- 0
Gyakorlatilag eldőlt a hazai pontvadászat a 27. fordulóban. A Debrecen az Eto-Parkban is győzni tudott, így már nyolc ponra növelete az előnyét a tabellán. A kiesés azonban még nyitott kérdés, hiszen még öt csapat is veszélyben van. Íme a 27. forduló mérkőzései.
Megtört a diósgyőri átok
Pécsi MFC–Diósgyőri VTK 1–2 (1-2)
Vezette: Németh Ádám (Szpisják Zsolt, Albert István)
Gólszerző: Causic a 11., ill. Luque a 2., Tisza a 45. percben
A vendégek már a 2. percben vezetéshez jutottak, Jimenez Luque a hazai 16-os jobb sarkának közeléből végzett el szabadrúgást, lövése után a labda a jobb sarokban kötött ki (0-1). A 11. percben a hazaiak is gólnak örülhettek egy szabadrúgás után, a legurított labdát Andrej Causic 22 méterről lőtte a bal sarokba (1-1). A folytatásban a diósgyőriek támadtak többet, és a félidő hosszabbításában visszavették az előnyt, Bacsa Patrik kiugratása után Tisza Tibor került helyzetbe, elvitte a labdát Dibusz Dénes mellett, majd az üres kapuba passzolt (1-2). A második félidőban a pécsiek többet birtokolták a labdát, de a DVTK játszott veszélyesebben, és miután újabb gól nem született, a vendégek megszerezték a három pontot.
Csillagos ötös a Halinak
Haladás Sopron Bank - MVM Paks 5-0 (3-0)
Vezette: Becséri Dániel (Viszokai László, Márton Zsolt)
Gólszerző: Csernyánszki (öngól) a 4., Nagy a 9., Iszlai (11-esből) a 27., Ugrai a 82., Kulcsár a 90. percben
Kiállítva: Fiola a 37. percben
A Paks egyáltalán nem tudta megnehezíteni a Haladás dolgát, a szombathelyiek már a 10. percben két góllal vezettek, és fölényesen nyerték meg a mérkőzést. A 4. percben Csernyánszki Norbert segítségével szereztek vezetést a hazaiak, Radó András 12 méteres lövése után a labda a kapufáról a kapus hátára, onnan a hálóba pattant (1-0). A 9. percben Halmosi Péter nagy bedobása után a védők nem tudtak felszabadítani, Nagy I Gábor öt méterről a jobb sarokba bombázott (2-0). A 27. percben Fiola Attila buktatta Radót a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Iszlai Bence értékesítette (3-0). A 37. percben Fiola második sárgáját is megkapta, a Paks emberhátrányban folytatta a meccset. A második félidő is hazai fölényben telt, a 82. percben Kulcsár Kornél beadását követően Ugrai Roland fejelt 5 méterről a bal sarokba (4-0). A végeredményt Kulcsár állította be, aki egy pontos kiugratás után a kifutó kapus mellett a jobb sarokba passzolt (5-0).
Küzdelem az NB1.-ért
Vasas - FGSZ Siófok 1-0 (0-0)
Vezette: Takács János (L. Tóth Lajos, Horváth Róbert)
Gólszerző: Lengyel (öngól) a 70. percben
A Vasas számára elengedhetetlen volt a győzelem ahhoz, hogy reális esélye maradjon a bennmaradás kiharcolására, ennek ellenére az első félidőben az angyalföldiek nem voltak veszélyesebbek a Siófoknál. A második félidőben többet tett a vezetés megszerzéséért a Vasas, és előbb a 61. percben emberelőnybe került (Kiss Zsolt gólhelyzetben rántotta le Jusuf Dajicot), majd a 70. percben Bárányos Zsolt az alapvonal közeléből passzolt középre, a menteni igyekvő Lengyel Dániel pedig két méterről saját kapujába sodorta a labdát (1-0). A vendégek a hajrában kapufát lőttek, de egyenlíteniük nem sikerült, a Vasas otthon tartotta a három pontot.
Sándor dupla a liláknak
Kecskeméti TE - Videoton 0-2 (0-1)
Vezette: Szabó Zsolt (Lémon Oszkár, Takács Gábor)
Gólszerző: Sándor a 10., Sándor a 72. percben
A Ligakupa döntője után ismét Kecskeméten játszott a házigazdákkal a Videoton, és újra magabiztos győzelmet aratott. Az első fehérvári gól a 10. percben született, ekkor Hector Sanchez tört be a 16-oson belülre, visszagurított Sándor Györgyhöz, aki 11 méterről a bal felső sarokba lőtt (0-1). A kecskemétiek nem találtak fogást a Videotonon, a vendégek további helyzeteket alakítottak ki, és egy kapufát is lőttek a szünetig. A 72. percben megszületett a második fehérvári gól is, Gyurcsó Ádám átadását követően Sándor fejelt a hálóba (0-2), végleg eldöntve a mérkőzést.
Baráti segítség vagy több...?
Ferencváros - Lombard Pápa 0-2 (0-2)
Vezette: Berger József (Vámos Tibor, Farkas Balázs)
Gólszerző: Lovrencsics a 15., Lovrencsics a 31. percben
Kiállítva: Balog a 67. percben
A Lombard nagyobb elánnal vetette bele magát a küzdelembe, és a 15. percben megszerezte a vezetést is, Lazar Arszics passza után Lovrencsics Gergő egy igazítás után 10 méterről a bal sarokba helyezett (0-1). A 31. percben ismét Arszics ugratta ki Lovrencsicset, aki nem hibázta el a lehetőséget, 7 méterről a jobb sarokba lőtt (0-2). A folytatásban a pápaiak taktikusan tartották az előnyt, könnyítette dolgukat, hogy Balog Zoltán a 67. percben megkapta második sárgáját is, így a Fradi tíz emberrel fejezte be a mérkőzést.
