kölcsönözve: Fc Hollywood. Itt mindig a média kereszttüzében kell dolgozni, itt nem lehet sunnyogni, kummantani, itt teljesíteni kell nincs mese. Nos féltettem a csapatot, féltettem Monizt is, hiszen nagy fába vágta a fejszéjét.

A tehetségével, kvalitásaival tisztában voltam, de a sok évnyi csalódás, keserűség rányomta a bélyegét az edzőváltásra is. Az eredmények pedig nem akartak jönni: vereség a Honvédtól, döntetlen az újonc Eger ellen, csúfos búcsú a Haladás ellen a Magyar Kupából. A játék azonban egyre jobban, mérkőzésről mérkőzésre körvonalazódott, kezdett arca, stílusa lenni a csapatnak. A harcosság, az odaadás pedig, ami alapja a jó szereplésnek egyik legfőbb jellemzőjévé vált a csapatnak.

A Videoton hátterével és eredményeivel mindenki tisztában volt a találkozó előtt. Abban lehetett bíznunk, hogy a hétközi Sporting elleni nagyszerű játék, az EL vitézkedés megosztja a Sousa csapat erejét és figyelmét, így nem tudja magát száz százalékosan odatenni a mérkőzésen. Ez be is igazolódott. Egy nagyon motivált felszálló ágban lévő Ferencváros látogatott a Sóstói Stadionba, ahol egy fáradt Videoton ellen talákozott.

Gyorsan vezetést szereztünk egy jogos tizenegyest követően, majd taktikus, fegyelmeztt játékot produkálva úgy őrizük az eredményt, hogy a játékunkban végig benne volt a veszély, a gól szerzés lehetősége.
A második félidőben, szinte a semmiből, Klein teljesen felesleges szabálytalanságát követően, szintén büntetőből egyenlített a Vidi. Ekkor egy kicsit megijedtem, hogy esetleg az Eger sorsára jutunk, aki szintén vezetett a mérkőzés végéig a székesfehérvári stadionban, de pár perc alatt megfordítta a mérkőzést a piros-kék hazai csapat.
De hála Istennek nem így történt. Sőt! Az egyenlítő gól után ritmust tudtunk váltani, várt Vidi rohamok elmaradtak és mi kezdtünk egy már-már a régi nagy Fradikat idéző véghajrába.
Böde Danit szinte egyszer hagyták magára a fehérvári védők, ezt ki is használta és egy nagyszerű góllal hálálta meg a közönség felől felé áradó szeretetet és bizalmat.

A hatalmas eső miatti intermezzóból is jól tudtunk kijönni, sőt még növelhettük volna az előnyünket. A lefújás előtt azonban Jova bravúrjára volt szükség, de így is megérdemelt győzelmet arattunk a nagyszerű Videoton otthonában.

Az út elején járunk. Lesznek még vereségek, gyengébb teljesítmények, de látszik már az alagút vége. Felsejlik a fény, ami végre egy sikeres jövőt jelezhet, annyi szenvedés után.

Kiváncsi voltam arra, hogy a válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben megrendezett két Liga Kupa találkozón milyen lesz a srácok teljesítménye, hozzáállása. Egy győzelem és egy döntetlen a mérleg. Kicsit akadozó játék, de határozottan pozitív hozáállás jellemezte a csapatot.

Pénteken a Tomiszlav Sivics (immár: Szivics Tamás :-)) által dirigált Paks látogat hozzánk. A tét nagy, hiszen egy esetleges győzelemmel akár dobogóra is kerülhetünk. Nagyon nehéz találkozó lesz, hiszen a DVTK és a Vidi elleni szép győzelmeket most tudjuk megkoronázni.

Ez a mérkőzés megítélésem szerint vízválasztó lesz, hiszen a hátra lévő mérkőzéseink a következőek:
Győr, MTK, DVSC, Kaposvár. Tehát szinte csak rangadók következnek.
A tavaszi szezont olyan pozícióban kell kezdenünk, hogy nyílttá tudjuk tenni a bajnokság fontos, értékes pozícióiért folytatott harcot.

Az elvégzett munka meg fogja hozni a gyümölcsét!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs