Ma 2020 február 26. Edina napja van. Holnap Ákos, Bátor napja lesz.
a7833bec3ef72349a761204f027b93e6.jpg

EB-Történelem - Fortuna a házigazdával volt Olaszországban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
A torna nagy hiányzója

1961 és 1967 között 32-szer játszott a jugoszláv válogatottban, amelyben 11 gólt szerzett. Az 1968-as Eb előtti kvalifikációk során győztes gólt lőtt a nyugatnémeteknek, az olaszországi tornára mégsem utazhatott el, mert a jugoszláv szövetség a kvalifikáció kivívása után olyan határozatot hozott, hogy a külföldön profiskodók nem szerepelhetnek a válogatottban, márpedig Josip (régi átírásban Joszip) Skoblar abban az időben a Hannoverben kergette a labdát.
A döntésnek nemcsak a horvát származású csatár esett áldozatául, hanem a 32-szeres válogatott Velibor Vaszovics, az Ajax védője, az 55-szörös válogatott Fahrugyin Juszufi, az Eintracht Frankfurt védője, vagy például a későbbi nagyszerű tréner, Velibor „Bora" Milutinovics is, aki 1969-ben szerződött külföldre.
Skoblar a hetvenes évek első felében hiába tündökölt az Olympique Marseille-ben, hiába lett háromszor is a francia élvonal gólkirálya (1970–71-ben speciel 44 találattal, máig érvényes francia gólcsúcsot felállítva), nem ölthette magára a plávik mezét. Amikor 1974 végén hazaigazolt az NK Rijekába, 33 évesen már leszállóágban volt, s nem kellett egyetlen kapitánynak sem.
Just Fontaine egyszer így nyilatkozott az OM-szurkolók által Dalmát Sasnak, illetve Monsieur Goalnak becézett gólzsákról: „Jobbal, ballal egyformán kiválóan lőtt, jól fejelt, mindenhonnan gólt tudott szerezni a másodperc tört része alatt. Az utóbbi harminc évben csak tőle láttam ilyet Franciaországban."

A Nemzeti Sport Online az olvasó elé tárja az eddigi 13 kontinenstorna eseményeit. Sorozatunk harmadik részében a harmadik Európa-bajnokság, az 1968-as olaszországi viadal történéseit elevenítjük fel zanzásítva.

Minden idők legunalmasabb, egyben egyik legizgalmasabb Európa-bajnoksága volt az 1968-as itáliai. Megállapításunkban nincs ellentmondás: a gyepen sokszor csak brusztolás folyt, és alig láttak gólt a nézők (7; mindmáig az itteni 1.4 a leggyengébb gólátlag az Eb-k történetében), a kiírásnak köszönhetően viszont akadt izgalom bőven – pénzfeldobás döntött az elődöntőben, a döntőt pedig két nap múlva megismételték. Fortuna istennő – akinek ünnepét június 11-én tartották a római mitológia szerint – az „övéivel" volt 1968 júniusában.

Az írás nyert

„A stadion még tele volt, közel hetvenezer ember várta a lefújás után az eredményt. A szovjetek csapatkapitányával, a csapatok egy-egy képviselőjével, valamint a nyugatnémet játékvezetővel bemenetünk az öltözőbe, ahol a bíró elővett egy régi érmét (egy 1916-os francia tízfrankost – a szerk.), én meg választottam. Írást mondtam, és nyertem, azaz nyertünk. Aztán üvöltve kirohantam a folyosóra, ahol a társaim a hangomat hallva már tudták, hogy mi nyertünk, velük együtt rohantam tovább fel a lelátóra, s így a szurkolók is értesülhettek az eredményről. Megkezdődhetett az össznépi ünneplés: Olaszország győzött, és harminc év után ismét nagy torna döntőjébe került” – elevenítette fel utóbb a mázlis Eb-fináléba jutást Giacinto Facchetti, a squadra azzurra akkori „csk”-ja.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy a pénzfeldobást kétszer is el kellett végezni, az első pénzérme ugyanis begurult a zuhanyzó rácsa alá. Később megtalálták, s állítólag a szovjeteknek kedvezett volna…

Harmincegy válogatott nevezett a tornára (amelyet először hívtak Európa-bajnokságnak), először állt rajtvonalra az NSZK és Skócia, de egyikük sem jutott tovább csoportjából. Igen, a csoportjából, a magas létszám miatt ugyanis nyolc csoportot hoztak létre, s ezek győztesei kerültek tovább a legjobb nyolc közé, ahol a régi szisztéma szerint, egyenes kieséssel döntöttek a négyes döntőbe jutásról.

