Ma 2020 február 26. Edina napja van. Holnap Ákos, Bátor napja lesz.
fcf5dd66960a2db4b0d90ec166e46c08.jpg

Hazai pálya - 2014-2015 - NB I. 6. forduló

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A Nemzeti Bajnokság 6. fordulójában a fővárosi örökrangadót az MTK nyerte a Ferencváros ellen, míg a Vidi tovább menetelt, ezúttal testvércsapatát a Puskás Akadémiát fektette kétvállra. A keleti derbin, a DVTK - DVSC rangadón pedig döntetlen született.

Szombathelyi Haladás-MVM Paks 1-3 (1-1)
Szombathely, 4000 néző, v.: Solymosi
gólszerzők: Gaál (42.), illetve Fiola (30.), Könyves (51., 77.)
sárga lap: Devecseri (15.), Szakály A. (40.), Katona (58.), illetve Tamási (33.)

Az első félidőben a paksiak futballoztak veszélyesebben, és Fiola révén a vezetést is megszerezték. A szombathelyiek támadójátékából hiányzott az átütőerő, ennek ellenére nem sokkal a szünet előtt Gaál pályafutása első NB I-es góljával egyenlített. A fordulás után újra a vendégek kerültek előnybe, igaz, Könyves góljához kellett a kapus, Rózsa óriási hibája. Nem sokkal később a paksiak eldönthették volna az összecsapást, de Fiola ajtó-ablak helyzetben mellé lőtt. Negyedórával a vége előtt a teljes hazai védelem asszisztálása mellett Könyves idénybeli ötödik gólját is megszerezte, és ezzel eldöntötte a találkozót.

Újpest FC-Budapest Honvéd 0-0
Szusza Ferenc Stadion, 3500 néző, v.: Andó-Szabó
sárga lap: Heris (45.), illetve Hidi (86.)

Az első félidőben a lila-fehérek birtokolták többet a labdát, de ez a helyzetek számában nem mutatkozott meg. Mindkét gárda a biztos védekezésre alapozta játékát, így a csapatok előtt csak egy-egy nagy lehetőség adódott, de gól nem született. A fordulást követően egyértelmű fölénybe kerültek a lila-fehérek, és már a helyzeteik is megvoltak, de Simon révén csak egy kapufáig jutottak. A hajrára teljesen beszorult a Honvéd, de a 92. percben Mboma parádés sarkazásánál Kemenes bravúrja megmentette a kispestieket.

PMFC-Matias - Kecskeméti TE 1-2 (0-1)
Pécs, 1500 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Pölöskey (86.), illetve Bebeto (14.), Balázs Zs. (48.)
sárga lap: Mohl (52.), Pölöskey (86.), illetve Vukasovic (38.), Savic (43.), Patvaros (67.), Botka (84.), Tujvel (86.), Fotyik (89.)

Az első félidőben alig forogtak veszélyben a kapuk, ennek ellenére a vendégek egy szép támadás végén vezetést szereztek. A folytatásban a Kecskemét szinte azonnal megduplázta az előnyét, de nem lett nagyobb az iram vagy színvonalasabb a meccs, a kapusoknak szinte nem akadt dolguk. A hajrában szépített ugyan a Pécs, de nem veszélyeztette az eddigi sereghajtó idénybeli első sikerét.

Nyíregyháza Spartacus-Lombard Pápa Termál FC 3-0 (2-0)
Nyíregyháza, 2100 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Abdouraman (8.), Bajzát (12.), Pekár (93.)
sárga lap: Sándor (75.) Fodor (84.), Abdouraman (89.), illetve Zulevs (60.), Csilus (66.)

Remekül kezdte a találkozót a hazai mérkőzésein eddig meglehetősen halványan szereplő Nyíregyháza, és az első negyedórában két gólt szerzett. Ezután a Pápa többször került a nyírségiek kapuja elé, mégis a nagy kedvvel játszó hazaiak növelhették volna előnyüket, Gengeliczki gólját azonban szabálytalanság miatt érvénytelenítette Iványi játékvezető. A szünetig mindkét csapatnak voltak lehetőségei, nagyobb helyzeteket a Nyíregyháza alakított ki. A második félidőben tovább próbálkozott a Pápa a góllövéssel, kevés sikerrel, a játékrész derekán viszont csak Szűcs védései mentették meg a vendégeket az újabb góltól. A mérkőzés utolsó részében a Pápa alakított ki nagyobb helyzeteket, ennek ellenére a hajrában harmadszor is betalált a kapuba a nyírségi csapat, és megérdemelten nyert.

Videoton FC – Puskás Akadémia FC 3-0 (1-0)

Székesfehérvár, 3100 néző, v.: Kassai
gólszerzők: Gyurcsó (26.), Nikolics (69.,76.)
kiállítva: Kelic (28.) sárga lap: Harsányi (7.), Kelic (11.), Szélesi (84.)

A Videoton nagy lendülettel kezdte a találkozót, Nikolics révén azonban büntetőt hibázott. Az első félidő közepe felé kiegyenlítettebb lett a játék, majd egy szép támadás végén vezetést szereztek a hazaiak. Nem sokkal később Kelic felesleges szabálytalansága miatt tíz főre fogyatkozott a vendég gárda. Fordulást követően is a székesfehérváriak birtokolták többet a labdát, a Puskás emberhátrányban nem jelentett veszélyt a kapura. Nikolics Nemanja – Gyurcsó Ádám passzaiból – két gólt szerzett, amivel eldöntötte a mérkőzést. A Videoton győzelmével továbbra is vezeti a bajnokságot, míg a Puskás Akadémia két ponttal az utolsó előtti helyen áll.