Teher nélkül könnyebb
ZTE - Újpest 1-1 (0-0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor (dr. Varga Zsolt, Demeter János)
Gólszerző: Máté a 47., ill. Vaslijevic (11-esből) a 76. percben
Az első félidőben csak helyzetekig jutottak a csapatok, a fordulás után azonban hamar vezetést szerzett a ZTE, Kocsárdi Gergely felívelése után Darko Pavicevic fejelte le a labdát Máté Péter elé, aki 6 méterről a bal sarokba helyezett (1-0). A gól után az Újpest támadott többet, és a 76. percben sikerült egyenlítenie is, a Remili Mohamed elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Dusan Vasiljevic váltotta gólra, kialakítva az 1-1-es végeredményt.
Két 11-es (!) sem volt elég a Honvédnak
Budapest Honvéd - Kaposvári Rákóczi 0-0
Vezette: Iványi Zoltán (Kelemen Attila, ifj. Varga Gábor)
Kiállítva: Faggyas a 84., ill. Groszl a 12. percben
A Honvéd és a Kaposvár meccse nem a kihasznált lehetőségek találkozója volt, a kispestiek az első félidőben két tizenegyest is elhibáztak. A 12. percben Graszl Károly rántotta le Tchamit a 16-oson belül, a vendégek védője piros lapot, a hazaiak büntetőt kaptak, de Tchami a felső lécre lőtte a labdát. A 21. percben büntetőt hibázó hazai légiós helyére az első élvonalbeli meccsén pályára lépő, 16 éves és 8 hónapos Bobál Gergely állt. A 39. percben egy kezezést követően jutottak ismét tizenegyeshez a házigazdák, ezúttal Vécsei Bálint hibázott - jócskán a kapu fölé lőtt. A Honvéd a második félidőben sem tudta kihasználni emberelőnyét, a 84. percben ráadásul kiegyenlítődött a létszám (Faggyas Milán kapta meg második sárgáját), így a vendégek ponttal távoztak a Bozsik-stadionból.
Bajnokcsapat!
Győri ETO - DVSC-TEVA 1-2 (1-1)
Vezette: Bognár Tamás (Kispál Róbert, ifj. Tóth Vencel)
Gólszerző: Varga a 32., ill. Bouadla a 38., Coulibaly a 64. percben
A győriek magabiztosan várhatták az éllovas elleni rangadót, eddigi tizenhárom hazai bajnokijukból ugyanis tizenkettőt megnyertek. A bajnokságban veretlen, és kedd óta friss kupagyőztes debreceniek ezzel együtt győzelmi szándékkal léptek pályára, szerették volna döntésre vinni bajnoki aranyért zajló csatát. A találkozó nagy iramban kezdődött, a gól nélküli első félórában sem unatkozhattak a nézők. A 32. percben a kapu előtt, a bal oldalon feltűnő Varga Roland kapott jó labdát Pátkai Mátétól, majd 7 méterről, kapásból a rövid sarokba lőtt (1-0). A debreceniek hat perccel később válaszoltak, a nagy kedvvel játszó Selim Bouadla 30 méteres lövését követően Szasa Sztevanovics hibázott, a labda a hálóban kötött ki (1-1). Az egyenlítés után a győriek játszottak mezőnyfölényben, de a 64. percben a DVSC szerzett vezetést, Bouadla bal oldali szöglete után Adamo Coulibaly elé pattant a labda, a vendégek gólkirályjelöltje pedig nem hibázta el a lehetőséget, közelről a hálóba lőtt (1-2). A győriek hiába próbáltak egyenlíteni, a Debrecen jól védekezett, és megnyerte a mérkőzést. Mindez azt jelenti, hogy Kondás Elemér együttese három fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc ponttal vezet a második helyezett Videoton előtt, és akár már a következő fordulóban bebiztosíthatja bajnoki elsőségét.
A forduló képe:
A bajnokság állása:
Csapat | Msz. | Gy. | D. | V. | Gk. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | DVSC-TEVA | 27 | 19 | 8 | 0 | 55-18 | 65 |
2 | Videoton FC | 27 | 18 | 3 | 6 | 52-18 | 57 |
3 | Győri ETO | 27 | 18 | 3 | 6 | 50-29 | 57 |
4 | Bp. Honvéd | 27 | 12 | 7 | 8 | 43-32 | 43 |
5 | Kecskemét | 27 | 12 | 5 | 10 | 46-37 | 41 |
6 | MVM Paks | 27 | 10 | 8 | 9 | 40-47 | 38 |
7 | Diósgyőr | 27 | 11 | 4 | 12 | 36-38 | 37 |
8 | Haladás | 27 | 8 | 10 | 9 | 36-33 | 34 |
9 | PMFC-Matias | 27 | 8 | 10 | 9 | 33-39 | 34 |
10 | Ferencváros | 27 | 9 | 6 | 12 | 28-30 | 33 |
11 | Újpest FC | 27 | 8 | 6 | 13 | 33-43 | 30 |
12 | Siófok | 27 | 7 | 9 | 11 | 27-39 | 30 |
13 | Kaposvár | 27 | 5 | 13 | 9 | 30-40 | 28 |
14 | Lombard Pápa | 27 | 7 | 6 | 14 | 25-36 | 27 |
15 | Vasas-Híd | 27 | 5 | 9 | 13 | 26-45 | 24 |
16 | Zalaegerszeg | 27 | 1 | 9 | 17 | 23-59 | 12 |
mlsz.hu- Flag Sport