A nyugatnémetekkel ellentétben a másik két világbajnok, Olaszország és a friss vb-első Anglia kiharcolta a részvételt. A „háromoroszlánosok" 130 711 néző előtt mérkőztek meg a skótokkal a glasgow-i Hampden Parkban – mindmáig ez az Eb históriájának nézőrekordja –, de nem ez volt a nagy szám, hanem az, hogy a negyeddöntőben kettős győzelemmel ejtették ki a címvédő spanyolokat.

Sajnos a magyar válogatott is idő előtt búcsúzott, méghozzá ugyancsak a negyeddöntőben. Legyőzője, a Szovjetunió Moszkvában 3:0-val válaszolt a budapesti 0:2-re, aminek közel 100 ezren tomboltak a Luzsnyikiben. (Válogatottunk kvalifikációs csoportjában amúgy ez volt a sorrend: 1. Magyarország 9 pont, 2. NDK 7, 3. Hollandia 5, 4. Dánia 3.)

A VILÁGBAJNOK BÚCSÚJA

A negyedik döntőbe jutó válogatottról még nem szóltunk, a jugóról. Jugoszlávia szemtelenül fiatal, nemzetközi szinten rutintalannak számító együttessel érkezett az Eb-re, huszonkettes keretéből senki sem érte el a 30 válogatottságot (a legtapasztaltabb, Dragan Dzsajics 25-ig jutott a torna rajtjáig), hat abszolút újonca volt, ezenkívül tíz tagja számlált 6 vagy annál kevesebb fellépést.

Ezzel szemben a világbajnok angoloknál öten büszkélkedhettek 40-nél is több válogatottsággal, a szovjeteknél ugyanez a szám három volt, a házigazdák ugyanakkor szintén fiatal csapattal álltak ki, egy negyvenszeres válogatott sem szerepelt keretükben. Ami az újoncokat illeti: egyik együttesben sem volt kettőnél több zöldfülű – kivéve az említett pláviknál.

Utóbbiak az elődöntőben máris borították a papírformát, a későbbi gólkirály Dzsajics hajrábeli találatával megverték Angliát. Ivica Oszim, a jugók irányítója már öt perc után kidőlt, miután Norman Hunter lerúgta (akkoriban még nem lehetett cserélni!), ám a másik oldalon is tízen fejezték be a küzdelmet, mivel a bíró a 89. percben kiállította a törlesztő Alan Mullery-t. A fedezet ezzel beírta magát a futballtörténelembe: ő lett az angol nemzeti együttes első kiállítottja.

A másik elődöntő 0:0-ra végződött Olaszország és a Szovjetunió között, majd a sorsolás a kék mezeseknek kedvezett (bővebben erről második keretesünkben). Ez a meccs sem múlt el sérülés nélkül, Gianni Riverára járt rá a rúd.

OLASZ–JUGÓ DÖNTŐ – KÉTSZER

Alf Ramsey társulata a bronzmeccsen vigasztalódhatott, 2:0-ra felülmúlva a szovjeteket – ki gondolná, hogy ezenkívül csupán egyetlen Eb-érme (1996, bronz) van Angliának?...

A finálé, ha eget verő színvonalat, gólzáport nem is, izgalmat bőven hozott. A házigazdától itt sem pártolt el a szerencse, a plávik többet támadtak, több helyzetet is alakítottak ki a remekül védő Dino Zoff kapujánál, mégis csak egyszer sikerült beköszönniük neki Dzsajics révén. Aztán tíz perccel a vége előtt jött Angelo Domenghini, és 25 méteres szabadrúgásból hosszabbításra mentette a csatát.

A ráadásban nem született gól – a vakszerencse segítségül hívása helyett ezúttal jöhetett az ismétlés, 48 óra múlva!