Győri ETO FC-Dunaújváros Pase 4-3 (1-1)
Győr, 3000 néző, v.: Farkas Á.
Gólszerzők: Rudolf (28., 11-esből), Pátkai (53., 59., 67.), illetve Peric (17.), Böőr (64., 84., mindkettőt 11-esből)
 piros lap: Muscat (27.) sárga lap: Pátkai (57.), Völgyi (84.), Priskin (87.)

A várakozásoknak megfelelően győri támadásokkal indult a találkozó, ennek ellenére a vendégek Peric révén első helyzetüket értékesítették, ezzel megszerezve első idegenbeli góljukat a szezonban. A folytatásban is a hazaiak támadtak, az egyenlítéshez azonban egy védő, Lipták kellett, aki kiharcolt egy büntetőt, illetve egy kiállítást. A 11-est Rudolf lőtte be másodszorra, miután az első kísérletnél többen befutottak a 16-oson belülre, így azt meg kellett ismételni. A fordulást követően nem sokkal gólra váltotta emberelőnyét Horváth Ferenc együttese Pátkai második találatával. Ezután Pátkai ismét betalált, majd néhány perccel később szépített a Dunaújváros Böőr értékesített büntetőjével. Nem sokkal ezután ismét Pátkai következett, egy gyönyörű fejesgóllal mesterhármast ért el, amellyel gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát. A hajrában újabb tizenegyeshez jutott a Dunaújváros, amelyből Böőr ismét betalált, de ez csak a szépítésre volt elég.

Diósgyőri VTK - DVSC-TEVA 1-1 (0-1)
Diósgyőr, 5500 néző, v: Vad II.
gólszerzők: Griffiths (83.), illetve Seydi (31.)
piros lap: Zsidai (77.) sárga lap: Grumic (59.), illetve Zsidai (28., 77.), Morozov (59.)

Az első félidőben javarészt a Debrecen akarata érvényesült, az Európa Ligából csütörtökön kiesett címvédő mezőnyben és támadásban is fölényben volt, a játékrész hajrájához közeledve pedig a vezetést is megszerezte. A hazaiak ekkor eszméltek, játékuk valamelyest javult, de ez kevés volt ahhoz, hogy a szünet előtt egyenlítsenek. Fordulás után a hajdúságiak sokáig tartották az egygólos előnyt, valamivel kevesebb mint negyedórával a lefújás előtt azonban megfogyatkoztak, emberhátrányos helyzetüket pedig a Diósgyőr hamar kihasználta, azaz kiegyenlített. Mindez azonban már a hajrában történt, s bár a hazai együttes nagyon igyekezett, kapufánál tovább nem jutott, így maradt a döntetlen.

MTK Budapest-Ferencváros 2-1 (1-1)
Bozsik Stadion, 2000 néző, v.: Bognár
gólszerzők: Poór (25.), Horváth Zs. (80.), illetve Lauth (29.)
sárga lap: Mateos (24.), Dilaver (60.)

A mérkőzés elején ugyan a Ferencváros birtokolta valamivel többet a labdát, helyzeteket azonban inkább az MTK alakított ki. Sokadik gólszerzési lehetőségüket aztán kihasználták a kék-fehérek, de az örömük nem tartott sokáig, mert néhány perc elteltével - némileg váratlanul - egyenlített az FTC. Az MTK-kontrák a folytatásban is veszélyt jelentettek, de több gól a szünetig már nem esett. A fordulás után a korábbiaknál jóval összeszedettebben futballozott a cserékkel felfrissített Ferencváros, de hiába szorította be a továbbra is kontrákra játszó hazaiakat, nem tudott előnybe kerülni. A hajrában aztán - ugyancsak kissé váratlanul - ismét előnybe került Garami József gárdája, és a vendégek ezúttal már nem tudtak egyenlíteni, sőt az utolsó percekben még az MTK-nak voltak helyzetei. A Ferencváros sorozatban aratott három győzelem után kapott ki, az MTK pedig pontszámban beérte fővárosi riválisát a tabellán.

A forduló képe:

A bajnokság állása:

Csapat Msz. Gy. D. V. Gk. P.
1 ]]>Videoton FC]]> 6 6 0 0 19-2 18
2 ]]>MVM Paks]]> 6 4 2 0 12-2 14
3 ]]>Diósgyőr]]> 6 4 2 0 11-5 14
4 ]]>Ferencváros]]> 6 4 0 2 10-5 12
5 ]]>MTK]]> 6 4 0 2 9-9 12
6 ]]>Újpest FC]]> 6 2 4 0 4-2 10
7 ]]>Debreceni VSC]]> 6 2 2 2 5-4 8
8 ]]>Lombard Pápa]]> 6 2 2 2 5-9 8
9 ]]>Győri ETO]]> 6 2 1 3 9-10 7
10 ]]>Bp. Honvéd]]> 6 2 1 3 5-6 7
11 ]]>Nyíregyháza]]> 6 2 1 3 6-9 7
12 ]]>Kecskemét]]> 6 1 1 4 6-10 4
13 ]]>Haladás]]> 6 1 1 4 3-9 4
14 ]]>PMFC-Matias]]> 6 0 3 3 6-12 3
15 ]]>Puskás Akadémia]]> 6 0 2 4 4-11 2
16 ]]>Dunaújváros]]> 6 0 2 4 4-13 2

Flag Sport - MTI

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (33) Életmód (1) Nagyvilág (1446) Gazdaság (640) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Kultúra (4) Mondom a magamét (4337) Sport (729) Mozaik (42) Politika (1571) Jobbegyenes (1694) Heti lámpás (232) Tereb (139) Irodalmi kávéház (479) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Belföld (5) Vetítő (37) Tv fotel (65) Történelem (13)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>