Ferruccio Valcareggi, az olaszok szövetségi kapitánya már azzal nagyot húzott az Eb-n, hogy Enrico Albertosi helyett az egyszeres válogatott Zoffot állította be a kapuba, de az igazán nagy dobását a megismételt fináléra tartogatta, amikor öt helyen változtatott csapata összetételén. Ferrini, Castano, Juliano, Lodetti és Prati kikerült, Salvadore, Rosato, Mazzola, De Sisti és Riva meg be, Olaszország pedig épp a sérüléséből felépülő Gigi Riva, valamint Pietro Anastasi találatával 2:0-ra legyőzte Jugoszláviát.


Az olaszok nehezen nyerték meg hazai pályán az 1968-as Eb-t (Fotó: Imago)

Itália Európa-bajnok lett, a jugoszlávok meg újfent szomorkodhattak: immár ötödik nagy tornájukat veszítették el. 1948-ban, 1952-ben és 1956-ban az olimpián, 1960-ban és 1968-ban az Európa-bajnokságon szereztek „csak" ezüstérmet (miközben az 1960-as játékokat megnyerték, és negyedikek lettek az 1962-es vb-n).

 

Nem is a magyarok, a plávik a futball „örök" vesztesei?

3. EURÓPA-BAJNOKSÁG, OLASZORSZÁG (1968. JÚNIUS 5–10.) 
Elődöntő
Olaszország–Szovjetunió 0:0 – h. u., sorsolással Olaszország jutott tovább
Nápoly, 68 500 néző. V: Tschenscher (NSZK-beli)
Jugoszlávia–Anglia 1:0 (0:0)
Firenze, 22 000 néző. V: Ortiz de Mendíbil (spanyol)
G: Dzsajics (86.)
 
A 3. helyért
Anglia–Szovjetunió 2:0 (1:0)
Róma, 68 800 néző. V: Zsolt (magyar)
G: B. Charlton (39.), Hurst (63.)
 
Döntő
Olaszország–Jugoszlávia 1:1 (0:1, 1:1, 1:1) – h. u.
Róma, 69 000 néző. V: Dienst (svájci)
Olaszország: Zoff – Burgnich, Facchetti, Ferrini, Guarneri – Castano, Domenghini, Juliano, Lodetti – Anastasi, Prati
Jugoszlávia: Pantelics – Fazlagics, Damjanovics, Pavlovics, Paunovics – Holcer, Trivics – Acsimovics, Petkovics, Muszemics, Dzsajics
G: Domenghini (80.), ill. Dzsajics (39.)
 
Megismételt döntő
Olaszország–Jugoszlávia 2:0 (2:0)
Róma, 50 000 néző. V: Ortiz de Mendíbil (spanyol)
Olaszország: Zoff – Burgnich, Facchetti, Salvadore, Guarneri – Rosato, Domenghini, Mazzola, De Sisti – Anastasi, Riva
Jugoszlávia: Pantelics – Fazlagics, Damjanovics, Pavlovics, Paunovics – Holcer, Trivics – Acsimovics, Hosics, Muszemics, Dzsajics
G: Riva (12.), Anastasi (31.)
 
Gólkirály: Dzsajics (jugoszláv) 2 gól
A torna csapata: Zoff (Olaszország) – Fazlagics (Jugoszlávia), Facchetti (Olaszország), Seszternyov (Szovjetunió), Moore (Anglia) – Oszim (Jugoszlávia), Domenghini (Olaszország), Mazzola (Olaszország) – Hurst (Anglia), Riva (Olaszország), Dzsajics (Jugoszlávia)

HEGYI TAMÁS
-nso

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Politika (1571) Vetítő (37) Nagyvilág (1446) Szépségápolás (15) Flag gondolja (33) Történelem (13) Autómánia (61) Tereb (139) Gasztronómia (539) Gazdaság (639) Belföld (5) Mozaik (42) Mozi világ (440) Jobbegyenes (1693) Heti lámpás (232) Kultúra (4) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (171) Sport (729) Életmód (1) Mondom a magamét (4335) Irodalmi kávéház (479) Tv fotel (65) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>